NB I: A dobogósok végzetei a forduló válogatottjában - itt a csapat

Feltöltve: 2016, április 4 - 14:57 Frissítve: 2016, április 4 - 16:59

Aki dobogóst vert, az tarolt ezúttal a forduló válogatottjában. Az MTK-verő Paksból négyen, az Újpestet legyőző Vasasból pedig ketten kerültek be az OTP Bank Liga 28. fordulójának álomcsapatába a csakfoci.hu-nál, de az angyalföldiek adták a hét cseréjét is. Ugyancsak két futballistát delegált a Ferencváros bajnoki ünneplését elrontó Debrecen, köztük a zöldek volt játékosával.

TABELLA: Az NB I állása itt - kattints!


A 28. forduló válogatottja

Pogacsics (Puskás Akadémia) – S. Wils (Haladás), Lipták (Diósgyőr), Szabó (Paks) – Papp (Paks), Berecz (Vasas), Bertus (Paks) – Hahn (Paks), Ádám (Vasas), Holman (Debrecen) – Takács (Debrecen)

Pogacsics Krisztián (Puskás Akadémia)
Beugróként remek teljesítményt nyújtott. Magabiztos volt, az első félidő végén megfogta Iszlai 11-esét.

Stef Wils (Haladás)
Nem először bizonyítja, hogy az NB I egyik legjobb légiósa. Igazi oszlopa volt a védelemnek, szinte az összes párharcát megnyerte.

Lipták Zoltán (Diósgyőr)
Az általa vezényelt védelem gól nélkül lehozta mérkőzést. Volt két egészen nagy mentése.

Szabó János (Paks)
Jól oldotta meg a védekező feladatát, sokat zakatolt, kiosztott egy gólpasszt.

Papp Kristóf (Paks)
Kiválóan szűrt a fiatal játékos, 11 labdát szerzett vissza, a passzainak csaknem 90 százaléka pontos volt, ami ebben a pozícióban kiugró teljesítmény.

Berecz Zsombor (Vasas)
Ahogy a csapata, úgy ő is nagy meccset játszott az Újpest ellen. Sokat küzdött, hajtott, valamint adott két szép gólpasszt.

Bertus Lajos (Paks)
Ő szerezte az MTK ellen a rendkívül fontos első gólt. Ezt követően is kapura veszélyesen futballozott.

Hahn János (Paks)
Kiválóan teljesített a mindössze 21 éves csatár. Negyedórával a vége előtt egy szép góllal végleg eldöntötte a mérkőzést.

Ádám Martin (Vasas)
Élete gólját lőtte az Újpest ellen. Nem mellékesen pedig a mezőnymunkája is kimagasló volt, ha kellett védekezett, becsúszott, és kapura is veszélyesen játszott.

Holman Dávid (Debrecen)

Jól teljesített volt csapata ellen. Az első gólban elévülhetetlen érdemei voltak, de azt követően is nagy kedvvel tette a dolgát.

Takács Tamás (Debrecen)
Háromszor talált kaput, abból kettő gól lett. Két perc alatt elintézte a bajnokot.


A hét edzője

Marco Rossi (Budapest Honvéd):
Felvállalta a bátor támadójátékot a Videoton ellen is. Az utolsó pillanatig győzelemre játszott a csapata, aminek meg is lett az eredménye.


A hét cseréje

Könyves Norbert (Vasas)
Kiválóan szállt be. Bejöttek a cselei és a passzai, lőtt egy szép gólt.

Akció: Csoportos utazás az Eb-re, belépővel és tengerparti nyaralással

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON