Egervári egy utolsó nagy lökést szeretne - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, április 9 - 12:55 Frissítve: 2016, április 9 - 15:42

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában szombaton öt mérkőzés játszanak. Az edzők ezt várják a játéknaptól.

Akció: Csoportos utazás az Eb-re, belépővel és tengerparti nyaralással


Videoton - Vasas 18.00-tól

Horváth Ferenc (Videoton): - Örülök, hogy a Debrecen ellen egy fontos mérkőzésen ért véget a nyeretlenségi szériánk, most azon vagyunk, hogy győzelmi sorozatot építsünk a keddi siker után. Nyilván jót tett az öltözőnek a három pont és az, hogy felléptünk a negyedik helyre, az a célunk, hogy a mai forduló után már újra ott legyünk a dobogón is – persze ez nem csak rajtunk múlik. A Vasasnak éppúgy szüksége van minden egyes pontra, mint nekünk, hiszen a kiesés elkerüléséért vívott harc ugyanolyan nüanszokon múlik, mint a második és a harmadik hely sorsa. Az angyalföldiek el is értek néhány jó eredményt a közelmúltban, az Újpestet például izgalmas meccsen múlták felül a múlt héten, biztosan nagyon motiváltan érkeznek, de ezen a téren nekünk sincs problémánk. Ugyanúgy türelmesen kell járatnunk a labdát, mint kedden, ki kell használnunk a helyzeteinket és szurkolóink biztatása mellett a Pancho Arénában kell tartanunk a pontokat ma este is! (vidi.hu)

Michel Oenning (Vasas): - Lényeges, hogy megfelelő játékrenddel álljunk fel, ugyanis egy jó játékerőt képviselő ellenfél következik. Elég motiváció az is, hogy Felcsúton játszunk és nem csak a szép stadion miatt. Másrészt egy hét alatt ez lesz a harmadik mérkőzésünk, szeretnénk természetesen itt is jól szerepelni. Annyi speciális mindenképpen volt a felkészülésünkben, hogy kicsit változtatnunk kellett a taktikán, aminek célja, hogy a lehető legjobb eredményt el tudjuk érni. Lesz keresnivalónk, még akkor is, ha a kiállítás miatt egy kicsit variálni kell. (vasasfc.hu)


Újpest - Puskás Akadémia 18.00-tól

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - Sosem könnyű olyan csapat ellen játszani, aki a bentmaradásért küzd, ezért nehéz találkozóra számítok a Puskás ellen. A mostani összecsapáson nemcsak nekik életbevágó a három pont megszerzése, hanem nekünk is. Sajnos az elmúlt találkozóinkon könnyű pontokat veszítettünk el, amivel a saját dolgunk tettük nehézzé a bajnokságban. Szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán, és ehhez ma mindenképpen győznünk kell. Bízom benne, hogy az eddigiekhez képest jobb helyzetkihasználással, masszív védelemmel és a hazai pálya előnyét élvezve olyan meccset játszunk, amely után mind a csapat, mind a szurkolóink elégedetten mehetnek haza. (puskasakademia.hu)

Robert Jarni (Puskás Akadémia): - Tisztában vagyunk vele, hogy egy újabb sorsdöntő összecsapás vár ránk szombaton. Elmondtuk a fiúknak, hogy egy sportember nagyságát és méltóságát az jellemzi, hogy a sorozatos kudarc ellenére sem adja fel, újból és újból megpróbálja, megy előre és törekszik a sikerre. Ez az egyetlen út számunkra, ha minden játékos így gondolkodik, akkor el fogjuk érni a célunkat. Többször hangsúlyoztuk már, hogy az Újpest a legjobb magyar csapatok közé tartozik. Tudják minden pillanatban, hogy mi a dolgunk, mit akarnak játszani. Egy kemény és harcos összecsapásra számítunk. Azt, hogy ki nyer, előre lehetetlen megjósolni, egy biztos, mi mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. (puskasakademia.hu)


MTK - DVTK 18.00-tól

Egervári Sándor (DVTK): - A minimális célunk az egy pont, de képesnek tartom a csapatot a bravúrra. Ha egy idegenbeli győzelemmel tudnánk hazajönni, az óriási lökést adna nekünk az utolsó két hétre. A legutóbbi mérkőzésünkön az ötödik sárga lapját is begyűjtötte Tamás Márk és Barczi Dávid, így rájuk biztosan nem számíthatok. Lipták Zoltán nyaksérülést szenvedett a Puskás Akadémia ellen, az ő játéka egyelőre bizonytalan. (dvtk.eu, fotó: minap.hu)


Haladás - Békéscsaba 18.00-tól

Mészöly Géza (Haladás): - Noha korábban mindig azt hangsúlyoztam, hogy a soron következő meccs a legfontosabb, előzetesen a Puskás Akadémia-Vasas-Békéscsaba hármasból szombati ellenfelünk tűnt a legkeményebb diónak. Ezt most is tartom, annak ellenére is, hogy szerdán 3-0-ra kikaptak az MTK-tól. Figyelmeztető jel, hogy ősszel csak szerencsével mentettünk ellenük pontot a Rohonci úton. Vaskó, Laczkó, Fabio, Spitzmüller, Calvente személyében több remek játékosuk is van, persze tisztában vagyunk gyenge pontjaikkal is, igyekszünk ezeket kihasználni. Nekünk a Vasas elleni második félidei játékot kell megismételnünk, csak így lehetünk sikeresek. Remélem, a görcsösség már a múlté, és felszabadult játékkal begyűjtjük a három pontot. De hangsúlyozom, nehéz meccsre számítok a bentmaradásért küzdő lila-fehérek ellen. Ugrainak prosztatagyulladása van, Jagodics, Fehér és Petró sérülése után lábadozik. (haladas.hu)


Paks - DVSC 20.45-től

Csertői Aurél (Paks): - Két olyan csapat találkozik egymással, amelyek az előző fordulóban vereséget szenvedtek. Ebből adódik, hogy mindkét fél javítani szeretne, tehát nagy küzdelemre számítok. Szombati ellenfelünk egyébként egy kiváló csapat, jó játékosokkal rendelkezik, és jól is van összerakva. Nehéz dolgunk lesz ellenük, de hazai pályán nagy szükségünk van a győzelemre. Mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy itthon tartsuk mindhárom pontot. (paksifc.hu)

Kondás Elemér (DVSC): - Eddig is nagyon fontos volt minden pont, ezúttal is így lesz. Pakson sosem könnyű játszani, de törekednünk kell a sikerre. Sorra játsszuk a meccseket, viszont ez a többi csapatról is elmondható. Nekünk talán annyiból rosszabb, hogy sokat kell utazni, ami fárasztó lehet, de ezt is meg kell oldanunk, mert mindenképpen meg akarjuk nyerni a találkozót. (dvsc.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON