1000 szurkoló sem jött össze két NB I-es meccsen - nézőszámok

Feltöltve: 2016, április 11 - 10:37 Frissítve: 2016, április 11 - 12:43

Ismét igen gyenge, alig több mint 2100-as átlagot produkáltak az OTP Bank Liga mérkőzései. Az FTC-Honvéd 7 ezres közönségét leszámítva egy találkozón, Újpesten sikerült legalább 2000 szurkolót kicsábítani, a többi négy meccsen lesújtóak voltak a számok, két stadionban még az ezer fő sem jött össze.

TABELLA: Az NB I állása itt - kattints!

A hétvégére halasztott 27. forduló mérkőzéseit összesen valamivel többen, mint 12 ezren látták, ez alig haladja meg a 2100-as átlagot.

A legtöbben - ezúttal sem meglepő módon - a Ferencváros stadionjában voltak kint, a Honvéd elleni fővárosi rangadót nagyjából 7 ezren követték a helyszínen. A második helyre az Újpest és a Puskás Akadémia meccse hozzávetőlegesen 2 ezer drukkerrel is oda tudott érni.

A többi négy találkozón viszont szomorú az összkép, hiszen a Videoton - Vasas (Felcsúton) és a Haladás - Békéscsaba (Sopronban) meccsen nagyjából 1200, illetve valamivel több, mint 1100 drukker volt kint, Pakson és Dunaújvárosban (itt játszották az MTK - Diósgyőrt) viszont ezer fő alatt maradt a nézőszám. (Fotó: teol.hu)

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

Az NB I 27. fordulójának nézőszámai

Ferencváros - Bp. Honvéd 7053
Újpest - Puskás Akadémia 2014
Videoton - Vasas 1227
Haladás - Békéscsaba 1187
Paks - DVSC 800
MTK - Diósgyőr 506

Összesen: 12.787
Átlagban: 2131

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON