"Számítottam rá, hogy el fog fogyni az erőnk" - Doll szerint a legrosszabbkor jött a bekapott gól

Feltöltve: 2015, július 2 - 23:05 Frissítve: 2015, július 3 - 09:30

Mindhárom magyar csapat lejátszotta első Európa Liga selejtezőjét, amely után vegyesen értékeltek az edzők. Kondás Elemér szerint a Debrecen magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra, de nem dőlhet hátra, és nem herdálhatja el azt. Thomas Doll szerint a legrosszabbkor jött számukra a bekapott gól, de még nyitott a párharc, míg László Csaba amondó, nemzetközi szinten be kell rúgni az ilyen helyzeteket, és a játékvezetőn is számon kért egy piros lapot, de összességében elégedett az eredménnyel. Edzői értékelések.


DEBRECEN - SUTJESKA NIKSIC 3-0 (Mihelic 16., Brkovic 71., Sidibe 74.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Kondás Elemér (Debrecen):Nehezen indult a mérkőzés. Nem olyan rossz csapat, mint azt sokat gondolták. Szövögettük a támadásokat, de nem sikerült annyi helyzetet kialakítani. A második félidőre feljavultunk, növelni tudtuk az előnyünket, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Háromgólos előnyt szereztünk, ezt nem szabad elherdálni, nem dőlünk hátra. Biztos, hogy kint mindent megtesz az ellenfelünk, de mi tovább akarunk jutni. (dvsc.hu)

Dragoslav Albijanics (A Szutjeszka szakmai igazgatója):Először szeretnék gratulálni a Debrecennek a győzelemhez. Jobb és felkészültebb csapat, mint a miénk. Hetven percig bírtuk erővel, utána elfáradtunk. Ellenfelünk ezt okosan kihasználta, és két támadó becserélésével a maga javára fordította a mérkőzést, és tovább növelte az előnyét. Azt kaptuk, amire számítottunk, tudtuk, hogy erősebb gárda, de igazából fizikálisan múltak felül minket. Nagy a hátrányunk, de nem adjuk fel. (dvsc.hu)


GO AHEAD EAGLES – FERENCVÁROS 1-1 (Vrieds 45+2., ill. Gera 3.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Thomas Doll (Ferencváros):Hamar, már a harmadik perben megszereztük a vezetést, utána kellett volna még egy gólt szereznünk, sajnos ez nem sikerült. Nem nyertük meg a párharcokat, beszorultunk a tizenhatosunk elé, ráadásul a félidő végén a legrosszabbkor jött a bekapott gól. Nagyszerű volt a közönség, sajnálom, hogy jövő héten mi nézők nélkül játszunk. Nagyon meleg volt, ez mindkét csapatot kimerítette. Jövő héten minden más lehet, a párharc nyitott. (ulloi129.hu)

Dennis Demmers (Go Ahead Eagles):Magas színvonalon egy jó ellenfél ellen játszottunk. Az elején elkerülhető gólt kaptunk, utána túl nagy teret adtunk az ellenfélnek, de később feloldódtunk és elkezdtük a saját játékunkat játszani. A második félidőre feljavult a játékunk, a szurkolóink remek hangulatot teremtettek. A mérkőzés alapján többet vártunk, ebből többet is ki lehetett volna hozni. (ulloi129.hu)


MTK – VOJVODINA 0-0

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

László Csaba (MTK):Nemzetközi szinten be kellene rúgni ezeket a helyzeteket, ezt szerintem a játékosok is tudják. Volt egy ajtó-ablak helyzet Varga Szabinak, amit be kellett volna rúgni. A Torghelle elleni szabálytalanság pirosat ért volna, de sajnos így döntött a bíró, el kell fogadni. A második félidőt is úgy kezdtük, ahogy megbeszéltük, de tudtam, hogy el fog fogyni az erőnk, erre számítottam, ne szépítsük. Kevés volt a pihenő, a felkészülés alatt megtettük, amit tudtunk, még fejlődnünk kell. Az utolsó 20 percre is megvolt az elképzelés, akkor taktikailag kellett volna mást játszani, de azt sajnos nem tudtuk megvalósítani. Legyünk őszinték, a 0-0 az elfogadható eredmény, bizakodó vagyok, mert nem kaptunk gólt, ami még sokat érhet. Örömteli, hogy nem futballozott le a Vojvodina, pedig előzetesen mást is lehetett talán várni. Egy hét alatt is igyekszünk fejlődni még természetesen erőben, nem fogunk rápihenni a meccsre.

Zlatomir Zagorcic (Vojvodina):Tudtam, hogy nagyon sok izzadságba fog kerülni itt egy jó eredmény, azt is tudtuk, hogy egy jó csapat az ellenfél. Egy olyan együttes, amelyik tudja játszani a futballt, ez az első félidőben meg is mutatkozott. Szeretném két félidőre választani a találkozót, hiszen az elsőben a magyar csapat, aztán pedig mi kerekedtünk felül. Bízom abban, hogy a visszavágó olyan eredményt hoz, amivel továbbjuthatunk. Felemás ez az eredmény, kértem a játékosoktól, hogy semmiképpen ne kapjunk gólt, igaz, nem tudtunk szerezni sem, ami nem szerencsés.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON