Ökrös András

NB I-es bajnoki címre tör a Nyíregyháza - a Loki aranykorszakát másolnák

Feltöltve: 2015, október 7 - 11:06

A Debrecen példáját követve lenne sikeres az NB I-ben a jelenleg harmadosztályú Nyíregyháza. A Szpari új sportigazgatója kinevezése után úgy fogalmazott, miért nem célozhatnák meg az első osztály első helyét, hiszen a háttér ehhez adott. Az élvonalból kizárt klubnál szerkezeti átalakításokat eszközöltek a profibb munka érdekében.

Beismerték Nyíregyházán: Ők is hibáztak a kizárásnál

Feltöltve: 2015, július 30 - 15:22

A szon.hu megyei lap beszámolója szerint Szpari új ügyvezetője, Ökrös András a szurkolói ankéton bejelentette: bizony – az MLSZ mellett persze – a klubnál is hibáztak akkor, amikor nem kapták meg az NB I-es licencet. A Győrből érkezett sportvezető arra engedett következtetni: logikusabb és időben benyújtott érveléssel megmenthető lett volna az élvonalbeli jog azok után is, hogy kicsúsztak a fizetési határidőből a Diego Balbinot-val szemben fennálló tartozás kapcsán. Az ankéton megemlítették, hogy kilenc játékost sikerült megtartani az NB I-ből, abban biztosak, hogy bajnokok lesznek, kérdés, hogy sírva vagy nevetve.

Licenc: Az UEFA a Szpari igazát erősíti - keményhangú közlemény

Feltöltve: 2015, június 21 - 19:31

Megerősítette a Nyíregyháza Spartacus igazát az UEFA levelezése – írja közleményében az MLSZ által az NB III-ba visszasorolt klub honlapja. A kizáráshoz vezető Balbinot-ügyben a Szpari szerint a Munkaügyi Bíróságnak kellett volna döntenie, de ilyen döntés nem született, és a klub tovább harcol az igazáért.

Licenc: "Kritikán aluli az MLSZ döntése" - brutális tartozásról beszélt a Nyíregyháza vezetője

Feltöltve: 2015, június 5 - 15:32

Egy lövése maradt a Nyíregyházának, hogy NB I-es maradhasson – derült ki Ökrös András, a Nyíregyháza ügyvezető igazgatójának nyilatkozatából. A klubvezető szerint találkozhatnak még az MLSZ vezetőségével, ahol rámutatnának, miért nem jogszerű az a követelés, ami miatt lemaradtak az NB I-es licencről, de ha nem járnak sikerrel, a legfelsőbb jogi fórumokig is elmennek. Ökrös részletesen beszélt az ominózus tartozásról és azt is megemlítette, hogy van olyan klub, amely a Szpari tartozásának tizenegyezerszeresét (!) halmozta fel, mégis ott lehet az élvonalban. Az ügyvezető kritikán aluli és dilettáns jelzőkkel is illette a történteket.

Hivatalos: Lemondott és távozik az ETO egyik vezetője

Feltöltve: 2015, március 26 - 15:46

Lemondott a Győri ETO FC Kft-ben betöltött ügyvezető igazgatói posztjáról dr. Ökrös András.

ETO: Lemondott az ügyvezető - lapértesülés

Feltöltve: 2015, március 25 - 20:32

Lemondott Ökrös András, az ETO ügyvezetője, írja a Kisalföld.

Quaestor-csőd: Ez történt ma délelőtt a Győri ETO-nál

Feltöltve: 2015, március 11 - 16:13

A csakfoci.hu információi szerint Ökrös András, a Győri ETO ügyvezető igazgatója a mai napon Győr város önkormányzatával tárgyalt a klub jövőjével kapcsolatban. Mint ismert, a Quaestor-csoport egyik fontos cége öncsődöt jelentett, és mivel a vállalatcsoport az ETO 85 százalékos tulajdonosa, nem lehet tudni, hogy mi lesz a csapattal. A város mellett az Audi is segíthet a klubnak. A csapatnak tegnap nem volt edzése, ma találkozott először a keret.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel