Gólszerzés közben sérült meg a válogatott alapembere

Feltöltve: 2016, április 17 - 09:47 Frissítve: 2016, április 17 - 12:55

Sérülés miatt le kellett cserélni Elek Ákost a Vasas elleni bajnokin, az első jelentések szerint nagyjából 10 napos kihagyás vár rá, így a következő két mérkőzést ki kell hagynia.

Jól játszott és gólt is lőtt a Vasas ellen Elek Ákos, aki azonban nem lehetett végig a pályán a bajnokin. A válogatott középpályás épp a góllövés közben sérült meg, az egyik védő az esetnél megpróbálta szerelni, akkor történt a baj. Ápolták őt az eset után, majd le is kellett cserélni, mivel bedagadt a bokája.

Helyszíni tudósítónk szerint az első diagnózisok alapján várhatóan nagyjából 10 napos kihagyás vár majd Elekre, ez azt jelentené, hogy a következő két meccsen nem léphet pályára, a zárófordulóra viszont akár vissza is térhet, így bokasérülése nem akadályozza majd az Európa-bajnokságra való felkészülést.

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON