Holman "a magyar maffiáról", a Fradiról és a Vidiről - interjú

Feltöltve: 2015, augusztus 14 - 08:52 Frissítve: 2015, augusztus 14 - 12:03

Talán a legnehezebb a helyzetem a keretben - mondta a csakfoci.hu-nak adott interjújában a héten kupameccsen duplázó Holman Dávid. A Lech Poznan fiatal légiósa elmondta, mitől lett sokkal erősebb és gyorsabb Lengyelországban, mit követelnek meg kevésbé Magyarországon, de arról is beszélt, mitől megy jól a honfitársainknak a helyi ligában. Szóba került a Videoton elleni párharc, egy kínos nyilatkozat és az is, beférne-e a Fradiba. Interjú Holmannal.

Mondhatjuk, hogy a legjobbkor jött a dupla?
- Abszolút. Egy jó kis csapat ellen játszottunk a kupában, akik tavaly ugyan kiestek a bajnokságból, de most egy nagyon agresszív, szívós futballt mutattak be, 3-4 kimondottan jó játékos volt az ellenfélnél. Mindkét gól nagy élmény volt, rám is fért.

Főleg a hétvége után, amikor sokan felkapták a fejüket egy lengyelországi nyilatkozatodra, amely szerint volt Fradi-játékosként állítólag azt mondtad, hogy a Videoton Magyarország legnagyobb klubja.
- Ez az egész nagyon rosszkor jött. Annyi történt, hogy egy edzés után egy riporter szólaltatott meg a Videoton elleni párharcról. Elmondtam neki, hogy nagyon jó erőkből áll a bajnokcsapat, rengeteg válogatott van a keretében, és jelenleg a Ferencváros után ez a legnagyobb klub. Ezt valaki valamiért félreértelmezte, és már így jelent meg egy lengyel lapban. Aztán ezt lefordítva átvette a magyar sajtó is, gyorsan híre ment odahaza is az állítólag mondataimnak. Szerencsére volt hangfelvétel az esetről, így gyorsan helyre lehetett tenni a dolgokat odakint. Képzelheted, hogy milyen lehet az, amikor közvetlenül a meccs előtt azzal voltam elfoglalva, hogy hívogassam a magyar sportsajtó vezető lapjait, és egyesével elmondjam mindenkinek, mi történt. Szerencsére mindenki segítőkész volt, helyreállt a rend, remélem, nem maradt senkiben tüske emiatt.

Most itt a lehetőség, elmondhatod, mik a valós esélyek a Videoton-Lech párharcnál.
- Szerintem nem szabad a futballban semmit sem 100%-ra mondani, mert ez a legkiszámíthatatlanabb sportág, viszont előzetesen most azt tartom valószínűnek, hogy mi vagyunk az esélyesek, mindkét meccsen van esély a győzelemre.

Három magyar is van a klubnál. Ti hogy éltétek meg a sorsolást?
- A magyar maffia? Itt így hívnak minket, amióta megvolt a sorsolás, mindenki bennünket kérdez, mindenki a "magyar maffia" véleményére kíváncsi. Sokan ugratnak a párharc miatt, de azt éreztem a társaimon, hogy örülnek ők is annak, hogy Magyarországon játszhatnak tétmeccset. Bízom abban, hogy én is az utazó keretben leszek.

Mennyire vagy valójában távol a kezdőcsapattól?
- Talán a legnehezebb a helyzetem a keretben, mert a helyemen, a "10-es poszton" van a legnagyobb konkurencia a klubnál. Az egyik riválisom egy több mint 40-szeres finn válogatott játékos, aki szinte minden meccsen gólt lő vagy gólpasszt ad, a másik pedig a Baseltől érkezett, 400 ezer euróért. Ők ketten vannak előttem, sajnos ezen a poszton kicsi az esélyem bekerülni, így a legtöbbször a jobb vagy a bal szélen kellett eddig játszanom, ami nekem kevésbé fekszik. Most, a kupában végre volt lehetőségem a saját posztomon játszani, örülök, hogy két góllal tudtam ezt meghálálni. Most van sérülés a keretben, úgyhogy van esélyem arra, hogy akár bajnokin is bevessenek ismét a posztomon, legalább csereként.

Az edződ mit mondott a dupla után?
- Ő egy elég fura karakter. Egy nagyon karakán típus, aki kevésbé beszél külön a játékosokkal, megtartja a távolságot. A másodedzőm volt az, aki nagyon megdicsért - ő folyamatosan ügyel erre -, és szerencsére a médiában is pozitív kritikákat kaptam. Arra mindenképpen jó volt a dupla, hogy megérezzem, milyen sokan akarnak nekem jót a klub körül.

Mi volt a legnehezebb az elmúlt hónapokban?
- Két különböző félszezonról kell beszélnünk. Az elsőnél tudatában voltam annak, hogy az a felépítésemről fog szólni, egy betegség után. A második félévem viszont úgy indult, hogy a felkészülés nagyon jól sikerült, sok jót írtak rólam a lapok, jöttek a gólok az edzőmeccseken, aztán mégis a lelátóra kerültem, ezt nagyon nehezen éltem meg. Mégis az első volt a nehezebb, mert akkor még a barátnőm sem lehetett velem, mostanra ez változott. A lelket az tartotta bennem, hogy az itteni erőnléti edzőm rengeteget lát bennem, külön dolgozik velem rengeteget.

Ennek van mérhető eredménye is?
- Egyértelműen. Azelőtt kevés párharcot nyertem, most a statisztikák mutatják, hogy ezeket már sokkal nagyobb arányban vívom meg győztesen. A leglátványosabb dolog azonban az, hogy mennyit gyorsultam, sokkal többet bírok futni. A tüdőbetegségem miatt alapból nem voltam jó állapotban, nagy mínuszból indultam. A szezon elején azonban a felméréseim nagyon nagy fejlődéseket mutattak, az inga-futóteszt alapján például a legjobb ötben zártam.

Milyen viszonyban vagy a két légióstársaddal, Kádár Tamással és Lovrencsics Gergővel?
- Remekül megvagyunk, mint egy kis család, úgy élünk odakint, mindig számíthatunk a másikra. Gergőnek mindig mondjuk is, hogy ő tökéletesen a lengyel ligára született, hihetetlenül gyors, erőszakos, itt imádják az ilyen játékosokat. Kádár Tamás pedig gyorsan bizonyított, az edzéseken meggyőződhetek róla nap mint nap, milyen kemény védő. Nem azért mondom, mert jóban vagyunk, de egyértelműen az egyik legjobb belső védő, akivel valaha szembetaláltam magam.

(Fotók: Lech Poznan / Facebook)

A lengyel bajnokságban általában szeretik a magyar légiósokat. Szinte mindenkinek akadtak nehezebb periódusai, de ezzel együtt nagyon pozitív kritikákat kapnak kint a honfitársaink. Mitől megy kint ilyen jól a magyaroknak?
- Nagyon nehéz ezt megfogalmazni, de az biztosan jót tesz, hogy sokkal jobban szem előtt vagyunk, mint odahaza. Európai szintű figyelem övezi a meccseket, aki itt jól szerepel, annak hihetetlen egyszerű dolga van továbbszerződni. A másik, hogy olyan iram van a bajnokságban, hogy akik idejönnek, azt mondják, aki ezen a szinten helytáll, az a Bundesligát is bírná. Sajnos ezt az edzésmunkát, ezt a terhelést otthon nem igazán kapjuk meg folyamatosan.

Akadtak olyan hírek, hogy elvileg már nyáron is kérdéses volt a jövőd a Lechnél. Min múlott, hogy maradtál?
- Hozzám ilyen hírek nem jutottak el, szerintem ha bármi gond lett volna velem, azonnal szóltak volna. Én kezdeményeztem egy megbeszélést az elnökkel, aki elmondta, minden a terv szerint halad velem kapcsolatosan, nagyjából azt kapták, amit előre elterveztek.

Télen viszont el kell dőlnie a sorsodnak.
- Igen, egy évre adtak kölcsön, decemberig, utána opcióval vehet meg a Poznan. Ez nyilván függ majd a hátralévő teljesítményemtől, jelenleg semmi sem eldöntött még. Ha jól teljesítek, megvásárolnak.

Hogy élnéd meg, ha mégsem jönne össze a maradás?
- Erős személyiségnek tartom magam, tisztában vagyok a képességeimmel. Itt óriási lehetőséget kaptam, ha nem sikerül a maradás, nem fogok a késbe dőlni, persze, azért átgondolnám a dolgokat, mit csináltam rosszul. 22 évesen viszont még nem dőlne össze a világ.

A Fradiba most beférnél?
- Ez nehéz kérdés, mert ott sincs kisebb konkurenciaharc, mint a Poznannál. Ott van például Gera vagy Hajnal. Ők nagyon komoly karriert futottak be, még véletlenül sem szeretném magamat velük összevetni, majd ha legalább feleannyit felmutatok, mint mondjuk Gera, akkor már lenne miről beszélni.

Mennyi kapcsolatod maradt a zöld-fehér klubbal?
- Minden egyes meccsét megnézem, amit tudok. A távolból én is visszaminősültem szurkolóvá. Szerencsére azt látom, hogy nagyon komoly a fejlődésen ment át a csapat az elmúlt hónapokban.

Mi történhetett a Zeljeznicar ellen?
- Távolból nehéz tudni a pontos okokat. Én azt éreztem, hogy egyszerre jött egy "blokk" a kulcsembereknél, ami ritka dolog, de most így jött össze. Ezzel együtt sem kell elásni, eltemetni ezt a brigádot, megvan a lehetőség egy komoly előrelépésre.

Mokány Lajos

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON