Szivics: "Nem szabad elveszíteni a hitet"; Aki bealszik a Pécsnél, az magát teszi ki a keretből - edzőik

Feltöltve: 2015, április 11 - 11:49 Frissítve: 2015, április 11 - 15:54

Szombaton az immár Artner Tamás irányította Dunaújváros az MTK-t fogadja, amelyen a hazaiak trénere hasonló mérkőzésre számít, mint az előző fordulóban a Szpari ellen. A DVTK-tól nyáron távozó Szivics Tomiszláv szerint nem szabad elveszíteniük a hitet, és a Honvéd elleni jó szériában bízik. Csertői örömet okozna a szurkolóknak, míg Jarni szerint koncentrálniuk kell, és aki bealszik a Pécsnél, az magát teszi ki a csapatból. Benczés Miklós szerint kivárásra játszhatnak a Pápa ellen, mivel nekik nem lesz sürgős a gólszerzés, míg Mátyus amondó, csapatát nem csapja be az ETO tabellán elfoglalt helyezése. Edzői nyilatkozatok.


DUNAÚJVÁROS - MTK, 14 óra

Artner Tamás (Dunaújváros):A felkészülésben nem változtattunk, hiszen a Nyíregyháza is nagyon jó csapat volt, és tőlük nem érzem sokkal jobbnak az MTK-t. Véleményem szerint többé kevésbé egyforma játékerőt képviselnek, igaz, hogy ez a helyezésben nem látszik meg, mivel a nyírségiek csapata igazából a télen állt össze. Az MTK összeszokottabb együttes, akik nyíltabban játsszák a futballt. Ellenük könnyebb focizni, viszont ha elkapják a fonalat, akkor már nagyon nehéz. Nekünk arra kell készülnünk, hogy egyrészt el tudjuk rontani, amit elterveztek, de ehhez agresszívan kell futballoznunk. Másrészt törekednünk kell arra a játékra, amit legutóbb a második félidőben mutattunk. Besűrűsödött a mezőny vége, de most olyan pozícióba kerültünk, hogy reális esélyünk van arra, hogy meg tudjunk kapaszkodni. Ehhez mindenképpen győzelmek kellenek. (dpase.hu)

Garami József (MTK):Nem hiszem, hogy más mérkőzés lesz, mint az őszi volt, hiszen akkor is jól játszott a Dunaújváros. Véleményem szerint most is jól fog játszani a hazai csapat. Az eredmény pedig úgy alakul majd, ahogy azt az összecsapás hozza. Mint minden mérkőzéstől most is győzelmet várok, hogy ez sikerül-e, vagy nem, az a mérkőzés végén kiderül. (dpase.hu)

A találkozót a csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti!


BUDAPEST HONVÉD - DIÓSGYŐR, 16 óra

Bratislav Punosevac (A Budapest Honvéd játékosa):Attól függetlenül, hogy a Diósgyőr gödörben van, még nagyon jó csapat. Nagyon fontos mérkőzés lesz ez számunkra, éppen ezért bízunk benne, hogy a szurkolók is kijönnek a stadionba, hogy támogassanak, és segítsenek minket az újabb pontok megszerzésében. (honvedfc.hu)

Szivics Tomiszláv (Diósgyőr): Azt várom, hogy folytassunk egy jó szériát a Honvéd ellen az ő pályájukon, ahol mindig nyertünk, holnap is fogunk, ezzel sok mindenre választ adnánk. Igazoltak 10 játékost, magas szintről, eddig nem álltak össze, de most Rossi összerakta a csapatot, jól is játszanak, jó csapatnak tartom őket. De magunkat is annam tartom, attól függetlenül, hogy milyen nehézségeken megyünk keresztül, egyszer már nekünk is valami visszajár. Jól dolgoztunk idáig, nagyon kicsin múlott sokszor, így nem szabad elveszíteni a hitet, nem gondolhatjuk, hogy rossz csapat vagyunk. (dvtk.eu)

A találkozót a csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti!


PAKS - PÉCS, 18.30-tól

Csertői Aurél (Paks):A télen több fronton is jól erősítő pécsiek látogatnak hozzánk, akiknek minden meccs létkérdés. Tavasszal ennek szellemében futballoztak eddig is, és most sem várhatunk mást tőlük. Bizonyára mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy pontot tudjanak elvinni tőlünk. Ez az oka annak, hogy ismét nehéz mérkőzés áll előttünk, bár már többször említettem, hogy már egyáltalán nincsenek könnyű meccsek a magyar élvonalban. Természetesen nekünk is megvannak a terveink, amikhez további pontokat kell gyűjtenünk. Egyébként sem, de hazai pályán pláne nem lehet más a cél, mint a győzelem. Bízom benne, hogy sikerül örömet okoznunk szurkolóinknak! (paksifc.hu)

Robert Jarni (Pécs):Természetesen ez is egy nagyon fontos meccs lesz, meg akarjuk nyerni a találkozót, mert sűrű a mezőny a tabella végén, minden pontra óriási szükség van. Mondjuk még talán örülök is neki, hogy ez a helyzet, így legalább több csapatnak van esélye arra, hogy kiessen. Így folyamatosan kell koncentrálnunk, s aki egy kicsit is bealszik nálunk a keretben, fel sem ébresztjük! Az saját magát teszi ki a csapatból! (bama.hu)

A találkozót a csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti!


LOMBARD PÁPA - PUSKÁS AKADÉMIA, 18.30-tól

Benczés Miklós (Puskás Akadémia):Nagyon nehéz találkozóra számítok, láttam a Pápa korábbi mérkőzéseit, és egyik találkozón sem hátrált meg, letámadta ellenfeleit. Kellemetlen stílusú csapat, Pápán nagyon kevés csapat szokott nyerni. Meg kell őriznünk a szervezettségünket, és az idő nekünk dolgozik majd, hiszen a Pápának nagyon kellenek a pontok, mert nehéz helyzetben van. Fontos, hogy stabilak legyünk, megóvjuk kapunkat a kapott góltól, és gyorsan át tudjunk váltani támadásba. Remélem, hogy gólerősebb teljesítményt nyújtunk, mint eddig. (feol.hu)

A találkozót a csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti!


GYŐRI ETO - NYÍREGYHÁZA, 18.30-tól

Mátyus János (Nyíregyháza):Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy az ETO hol áll a tabellán, és hogy milyen nehéz helyzet alakult ki náluk. Biztos, hogy nem lehet így könnyű készülni, de mi csak magunkkal foglalkozunk, és szeretnénk legjobb tudásunk szerint játszani. A Győr Magyarország egyik legerősebb keretével rendelkezik, nem lesz könnyű a dolgunk. Nálunk a védelem rendben van, bár legutóbb voltak hibák, de dolgozunk ennek kijavításán. Elől viszont kimondott befejező csatárunk Seydin kívül nincs, de ezt tudtuk a tavaszi rajt előtt is, készültünk is külön. Az elmúlt meccseken voltak ugyan lehetőségeink, de mindenképp olyan játékrendszert kell találnom, hogy kimondott befejező center nélkül is legyen módunk a gólszerzésre. (nyiregyhazaspartacus.hu) (Fotó: dvtk.eu)

A találkozót a csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON