Nagy Ádám

Válogatott: "Nagyobb önbizalommal kell játszanunk" - Szalai felemás érzései

Feltöltve: 2016, június 5 - 09:47

Szalai Ádám és Nagy Ádám is felemás érzésekkel jött le a pályáról a németektől szombaton elszenvedett 2-0-s vereséget követően, amely a magyar labdarúgó-válogatott utolsó felkészülési mérkőzése volt az Európa-bajnokság előtt. Szalai szerint elől határozottabbnak kell lenni, míg Nagy Ádám úgy véli, a ritmusváltásokkal volt gond.

Nagy Ádám lehet a válogatott kulcsembere: "Szükség lesz a jó játékára a magyarok sikeréhez"

Feltöltve: 2016, június 4 - 09:36

A nemzetközi sajtóban a legtöbben úgy vélik, Dzsudzsák Balázs lehet majd a magyar válogatott kulcsembere a jövő hét pénteken kezdődő Európa-bajnokságon. Akad azonban olyan vélemény is, amely sokkal inkább a Ferencváros fiataljára, Nagy Ádámra hívja fel a figyelmet. Az egyik amerikai portál szakértője amondó, már most fontos láncszeme a csapatnak, az ő jó játéka nélkül pedig Bernd Storck csapatának a sikeressége is nehezen képzelhető el.

Egy magyar is van az Eb szupertehetségei között - rájuk kell figyelni

Feltöltve: 2016, június 3 - 09:20

Egy német sportportál gyűjtötte össze azt a 21, maximum 20 éves tehetséget a hamarosan kezdődő Európa-bajnokság játékosai közül, akik a kontinenstornán robbanhatnak be akár a nemzetközi élvonalba. A veretes névsorban egy magyar futballista, a ferencvárosi Nagy Ádám is helyet kapott.

Böde, Nagy, Király - a szezon legjei a HLSZ szerint

Feltöltve: 2016, május 22 - 13:12

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) ebben az évben is megszavaztatta a profi labdarúgókat a 2015–2016-os bajnoki év legjobbjairól. Előzetesen egy szakmai grémium döntött a jelöltek névsoráról, majd a játékosok hét kategóriában öt-öt nominált közül választhatták ki a szerintük legjobbnak ítélt jelöltet. Ezúttal is taroltak a bajnok és kupagyőztes Ferencváros játékosai.

A Fradi fiatalja: "Megmutattam, hogy tudok előre is játszani"

Feltöltve: 2016, május 21 - 14:25

A tegnapi meccs után a Ferencváros két játékosa és Gyurcsó Ádám is értékelte a találkozót. Mindhárman elégedettek voltak, de negatívumként Böde a frissesség hiányát emelte ki, míg Gyurcsó a kihagyott helyzeteket. Nagy Ádám sérülése után még nem száz százalékos, de amíg bírta, jól ment neki a játék.

A nap fotói: Így készül a válogatott - Nagy Ádám újra egészséges

Feltöltve: 2016, május 11 - 13:51

Megkezdte a felkészülést a magyar válogatott az ausztriai edzőtáborban.

10 magyar fiatal, aki berobbant az NB I-ben - ők azok

Feltöltve: 2016, május 5 - 09:22

Akad jó pár játékos, akiknek valamiről biztosan emlékezetes marad a 2015/16-os bajnoki idény. Közéjük tartoznak azok a fiatalok, akik idén robbantak be. A csakfoci.hu összeállította a TOP10-es listát, és ahogy indoklásainkból is kiderül, ők a legkülönfélébb úton jutottak el oda, hogy egészen fiatalon is letegyék a névjegyüket a csapatukban és a bajnokságban egyaránt.

Nyomasztó Fradi-fölény az MLSZ díjkiosztóján - fotó

Feltöltve: 2016, május 2 - 15:03

Kilenc kategóriából hétben a Ferencváros női és férfi játékosai taroltak az MLSZ Rangadó díjátadó gáláján Telkiben, Böde Dániel két kategóriában is az élen végzett, Gera Zoltán az év játékosa, Nagy Ádám az év tehetsége, Thomas Doll pedig az év edzője lett az NB I-ben. Kassai Viktor az élvonal legjobb bírója, a DVSC pedig a Fair Play-díjas.

Nagy Ádám: "Az anyagiak miatt nem váltok, jól érzem magam a Fradiban"

Feltöltve: 2016, április 30 - 15:09

A Ferencváros fiatal válogatott középpályása, Nagy Ádám elmondása szerint semmit sem változott azóta, hogy a zöld-fehérekhez igazolt, és a nagy elvárások ellenére továbbra is ugyanaz a gimnazista srác maradt a magánéletében. A 20 éves labdarúgó nem sietteti a külföldre igazolást, a Fradinál ugyanis minden adott a fejlődéséhez, kizárólag az anyagiak miatt pedig sosem fog klubot váltani.

"Féltünk, mert meg akartak verni a szurkolóink" - az ETO-játékos döbbenetes vallomása

Feltöltve: 2016, április 11 - 18:47

Döbbenetes események zajlottak le szombaton a Sárvár-ETO NB III-as mérkőzésen. A vendégek szurkolói előzetesen megfenyegették a saját játékosaikat, majd a második félidő közepén a sorozatos rendbontások miatt 45 percre félbeszakadt a mérkőzés. Mindeközben a győri futballisták bezárkóztak az öltözőbe, tartva attól, hogy a huligánok oda is követik őket. Nagy Ádám, az ETO fiatal játékosa a csakfoci.hu-nak részletesen mesélt a szomorú eseményekről.

Hetekig nem játszhat a Fradi magyar válogatott játékosa

Feltöltve: 2016, április 1 - 15:12

Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott és a Ferencváros középpályása - sajtóhírek szerint - hetekig nem léphet pályára, mivel a horvátok elleni, 1-1-es döntetlenre végződött felkészülési mérkőzésén térdsérülést szenvedett.

Rajzfilmfigura lett Dzsudzsákból, Nagy Ádámból és Németh Krisztiánból - fotó!

Feltöltve: 2016, március 21 - 16:45

Játékos kampánnyal hangol majd a magyar válogatott és az MLSZ a közelgő Európa-bajnokságra. Ebből adtak ízelítőt a hétfői, telki sajtótájékoztatón, ahol a három résztvevő játékos, Dzsudzsák Balázs, Nagy Ádám és Németh Krisztián rajzfilmfigurája is megjelent.

Storck és három válogatott játékos az Eb-felkészülésről - a teljes sajtótájékoztató

Feltöltve: 2016, március 21 - 16:33

A 2016 első felkészülési mérkőzésére készülő magyar válogatott három játékosa és szövetségi kapitánya, a mai nappal szerződést hosszabbító Bernd Storck tart sajtótájékoztatót a nemzeti csapat főhadiszállásán, Telkiben. A csakfoci.hu élő, szöveges közvetítésben számol be az elhangzottakról, tartsatok velünk!

A Serie A-ba ajánlják a Fradi legnagyobb értékét

Feltöltve: 2016, január 26 - 22:45

A korábbi kiváló futballista, Oscar Damiani egy interjújában utalt rá, hogy szívesen látná a Serie A-ban a Ferencváros fiatal középpályását, Nagy Ádámot. Az egykori remek támadó úgy véli, hogy manapság már mindenki ismeri azokat a játékosokat, akiknek az ára 50 millióra rúg, így a zöld-fehérek tehetsége a többség számára újdonságként hathatna az átigazolási piacon.

Doll: Ez a három Fradi-játékos a Serie A-ba is igazolhatna

Feltöltve: 2016, január 19 - 11:49

Thomas Doll szerint három olyan futballistája is van, akik az olasz elitligában is megállnák a helyüket, Nagy Ádámról pedig különösen jó véleménnyel van a német szakember, szerinte bárki veszi majd meg egyszer a fiatal válogatott középpályását, nagy üzletet köt vele. A legnagyobb olasz sportlapnak nyilatkozva a szakember elárulta, honnan indult és hová jutott az FTC, milyen focit akar játszatni a zöldekkel, és hogy miben hasonlít az a Guardiola-féle Bayern Münchenhez.

Megtízszerezte az értékét a Fradi fiatalja, Komané megfeleződött - beárazta az NB I-et a Transfermarkt

Feltöltve: 2015, november 28 - 11:27

A listavezető Ferencváros kerete a legdrágább az NB I-ben: legalábbis a Transfermarkt adatai szerint. A nemzetközi átigazolásokkal foglalkozó honlap pénteken frissítette adatait, amely értelemszerűen a hazai bajnokságban is sok játékos becsült értékét befolyásolta. A ferencvárosi Nagy Ádám "ára" például brutális mértékkel emelkedett, megtízszerezte önmaga értékét, Koman Vladimir viszont hatalmasat bukott a TM-nél. A legtöbbre taksált labdarúgó egy légiós.

1 millió eurós fiatal játékosok nevelése a cél

Feltöltve: 2015, november 18 - 21:21

A magyar labdarúgás egyik legfontosabb feladata, hogy olyan fiatalokat neveljen ki, akiket 1 millió euróért lehet tovább értékesíteni - erről Dr. Muszbek Mihály beszélt. A szakértő elmondta, a magyar foci minden téren komolyan profitálhat az Eb-re történő kijutásból, az NB I-es csapatoknak azonban fel kell nőniük a nemzeti együttes szintjére, a piacnak pedig egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a magyar futball finanszírozásából.

Fradi: Nagy Ádámot megvenné Dzsudzsák klubja - itt a reakció

Feltöltve: 2015, november 17 - 19:50

Több török lap is beszámol arról, hogy Nagy Ádám miatt komolyabb küldöttséggel érkezett meg a Bursaspor a vasárnapi válogatott meccsre. Mint ismert, ez a klub foglalkoztatja Dzsudzsák Balázst is. A cikkek szerint Nagy szerződése még 2018-ig érvényes, ám a kivásárlási ára megfizethetőnek tűnik. Megkerestük a hírrel kapcsolatosan a játékost képviselő CMG-t menedzserirodát, amely többek között azt a tájékoztatást adta, hogy Nagy Ádám téli klubváltása egyáltalán nem aktuális.

"Gerzson megjegyezte: ha rosszul játszom, a szeme elé se kerüljek"

Feltöltve: 2015, november 17 - 18:26

Nagy Ádám szerint a bulizásban kell még „felnőnie” válogatott társai mellé, akik közül ferencvárosi csapattársa, Gera Zoltán is zrikálta a Norvégia elleni pótselejtező előtt az ismét remekül futballozó fiatal középpályást, aki sportszerűen gratulált a norvégoknak, elmondta, hogy a nagy csata hevében is frissnek érezte magát, és „aggódott” egy sort amiatt, hogy vajon az északiak hoztak-e magukkal pezsgőt…

Gera: "Fülöp Marciért is küzdöttünk" - két oka volt a norvég-verésnek

Feltöltve: 2015, november 13 - 11:44

Gera Zoltán szerint két tényező járult hozzá elsősorban ahhoz, hogy a magyar válogatott győzni tudjon Norvégiában, ahol a második félidő volt igazán nehéz, és ahol végül elégedetten vonulhattunk le a pályáról. Az első Eb-pótselejtezőn csereként beállt Nagy Ádám szerint hasonló játékkal a budapesti visszavágó végén is örülhetünk majd.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel