"Az egész NB I számára kiemelkedő téttel bír az örökrangadó" - ezt várják az edzők a fordulótól

Feltöltve: 2015, november 21 - 13:19 Frissítve: 2015, november 21 - 15:37

Az MTK-nál úgy vélik, az egész bajnokság számára kiemelkedő téttel bír az örökrangadó, míg Thomas Doll arról beszélt, hogy számukra jól jött a három hetes pihenő a meccs előtt. Debrecenben egy nehéz sorozat első állomásaként tekintenek a DVTK elleni rangadóra, Bekő Balázs szerint viszont a keleti rangadón nem számít, ki hogyan áll a tabellán. Ami a másik budapesti derbit illeti: Marco Rossi az egyik legerősebb csapatnak az Újpestet látja, amelynek edzője egyébként győzelemre készül. Horváth Ferenc szerint nehéz lesz a Vasas ellen, amelynek edzője azt szeretné, hogy ők szerezzék az első gólt a meccsen.


DVSC - DVTK 15.30-tól

Bódi Ádám (a Debrecen játékosa): - Bízom benne, hogy az idei utolsó öt meccset sikerrel tudjuk venni. A csapat egyben van, és remélem, ezt a Diósgyőr ellen bizonyítani is tudjuk. A Ferencváros meglépett a mezőnytől, de a második helyre még oda tudunk érni, jó lenne ott zárni az évet, és azt gondolom, erre meg is van minden esélyünk. Ehhez szombaton elsőként a DVTK-t le kellene győzni. Keleti rangadó lesz, nem számít, hol foglal helyet ellenfelünk a tabellán, ebben a bajnokságban bárki meg tud verni bárkit. Bízom a sikerben, muszáj itthon tartanunk a három pontot. Azért is lenne fontos, mert a hátralévő mérkőzéseink elég nehezek lesznek. A Diósgyőr mellett itthon játszunk a Videotonnal és az MTK-val, megyünk a Ferencvároshoz és a Haladáshoz. Nehéz sorozat, de ha győzelemmel kezdenénk, az lendületet adhatna.

Bekő Balázs (DVTK): - Én azt mondom, hogy abból kell kiindulni, hogy ez egy rangadó. Ezt akármilyen szempontból nézzük, teljesen mindegy, hogy melyik csapat hogy szerepel, hol áll a tabellán, éppen milyen formában van… Ez egy keleti rangadó. Itt ez, mint játékosnak, mint klubvezetőnek, szurkolónak egy kiemelt mérkőzés. Így kell hozzáállni. Ez az alapja mindennek, ebből kell kiindulni és ténylegesen a maximumra kell törekedni. Mindenből a maximumot kell kihozni. Ez legyen a taktikai fegyelemtől a hozzáálláson át, az energia befektetés… Mindenből a maximumot kell kihozni, és ténylegesen egy olyan mérkőzést kell tudnunk játszani Debrecenben, amiben benne van annak a lehetősége, hogy mi onnan sikerrel távozzunk. Ami az ellenfelet illeti: nem egy nekiugrós csapat a Debrecen. A Debrecen nagyon felkészült, stabil csapat, aki tisztában van saját erényeivel, van egy nagyon stabil játéka, és nem egy ilyen nekiugrós csapat, ahogy fogalmaztál. Folyamatosan nyomást próbál gyakorolni az ellenfeleire, ez igaz rá idegenben is és otthon is. Ebből indulunk ki, aztán meglátjuk, hogy ez mit jelent. Egy dolog biztos, amire készültünk, hogy labdabirtoklásban ne legyünk alatta a Debrecennek, ez nagyon fontos lesz. Nem szeretném azt, hogy betoljanak minket a saját kapunk elé, úgyhogy én ebben nagyon lényeges dolgokat látok. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor biztos, hogy előrébb fogunk tartani.


Budapest Honvéd - Újpest 15.30-tól

Marco Rossi (Budapest Honvéd): - Az Újpest elleni találkozó számunkra és a szurkolóink számára is nagyon fontos. Eléggé rossz és szerencsétlen hónap után érkezünk ehhez a meccshez. A tizenkét csapatos bajnokságban megnőtt a fontossága minden egyes pontnak. Ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, pontot, pontokat kell szereznünk. Az Újpest a tabella alapján nem tűnik az egyik legerősebbnek, én annak tartom őket. Jól játszó gárda, amely erős a labdatartásban, egész jól érkezik a kapu elé, jelentősen megnehezítheti, hogy elérjük a céljainkat. Úgy kell kimennünk a pályára, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a szurkolóinkat, a klubot és mindenkit kiszolgáljunk.

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - A csapat jó mentális és fizikális állapotban van, a két hét alatt lejátszott edzőmérkőzések sokat segítettek minket a minél sikeresebb felkészülésben. Úgy érzem, hogy a kupasorozatban és a bajnokikon elért sikerek megnyugtatták a játékosokat és most már csak egy cél lebeg előttünk, felkúszni a dobogón minél magasabbra. Ehhez természetesen győzni jövünk a Bozsik Stadionba, támadó szellemű játékot akarunk játszani, nem jellemző, hogy beállunk védekezni. Bízom a játékosokban és bízom abban, hogy elhozzuk a három pontot Kispestről.


Videoton - Vasas 15.30-tól

Horváth Ferenc (Videoton): - Nem számítok arra, hogy nyílt sisakkal nekünk rontana a Vasas, úgy gondolom, hogy kontrákra játszanak majd, de persze benne van a fociban, hogy meglepnek minket valami új dologgal. A felvételeken láttam már őket négy és ötvédős rendszerben is játszani, szóval alapvetően azért védekező felfogású csapat ellen készültünk, amelynek játékosai gyors ellentámadásokra rendezkednek be. Nehéz az ilyen stílusban játszó csapatok ellen meccselni. Nekünk nyilván támadnunk kell, de a biztonságos védekezést is tartani szeretnénk, ezért az lesz a fő kérdés, hogy mennyi erőt tudunk belefektetni a támadásokba anélkül, hogy a védekezés látná kárát. Megmondom őszintén, kicsit sok volt ez a háromhetes bajnoki szünet, a kupaeredményekből látszik is, hogy néhány NB I-es csapat ki esett a ritmusból, ezért örülök, hogy mi a Haladás ellen már túl vagyunk egy mérkőzésen. Nagy erőket mozgósítottunk a továbbjutásért, de a játékosoknak készen kell állniuk arra, hogy háromnaponta pályára lépnek.

Simon Antal (Vasas): - Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, amelyen számunkra létkérdés lenne, hogy képesek legyünk pontot, vagy pontokat szerezni. Várhatóan ellenfelünk fogja irányítani a mérkőzést, de alaposan felkészültünk belőlük, ezért bízom abban, hogy lesznek gólszerzési lehetőségeink. Fontosnak tartom, hogy az első gólt mi érjük el, mert gólt vagy gólokat mindenképpen lőnünk kell. Ez a csapatnak olyan tartást adhat, amely hozzásegíthet minket, hogy eredményesen távozzunk Fehérvárról. Egy hosszú, háromhetes szünet előzi meg a Videoton-Vasas mérkőzést, ami az erre történő felkészülést szolgálta. Úgy gondolom, hogy a mátraházi edzőtábor jól sikerült, és előrébb léptünk fizikailag, taktikailag és a játékosok közötti kohézió is erősödött. A Videoton az utóbbi néhány hazai mérkőzését rendre megnyerte. Vagyis a gyengébb rajt után egyre inkább jó formába lendül. Sok kiváló, magyar válogatott szintű focistával rendelkeznek, akiket jó minőségű külföldiek egészítenek ki. Horváth Ferenc vezetőedzőnek sikerült ebből az erős játékosanyagból egy jól működő, eredményes csapatot összegyúrnia.


Paks - Haladás 15.30-tól

Csertői Aurél (Paks): - Szombati ellenfelünk eddig hatszor tudott nyerni a bajnokságban, és minden alkalommal egy-nullára hozta a mérkőzést. Ez is azt mutatja, hogy nagyon jól szervezett, egységes csapatról van szó, nehéz feladat feltörni a védelmüket. Amellett, hogy masszívak, még remek játékosokkal is rendelkeznek, akik igen gyorsak, és jól játszanak előrefelé. Most is azt tudom mondani, amit eddig is, hogy ismét egy roppant nehéz és kemény mérkőzés áll előttünk.

Mészöly Géza (Haladás): - Sikerült jól felhasználnunk a hosszúra nyúlt bajnoki szünetet, úgy érzem, még az eddiginél is jobb állapotban vannak a fiúk. Igazi rangadót játszunk Pakson, hiszen a második helyezett a harmadikkal csap össze. A Paks az NB I. egyik legszervezettebb csapata, ezt a Rohonci úti bajnokin saját bőrünkön is tapasztaltuk. Pontrúgásaik életveszélyesek, stabilan védekeznek, és 21 rúgott góljuk azt bizonyítja, hogy támadásban is erősek. Emellett technikailag képzettek, és jól kihasználják a hazai pályájukat. Egyénileg szinte mindenkire figyelnünk kell, külön kiemelném a jó felépítésű, hórihorgas Bajner Bálintot, akit korábban mi is szerettünk volna leigazolni. Vele jócskán magasodott, erősödött a támadósoruk. A középpályán leginkább Szakály Dénes nevét érdemes megemlíteni, de elsősorban a csapatjátékuk az, ami különösen hatékony. És ott van a fiatal Papp Kristóf, aki rendkívül tehetséges futballista – ám ezúttal öt sárga lapja miatt hiányzik. Egy szó mint száz, nem véletlenül áll a második helyen a paksi együttes. Ami minket illet, továbbra is a stabil védekezésre építünk, de - csakúgy mint az eddigi meccseinken - elöl is igyekszünk hatékonyak lenni. Miután a Paks hétközben nem játszott Magyar Kupa-meccset, így valamivel pihentebb lesz nálunk. Idén a paksi az idei az utolsó idegenbeli találkozónk, szeretnénk szépen zárni ezt a sorozatot. Ellenféltől függetlenül valamennyi meccsünkön nyerni akarunk – ez alól a mai sem lesz kivétel.


Békéscsaba - Újpest 15.30-tól

Robert Jarni (Puskás Akadémia): - Nagyon hosszú volt a válogatott szünet, küzdöttünk sérülésekkel, voltak nehézségeink. Akikkel tudtunk, becsülettel készültünk a folytatásra. Az előre eltervezett munkát elvégeztük teljes egészében. Lesznek hiányzóink a Békéscsaba ellen, például Fiola Attilával sem számolhatunk, aki combizom sérüléssel tért vissza a válogatottól. Megfelelő mennyiségű és minőségű játékos áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy sikerrel vegyük az előttünk álló öt mérkőzést a téli szünetig. Mindent megteszünk azért, hogy eredményesek legyünk és a helyünkre kerüljünk a tabellán a pihenőig. A Békéscsabának és nekünk is több olyan mérkőzésünk volt, ahol a hajrában vesztettünk értékes pontokat. Mint mindig, most is próbáltuk mind fizikálisan, mind mentálisan felkészíteni a fiúkat az összecsapásra. Ha végig koncentráltan hozzuk az elvárt játékot, nem lesz gond.


MTK - Ferencváros 18 órától

Domonyai László (az MTK klubigagzgatója): - Kétségtelen tény, hogy a Ferencváros pontelőnye jelentős, de a futball olyan, hogy nyerhetsz akkor is, ha ellenfeled vezet előtted, vagy akár jobban is játszik nálad az adott mérkőzésen. A Ferencváros Magyar Kupa mérkőzése intő jel számukra is, és mindenki számára, hogy nem verhetetlen csapat. Ez lökést adhat minden ellenfelének. Remélem, hogy mi indítjuk el a zöld-fehéreket más úton. Ez az NB I-es bajnokságnak is jót tenne, közelebb kerülnének egymáshoz a csapatok, így az örökrangadó nemcsak számunkra, hanem az egész mezőny számára kimagasló téttel bír.

Thomas Doll (Ferencváros): - Egy kicsit jókor is jött ez a hosszabb szünet a válogatott mérkőzések miatt. Egyrészt, a nemzeti csapatot és a válogatott játékosainkat óriási siker érte, hiszen a magyarok kijutottak az Európa-bajnokságra. Másrészt, a többi labdarúgónak volt ideje, hogy egy pillanatra értékelje az eddigi helyzetet, regenerálódjon. A szezon hátralévő részében ugyanis rengeteg komoly feladat vár még ránk. Legközelebb rögtön szombaton, az MTK ellen, remélem, hogy ott folytatjuk a bajnokságot, ahol abbahagytuk, és legyőzzük a kék-fehéreket.

Felhasznált források: paksifc.hu, honvedfc.hu, puskasakademia.hu, fradi.hu, vidi.hu, vasasfc.hu, amigeleken.hu, mtkbudapest.hu, Fotó: mtkbudapest.hu

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON