Véber: "Aki nem bírja a miliőt, nem kell futballoznia"; Szivics szerint pár játékosnak el kell gondolkodnia - így látták az edzők

Feltöltve: 2014, október 18 - 23:07 Frissítve: 2014, október 19 - 09:57

Az OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján a DVTK pontokat hullajtott a Pápa otthonában, amely után Szivics Tomiszláv szerint néhány játékosnak komolyan el kell gondolkodnia a továbbiakról, és erre meg is lesz a lehetőségük. Garami József fontos győzelemről beszélt a Kecskemét legyőzését követően, Benczés Miklós pedig gratulált csapatának és a buta kiállítás miatt sajnálkozott. A Fradinál Thomas Doll megdicsérte csapatát, míg Véber György amondó, hogy ha a miliő miatt nem teljesített jól a csapata, akkor annak, aki nem bírja, nem kellene futballoznia. Edzői nyilatkozatok.


LOMBARD PÁPA – DVTK 0-0

Kovács László (Lombard Pápa):Nem vagyok csalódott, az az igazság, hogy a csapat most csapatként viselkedett, küzdöttek, hajtottak, elrontottuk a Diósgyőr játékát, és még futballoztunk is. A végén pedig, ha bemegy az az óriási ziccer, az lett volna a hab a tortán. De megmondom őszintén, így is örülök az egy pontnak, mert nem akárki ellen szereztük ezt az egy pontot. A DVTK azt gondolta, hogy teljesen visszaállunk védekezni, azt kértem a társaságtól, hogy már az ellenfél térfelén támadjuk le őket, és működött is a dolog. Előbb-utóbb azért remélem, hogy megtaláljuk a góllövő cipőnket. (MTVA)

Szivics Tomiszláv (DVTK): - Egy kicsit megfogott bennünket a Fradi elleni győzelem, erről majd zárt ajtók mögött fogunk beszélni, de következményei lesznek, mert nem létezik, hogy egy csapat, amely dobogóra hajt, ennyire lélek nélkül futballozzon, van mit tehát javítani és megbeszélni. Egy pár játékosnak el kell gondolkoznia, hogy miről volt szó, és lesz elég idejük is rá, hogy gondolkozzanak, hol hibáztak. (MTVA)


NYÍREGYHÁZA - PUSKÁS AKADÉMIA 0-1 (Tischler 36.)

Csábi József (Nyíregyháza):Nagyon nehéz bármit mondanom. Az első félidőben labdabirtoklásban jobb volt a Puskás, ám a helyzeteket mi hagytuk ki, és nem először történt, hogy az ellenfél szinte helyzet nélkül gólt szerzett. Szünet után kockázatot vállalva nagy erőket mozgósítottunk. Sokat próbálkoztunk szélről, ám a beadások pontatlanok voltak. Több volt ebben a mérkőzésben. (szon.hu)

Benczés Miklós (Puskás Akadémia):Eddig is szép emlékek fűztek Nyíregyházához, hiszen a Diósgyőrrel is sikerült itt nyernem. Gratulálok a srácoknak, hiszen az első félidőben jól játszottunk, és gólt is szereztünk. A buta kiállítás után áldozatos munkával sikerült kivédekeznünk a mérkőzést. (szon.hu)


KECSKEMÉT - MTK 0-1 (Kanta 47. - 11-esből)

Bekő Balázs (Kecskemét):Először is gratulálok az MTK-nak a győzelemhez, másodszor gratulálok a csapatomnak is, mert mindent megtettek a játékosok azért, hogy pontot, pontokat szerezzenek. Objektív okai is vannak, hogy miért nem sikerült, talán nem ugyanazok a szabályok vonatkoztak a csapatokra, mint általában, de ilyen a futball. Egyszer fent, egyszer lent. Vannak problémáink, mert Bebeto sérülés miatt az utóbbi két hétben nem edzett, Novák Csanád vírusos betegség áldozata volt, Vukaszovicsnak a válla ment ki, Eninful is megsérült most. Ez nem magyarázkodás ugyanakkor, mert a srácok mindent megtettek, úgyhogy nekimegyünk a Győrnek szerdán ugyanúgy, ahogy a félbeszakadt meccsen is. (kecskemetie.hu)

Garami József (MTK):Nagyon harcos, küzdelmes meccs volt végig. Rengeteg olyan esemény akadt, amiből lehetett volna gól, talán nálunk több, de a másik oldalon is. A gólok elmaradtak, és az egy-null mindig veszélyes, de örülök, hogy fegyelmezetten védekeztünk. Ha a kontrákat jobban lejátsszuk, akkor lehetett volna biztosabb a vége, ott azonban akadtak hibák. Ezzel együtt nagyon örülünk természetesen, ennek a fontos győzelemnek. (kecskemetie.hu)


BUDAPEST HONVÉD -PAKS 0-0

Jasper Adrianus de Muijnck (Budapest Honvéd):Nagyon jó csapat ellen játszottunk, amely összeszokott gárda, körülbelül ugyanazzal a felállással tudta lejátszani az eddigi tíz mérkőzését ugyanazzal az edzővel a kispadon. Azzal töltöttük az elmúlt héten a munkát, hogy megpróbáltunk egy újfajta szemléletet meghonosítani a csapatnál, némileg megújítani a taktikát is. Nagyon elégedett voltam a csapattal az első harminc percben, elég jól kezdtük a játékot, viszont főleg ezt követően több kisebb hibát is vétettünk, ami gondot okozott. Szerencse is kellett a 0-0-ás eredményhez, de nekünk is voltak azért a helyzeteink. Nagyon bízom benne, ha ezt a teljesítményt tudjuk folytatni, vagy egy kicsit emelni, akkor sikeresebben folytatjuk a bajnokságot, és mindenekelőtt abban bízom, hogy a szurkolók is visszatérnek a lelátóra. Az lenne a fő cél, hogy azt ő támogatásukkal tudjon minél eredményesebben szerepelni a Honvéd. (honvedfc.hu)

Csertői Aurél (Paks):Hát igen, egész más játékot játszott a Honvéd, mint eddig. Az első negyedóra volt nagyon kellemetlen, utána jól futballoztunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni. De azért a játékunkban volt kisebb-nagyobb hiba is. Nem vagyok elégedett a döntetlennel, úgy érzem, jól játszottak a srácok. (honvedfc.hu)


FERENCVÁROS -PÉCS 2-0 (Nagy D. 11., Busai 82.)

Thomas Doll (Ferencváros):Remek munkát végeztek a srácok, a védekezésben nagyon jól helyt álltunk. Természetesen néha megnehezítjük a saját dolgunkat, labdákat vesztünk, ezáltal segítvén az ellenfelet, de nagyjából rendben volt a mai teljesítmény. A második félidőben ott volt a lehetőség, hogy megszerezzük a biztonságot jelentő második gólt, nagyon sok lehetőségünk volt, de a legfontosabb az, hogy három olyan mérkőzés után, amikor nem nyertünk, sikerült újra önbizalmat szereznünk. Nagyszerű dolog a fiatal játékosaink számára, hogy lássák, hogy lehetőségük van a nagy csapatban is játszani, ha az edzéseken jól teljesítenek, akkor lesz számukra lehetőség, és külön öröm, hogy ma két fiatal játékos is pályára léphetett a csapatban. (SPORT TV)

Véber György (Pécs):A 36. percig nagyon megilletődötten focizott a csapat, ezt a szünetben el is mondtam. A második félidőben talán már nem, de semmi átütőerő nem volt a játékunkban, azt lehet mondani erre a mérkőzésre, hogy a hazai csapat simán, gond nélkül hozta. Hagyjuk a miliőt, aki ezt nem bírja, annak nem kell futballoznia. Nem tudom mi lehetett a gond, lehet, sőt biztos is, hogy a Ferencváros jobb csapat és ránk erőltette az akaratát. Nem nagyon tudtunk ez ellen mit kezdeni, ami fájó számomra, de ez a realitás. (SPORT TV)

Legyen Neked is Fradi-mezed!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON