Kiderült: Ultimátumot kapott a Diósgyőr edzője

Feltöltve: 2015, november 10 - 11:22 Frissítve: 2015, november 10 - 13:06

Bekő Balázsnak minimum 8 pontot kell szereznie a Diósgyőrrel az utolsó öt őszi bajnoki mérkőzésen ahhoz, hogy folytatni tudja a munkáját. Minderről Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A vezető kifejtette: eredetileg az 5. helyet tűzték ki célul, de a csapat mostani teljesítménye elfogadhatatlan.

Árki Gábor, a Diósgyőr sportigazgatója, a DigiSport, Reggeli Start című műsorának a vendége volt.

- Az eredeti célkitűzés az volt, hogy a középmezőny tetején végezzünk, a keret adott a cél megvalósítására. Ha esetleg valamelyik nagyobb klub hibázik, akkor úgy számoltunk, hogy az első négybe is odaérhetünk, de alapvetően az 5. hely volt a célkitűzés, dobogós kényszer nem volt a csapaton. A bajnoki címet ki lehet osztani, a Fradi nagyon erős. A következő öt mérkőzésünk közül három hazai találkozó lesz, ezeket mindenképp meg kell nyerni, de a két idegenbeli meccsünkön sem lehetetlen a pontszerzés.

A sportigazgató elmondta, hogy Bekő Balázs milyen ultimátumot kapott a klubtól.

- Olyan sérüléshullám söpört át rajtunk, amit minden csapat megsínylene, két egymást követő meccsen soha nem tudtunk ugyanolyan összeállításban felállni. Nem lehet azonban mindent erre fogni, sajnos nem megnyugtató a teljesítményünk, inkább elfogadhatatlan. Bekő Balázs törekvéseivel elégedettek vagyunk, dolgos edző, aki a nap minden egyes percében a futballal foglalkozik. A játékkal viszont nem vagyunk elégedettek, ennél jóval többet várunk. Az, hogy kiestünk a kupából, az mindenkinek feketepont. A gyenge eredmények miatt felvetődött egy esetleges edzőváltás gondolata, de a tulajdonos kitartott Bekő Balázs mellette, az őszi öt meccsen azonban minimum 8-9 pontot szereznie kell, akkor folytathatja a munkát, ha ez nem jön össze, akkor mindenki tudja a dolgát.

A DVTK hátralévő ellenfelei az évben: MTK, Paks, Békéscsaba (otthon), Debrecen, Újpest (idegenben). (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON