"Nehéz ezt lenyelni"; Bekő ilyet még nem élt át - edzőik

Feltöltve: 2015, augusztus 1 - 23:11 Frissítve: 2015, augusztus 2 - 10:01

Bekő Balázs elmondása szerint még sosem élt át olyat a pályafutása során, mint ami a Videoton ellen történt, Nebojsa Vignjevic gratulált a csapatának, Mészöly Géza úgy véli, nehéz lesz lenyelni, hogy leadták a kétgólos előnyüket az MTK ellen, Thomas Doll a Vasast is dicsérte, ahol a második félidőben a pályán lévő nyolc 20 éven aluli játékos jó teljesítményét emelték ki. Edzői értékelések.


ÚJPEST – BÉKÉSCSABA 2-0 (Kálnoki Kis 24., Perovic 43)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - Először is szeretnék gratulálni a játékosoknak, hiszen nem csak az eredményben mutatkozik meg a kitűnő munka, amit ma végeztek, hanem abban is, hogy mindkét félidő során rendkívül sok helyzetet sikerült kialakítanunk. Örülök, hogy ma is sikerült otthon tartani a három pontot, megérdemelt győzelemmel búcsúzunk szombat este. Az első félidőben a Békéscsaba meglepetésre igen agresszív futballt játszott, így megnehezítették a védelmünk dolgát. Szerencsére hamar felnőttünk a feladathoz, és az első gólunk után már képesek voltunk kézben tartani a mérkőzést. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki mindkét félidőben, és két gólt is szereztünk, Kálnoki Kis Dávid és Mihajlo Perovics révén tehát nyertünk, ezzel már tíz mérkőzés óta veretlen csapatunk. Sajnálom, hogy abból a temérdek helyzetből, amit kialakítottunk, nem sikerült több gólt szereznünk, de úgy gondolom, ez a szezon folytatásában nem lesz gond. Sok munka áll e mögött a két gól mögött is, és remélem, hogy a belefektetett erőfeszítés és energia kamatozni fog. Gratulálok a csapatomnak és kollégámnak pedig sok sikert kívánok a bajnokság további mérkőzésein. (ujpestfc.hu)


DVTK – VIDEOTON 1-2 (Koman 10. - 11-esből, ill. Oliveira 94., Pátkai 95.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Bekő Balázs (DVTK): - Nagyon nehéz mit mondni egy ilyen mérkőzés után, amit normál körülmények között megnyerünk, így viszont egy pontot sem kaptunk. Nem emlékszem, hogy pályafutásom során éltem-e át hasonlót. Az első félidőben azt csináltuk, amit elterveztünk, jól játszottunk, voltak helyzeteink, gólt is lőttünk. A másodikban biztosabban álltunk a lábunkon, nem ész nélkül, hanem ésszel szerettük volna növelni az előnyünket. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a Videoton gólt tudna szerezni, ívelgetéssel próbálkoztak. A végére egyelőre nem tudok mit mondani, egy rossz döntéssel indult, ami sajnos benne van a futballban. (dvtk.eu)

Bernard Casoni (Videoton): - Jó néhány nehéz mérkőzés van mögöttünk, és tudtuk, az európai kupák mellett nehéz lesz a bajnokságban is helytállni. Sajnos a büntetőnek köszönhetően hátránnyal kezdtük a mérkőzést, kicsit szigorú ítélet volt. Ezt követően nehéz volt felvenni a játék ritmusát. A félidőben fejben helyretettük a szünetben, azonban a második félidő elején azonnal kaptunk egy piros lapot, amit úgyszintén túl szigorúnak ítélek meg. A folytatásban emberhátrányban is nyomást gyakoroltunk a DVTK-ra. Pajovićnak volt egy sorsdöntő védése, ami meccsben tartott minket. A végjátékban minden érdem a játékosoké, mert felülmúlták magukat, külön tetszett, hogy az egyenlítő gól után a győztes gólt is meg akartuk szerezni. (dvtk.eu)


HALADÁS – MTK 2-2 (Ugrai 14., Jagodics 35., ill. Hrepka 50., Thiam 94.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Mészöly Géza (Haladás): - Sajnálom a fiúkat, mert az első félidőben hihetetlen jól játszottak. Szerettük volna megszerezni a harmadik gólt, de sajnos mi kaptunk. A második 45 percben is azt a fajta focit játszottuk, ami megy nekünk, míg az MTK Budapest kevés helyzetből szerzett pontot. Nehéz ezt lenyelni. (mtkbudapest.hu)

László Csaba (MTK): - Mind a két csapatot megilleti a gratuláció. A mi együttesünk az első 45 percben katasztrofálisan játszott. Ennél rosszabban már nem is lehet, nem is tudunk. A szünetben rendet tettünk a fejekben, offenzív játékkal álltunk elő, ez meglepte a Haladást. Felvállaltuk, hogy gólt akarunk szerezni, így Hegedüsnek több dolga akadt. Meg kell köszönni neki, amit tett ezen a meccsen. (mtkbudapest.hu)


VASAS – FERENCVÁROS 0-2 (Böde 49., 58.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Simon Antal (Vasas): - Egy nemzetközi porondon edzett, rutinos Ferencváros játszott, egy fiatalabb, rutintalanabb, de szervezett Vasas ellen. Rengeteg energiánkat kivette, hogy a középpályán létszámfölényben voltak, ezért a támadások végére sokszor elfogytunk. Az első első félidőben paliban játszottunk a Fradival, nem volt benne a gól a meccsben, de a bekapott találat megfogta a csapatot. A második játékrészben már 8 fiatal volt a pályán, akik ugyan nagyon tehetségesek, de értelemszerűen kevesebb rutinnal rendelkeznek, mint a Hajnallal, Gerával játszó FTC. (vasasfc.hu)

Thomas Doll (Ferencváros): - A várakozásoknak megfelelően egy nehéz meccset játszottunk. Meg szeretném dicsérni az ellenfelet, mert jól elvégezte a feladatát, végig letámadott bennünket. Az első félidőben nem sikerült nyugodtan futballoznunk, nem tudtuk a játékot az ellenfél tizenhatosa elé összpontosítani. Volt pár nagy lehetőségünk, de sajnos akkor még nem találtunk be. A második félidőben sokkal gyorsabban játszottunk, volt pár nagy helyzetünk is. Sokat futottunk, akárcsak az ellenfél, amely talán egy picit elfáradt, így több területünk maradt. A megfelelő pillanatban sikerült gólt szereznünk, és utána nem sokkal később meglőttük a másodikat is. Örülünk, hogy itt lehettünk, a Vasas egy tradicionális klub, jó érzés egy ilyen párharcot megnyerni. (fradi.hu) (Fotó: (boon.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON