Barcelona

Guardiola a BL-krimi után: A Juve csak ne bírózzon! - visszhangok

Feltöltve: 2016, március 17 - 10:06

Az európai szaksajtóban több helyen is focikrimiként méltatott, csak a hosszabbításban eldőlt Bayern-Juve BL-nyolcaddöntőt (4-2) követően Pep Guardiola saját csapatát és ellenfelét is méltatta, ugyanakkor azt is hozzátette újságírói kérdésre, hogy szerinte nincs miért foglalkoznia a torinóiaknak sem a játékvezetéssel. Allegri nem is bírózott a találkozót követően, inkább csapatát dicsérte és az elszalasztott lehetőségeket átkozta, miközben az olaszok német középpályása azt mondta, hogy a Bayernnek két normális akciója volt 90 perc alatt. Barcelonában mindenki az MSN-t ajnározta, Wenger szerint az álomtrió művészi szintre emeli a labdarúgást.

BL: Megcsinálta a lehetetlent a Bayern a Juve ellen, a Barca simán letudta az Arsenalt - videók

Feltöltve: 2016, március 16 - 23:40

Szerda este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Barcelona hazai pályán 3-1-re győzte le az Arsenalt, így összesítésben 5-1-el jutottak a katalánok a legjobb nyolc közé. A Bayern München odahaza kétgólos hátrányból állt fel a Juventus ellen, így 2-2-es rendes játékidőt követően hosszabbítás következett. A túlórát a bajorok bírtak jobban, Pep Guardiola csapata végül 4-2-re verte az olaszokat.

Videó: D. Alves képtelen a kispadon ülni - itt az összes hülyesége

Feltöltve: 2016, március 16 - 10:40

Nehezen viseli a kispadon töltött időt Dani Alves: a brazil bekk a jelek szerint képtelen nyugodtan ülni a kispadon, inkább azzal tölti az idejét, hogy önmagát szórakoztassa, vagy másokat bosszantson. Egy videó is készült minderről.

Megérte belógni a fiataloknak a Barca edzésére - videó

Feltöltve: 2016, március 15 - 20:54

A Barcelona keddi edzésére három fiatal fiú lógott be, akiknek nagy szerencséjükre egy életre szóló élményben lehetett részük: a katalánok játékosai ugyanis bevonták őket az egymás közti játékba, fotózkodtak velük, egyiküket pedig még a levegőbe is dobálták.

Neymarból fasírtot csináltak, ilyen egy Barca-meccs a pályán - videó

Feltöltve: 2016, március 15 - 09:52

Egy érdekes összeállítás készült a Barcelona-Getafe spanyol bajnokiról (6-0), amely némi képet adhat arról, milyen is volt a hangulat a Camp Nou gyepszőnyegén. A főszerepben a védők által alaposan meggyötört, de így is két gólt szerző Neymar, a megint nagyot futballozó Lionel Messi, a mindenkivel hadakozó Piqué és Luis Enrique reakciói.

Egy hatost gurított a Barca a Getafénak - videó

Feltöltve: 2016, március 12 - 19:00

A spanyol bajnokság 29. fordulójában a Barcelona 6-0-ra győzte le a Getafe együttesét, a találkozón Lionel Messi büntető hibázott. Nézd meg a gólokat!

A nap fotói: Ilyen lesz a Barcelona új stadionja

Feltöltve: 2016, március 9 - 12:35

Japán tervek alapján készül el a Barcelona új stadionja. 2017-ben kezdődhet az építkezés, 2021-re lehet végleg kész az új létesítmény, amely tetővel fedett lesz a nézőtéri részen és 105 053 néző befogadására lesz alkalmas.

Magyar legendáit ünnepelte a Barcelona - fotó, videó!

Feltöltve: 2016, március 8 - 10:46

Teltház előtt mutatták be hétfőn este az FC Barcelona dísztermében Kocsis Tibor: Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmjét, amely a klub egykori legendás magyar játékosainak, Kubala Lászlónak, Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak állít emléket.

C. Ronaldo vagy Messi? - gyilkosság lett a vita vége

Feltöltve: 2016, március 8 - 07:58

A "ki a jobb, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi?" tárgyú vita egy 34 éves nigériai férfi halálával végződött Indiában - számolt be a sajnálatos és tragikus esetről egy helyi lap.

Messi-dupla, Barca-négyes, dübörögnek az arany felé - videó

Feltöltve: 2016, március 6 - 19:19

Hozta a kötelezőt, méghozzá kiütéssel a Barcelona: a katalánok 4-0-ra győztek az Eibar otthonában, Lionel Messi duplázott, de betalált a fiatal Munír és Luis Suárez is. A gránátvörös-kékek 10 fordulóval a vége előtt 11 ponttal vezetnek az este pályára lépő Atlético, és 12 ponttal a Real Madrid előtt.

Messiék is megnézhetik a "Magyarok a Barcáért" című filmet

Feltöltve: 2016, március 6 - 12:01

Barcelonában is bemutatják hétfőn a "Magyarok a Barcáért" című dokumentumfilmet, amely a katalán klub három magyar legendás futballistájának, Kubala Lászlónak, Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak a történetét dolgozza fel.

Messi-tripla, a Barca ötösre vizsgázott a Rayo ellen - videó

Feltöltve: 2016, március 3 - 23:58

A spanyol bajnokság 27. fordulójában a Barcelona 5-1-re győzött a Rayo Vallecano otthonában. A katalánok számára Ivan Rakitic szerezte meg a vezetést, majd ezt követően Lionel Messi háromszor is eredményes volt, a végeredményt pedig Arda Turan gólja állította be.

Barca: "A karomat rá, hogy Neymar soha nem megy a Realhoz"

Feltöltve: 2016, március 2 - 08:00

Gerard Pique biztos abban, hogy Neymar soha nem fog a Real Madridhoz igazolni.

Kiderült, mikor lesz tavasszal a Barca-Real csúcsrangadó

Feltöltve: 2016, február 29 - 15:31

Hivatalossá vált a Barcelona-Real Madrid csúcsrangadó, azaz az El Clásico tavaszi dátuma.

Ilyet még nem láttál: A Barca kapusa hazaadta a labdát - videó

Feltöltve: 2016, február 29 - 12:18

Hajmeresztő manővert mutatott be Claudio Bravo, a Barcelona kapusa a Sevilla elleni bajnokin: a hálóőr merész kifutással szerezte meg a labdát egy vendégjátékos elől, de közben visszafelé, az üres kapu irányába kellett a labdával fordulnia és haza is adta azt. Mivel szerencséjére, mielőtt megtámadhatták volna, a "vészkapus", Jordi Alba kisegítette, utolsó emberként takarított a kapu előtt.

Messi álomgólja, fordított a Barcelona a rangadón - videó

Feltöltve: 2016, február 28 - 23:35

Nagy csatában verte a Barcelona a Sevillát a spanyol bajnokság vasárnap esti rangadóján. A katalánok az első félidőben hátrányba kerültek hazai pályán, Vitolo góljának köszönhetően, de Messi pazar szabadrúgásával és Piqué találatával 2-1-re győzni tudtak végül, így továbbra is 8 pontos előnnyel vezetik a tabellát az Atlético Madrid előtt.

Barca: Neymar megkapja a giga-szerződését - ennyit kereshet

Feltöltve: 2016, február 26 - 14:02

Spanyol sajtóhírek szerint 2021-ig meghosszabbította szerződését Neymar, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona futballistája.

Videó: Lemásolták Messi és Suárez 11-esét Afrikában - így sikerült

Feltöltve: 2016, február 26 - 11:14

Zimbabwében, a Dynamos két futballistája, Roderick Mutuma és Valentine Ndaba próbálkozott azzal, ami végül bejött a Barcelona két csillagának a spanyol bajnokságban. Ez lett az eredménye.

A Facebook atyjával ebédelt együtt a Barca sztárja

Feltöltve: 2016, február 26 - 08:30

A Barcelonában futballozó Gerard Pique a Facebook tulajdonosával, Mark Zuckerberggel és annak feleségével, Priscilla Channel ebédelt a hölgy születésnapja alkalmából.

Gyanú: Direkt kapott sárga lapot a Barca játékosa - videó

Feltöltve: 2016, február 25 - 12:28

Egy spanyol portál állítása és videója szerint edzője, Luis Enrique utasítására szedett össze sárga lapot Gerard Piqué, a Barcelona védője az Arsenal elleni BL-nyolcaddöntőn, miután csapata 2-0-s előnyre tett szert az Emirates-ben. A bekk Messi második találatát követően kiszaladt a kispadhoz, konzultált a trénerrel, 36 másodperccel később pedig besárgult, így nem játszhat majd a visszavágón. Ő volt az egyetlen Barca-játékos, aki veszélyeztetve volt a lapok miatt. Luis Enrique a meccs után tagadta, hogy utasították volna a játékost.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel