A Vidi lehet olyan jó, mint a Fradi; tükör a Diósgyőrnek - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2015, október 17 - 12:25 Frissítve: 2015, október 17 - 15:36

Marco Rossi bízik abban, hogy a Videoton még nem most, ellenük áll össze, mert akkor véleménye szerint Ferencváros szintű csapat a fehérvári. Horváth Ferenc izgul az első meccs előtt. Diósgyőrben megfelelő tükröt tartanának maguk elé a kupakiesés után. Kondás Elemér csapata rúgott góljait kevesli, míg Thomas Doll szerint a válogatott szünet miatt csapata kieshetett a ritmusból. Ezt várják az edzők a 12. fordulótól - a klubhonlapokról szemezgettünk.


Videoton - Budapest Honvéd 18 órától

Horváth Ferenc (Videoton): - Természetesen van bennem izgalom az első bajnoki mérkőzésem előtt, ha nem lenne, nem is lenne értelme csinálni az egészet, szóval a motivációval részemről sincs probléma. Röviden fogva, arra készülünk, hogy legalább egy góllal többet szerezzünk, mint a Honvéd. Van sok olyan játékosunk, akiben benne van a gól, azon dolgozunk, hogy ez minél hamarabb megmutatkozzon a mérkőzéseken is. Különleges dolog a támadókkal való bánásmód, bízom benne, hogy minél hamarabb megtaláljuk a közös hangot egymással és az eddiginél többször lesz eredményes a csapat. Azt tudjuk, hogy nagyon jó labdarúgók alkotják a keretet, most azt szeretnénk elérni, hogy egy kicsit harapósabban játszanak, mint korábban – az Andráshida elleni mérkőzés második félidejében már láthattunk erre utaló jeleket.

Marco Rossi (Budapest Honvéd): - A Vidiről tudjuk, hogy olyan együttes, amely magas színvonalú játékosokat vásárolt a nyár végén. Talán az lehet náluk a probléma, hogy még nem alakultak igazi csapattá, de ez bármikor bekövetkezhet, és akkor egyik pillanatról a másikra beindulhatnak náluk a sikerek. Sőt, ennek már most is láthatóak a jelei, hiszen simán le tudták győzni az Újpestet, nyerni tudtak a Debrecen ellen és hatalmas fordítást vittek véghez a Puskás Akadémia ellen is. Úgy látom viszont, hogy egyelőre még csak rövid időre tudnak csapatként működni, nem pedig kilencven percig. Remélem, nem pont ellenünk áll össze véglegesen a Vidi, hiszen abban a pillanatban olyan erősek lehetnek, mint a Ferencváros.


Puskás Akadémia - MTK 18 órától

Robert Jarni (Puskás Akadémia): - A válogatott szünetben elvonultunk egy pár napos összetartásra, edzőtáborozásra. Aki velünk maradt, nagyon jó munkát végzett. A csapatépítés mellett elsődleges célunk az volt, hogy fizikálisan feltöltődjön a társaság az előttünk álló időszakra. A terveknek megfelelően, minden probléma nélkül, alaposan felkészültünk a folytatásra. Minden egyes játékos alig várja, hogy visszavágjunk az MTK-nak szombat este a Pancho Arénában. Nyáron negyedóra biztató játékot követően totális csődöt mondott a csapatunk, szeretnénk most megmutatni, hogy igazából mire vagyunk képesek. A fővárosiaknál is keverednek a fiatalok az idősebb, rutinos játékosokkal. Megbízható, összeszokott csapatnak tartjuk az MTK-t, akikre jellemző, hogy még akkor is hozzák az eredményeket, amikor szürkébben játszanak. A sérültek mellett Fiola Attila eltiltás miatt nem léphet pályára szombaton. Természetesen győzni szeretnénk, de ehhez végig nagyon oda kell figyelnünk.

László Csaba (MTK): - Kicsit felemásan értékelem a csapat eddigi teljesítményét. Egyrészt nagyon elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával és a munkájukkal is, ugyanakkor stabilizálni kell még a játékunkat ahhoz, hogy olyan meccseken, amelyeken jobban játszunk az ellenfélnél, ne hullajtsunk el pontokat. A minimális célkitűzés, hogy az első hatban legyünk, de természetesen ennél sokkal jobb eredményt szeretnénk elérni a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában is szeretnénk a lehető legjobban szerepelni. Emellett nagyon fontos számunkra, hogy minél több fiatal tehetséget építsünk be az első csapatba. Úgy vélem, ha a már említett stabilitást elérjük a játékunkban, akkor jó eredménnyel zárhatjuk az idei szezont is. A PAFC egy jó csapat és óriási változásokon ment keresztül az utóbbi időben. Maga a klub is fejlődik, de a csapat is egy új, kitűnő vezetőedzővel dolgozik és a játékoskeret is megerősödött. Erősségét az is jól mutatja, hogy hétről hétre válogatott játékosok is erősítik a PAFC-ot. Ugyanakkor a felcsútiak is a csapatépítés fázisában vannak ebből a szempontból, ebben tehát hasonlítanak csapataink. Én egy mérkőzés előtt mindig 50-50 százalék esélyt adok mindkét csapatnak és ez most sincs másképp. Nem sok mindenben különbözik a júliusi és a mostani összecsapás. Ugyanúgy idegenben lépünk pályára, mint akkor, csak most kicsit hidegebb lesz az idő, az pedig csak extra motivációt jelent, hogy egy gyönyörű stadionban, jó pályán fogunk játszani.


Debrecen - Békéscsaba 18 órától

Kondás Elemér (Debrecen): - Múlt héten a válogatott szereplése miatt szünet volt a bajnokságban, ezért hétvégén edzőmeccset játszottunk, hogy a játékosok mérkőzésben legyenek, és így próbáltunk felkészülni a Békéscsaba elleni bajnokira is. A két csapat találkozója mindig rangadónak számít, bárhol is helyezkedik el a tabellán. Veszélyes ellenfél, amikor az első fordulóban ott játszottunk, végig támadtunk, aztán eljöttek, és gólt kaptunk. Nekünk tehát arra figyelni kell, hogy a támadások mellett a stabilitás megmaradjon. Mindenképpen gólokat kell rúgnunk ahhoz, hogy előrébb lépjünk. A gólarányunk most 13-13, ilyen még nem volt. A kapott gólok száma még belefér, de a rúgott kevés, tehát támadásban javulnunk kell.

Zoran Szpisljak (Békéscsaba): - Lement az első kör a bajnokságban, így valamennyi ellenfélről információt szereztünk. Debrecenben nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, a hazaiak az esélyesek, de mi szeretnénk minél jobb eredményt elérni. (beol.hu)


Paks - Újpest 18 órától

Csertői Aurél (Paks): - Nagyon brusztos, nehéz és kemény mérkőzésre számítok. Az újpestiek jó haderővel rendelkeznek, és igen agresszívan játsszák a futballt. Az is biztos, hogy mély talajú pályára számíthatunk, hiszen az elmúlt napokban igen sok eső esett. Ez nyilvánvalóan kihatással lesz a mérkőzésre is, ettől függetlenül egy jó eredményben bízom!


Vasas - DVTK 18 órától

Szanyó Károly (Vasas): - Végre ki kellene használnunk a hazai pálya előnyét. Nagyon fontos lenne, hogy hosszú idő, pontosan két hónap után itthon is tudjunk újra győzni. Sajnos vannak sérültjeink. Úgy néz ki, hogy Lázok János és Vojo Ubiparip játékára nem számíthatok. Janinak a háta állt be, míg Vojo egy rúgást kapott a vádlijába, ami miatt a héten több edzést is kihagyott. Továbbra is azt mondom, hogy én hiszek a fiúkban, nagyon bízom bennük, és nagyon szeretnénk ezt a 3 pontot itthon tartani.

Bekő Balázs (DVTK): - Olyan meccsnek kell lennie, amelyen azt az arcunkat mutatjuk, ami megfelelő tükröt tart magunk elé. Bebizonyítjuk azt, hogy a hétközi kupamérkőzés egy kisiklás volt, de bizonyítjuk azt is, hogy mi annál sokkal többre vagyunk képesek és méltóak arra, hogy a szurkolók mellénk álljanak. Beszélhetünk a szakmáról is, de sokkal fontosabb, hogy lelkileg, mentálisan, akarati tényezőkben, fegyelmezettségben mit fogunk nyújtani. Ha ezek a dolgok hiányoznak, akkor nincs értelme szakmáról beszélni… Az, hogy a Vasassal kapcsolatban már van személyes tapasztalat, segített a felkészülésben, de azért azóta már eltelt jó pár meccs. Picit átalakult a játékuk, másabb azért a benyomás, mint az első forduló előtt, amikor még igazából senki nem tudta "belőni" a mezőnyt. Minimálisak a különbségek, remélem, ezeket a nüanszokat most már mi fogjuk hozni. (boon.hu)


Ferencváros - Haladás 20:30-tól

Thomas Doll (Ferencváros): - A Haladás mindössze 7 gólt kapott, ami mutatja, hogy milyen remek a védelmük, Király Gábor pedig még mindig egy kiemelkedő képességű kapus. Szombathelyen nyerni tudtunk, de az sem volt egyszerű meccs, a Haladásnak több lehetősége is akadt, volt esélyük az egyenlítésre. Nehéz feladat állunk, ezért maximális koncentrációra lesz szükség. További motiváció számunkra, hogy növelhetjük az előnyünket a tabellán, hátrány viszont, hogy a csapatnak a válogatott szünet miatt ismét meg kell találni a ritmusát.

Mészöly Géza (Haladás): - Amennyiben az FTC jó napot fog ki, nehéz megállítani. Gera Zoltán és Hajnal Tamás személyében két remek belső középpályásuk van, velük igazi minőségi játékra képesek a fővárosiak. A szélekről pedig Varga Roland és Roland Lamah adja be a labdákat Bödének. És ott van még a labdaszerző, remekül passzoló Nagy Ádám is. Ugyanakkor mi is képesek vagyunk veszélyes akciókat vezetni, bízom abban, hogy nehéz feladat elé állítjuk a Fradi-védelmet. Mindennek alapja a stabil védekezés, de emellett gólratörően, bátran kell játszanunk. Az FTC ellen senkit sem kell motiválni, sérültjeink nagyon meg akartak gyógyulni, mindenki nagyon várja az összecsapást. Jó lenne egy szép eredménnyel megfejelni az eddigi 11 fordulót. Egy igazi ünnepé szeretnénk varázsolni a rangadót, amelyről nem akarunk pont nélkül hazatérni. Leandro Martinez, Török Milán, Sasa Popin sérült, Iszlai Bence eltiltott.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON