NB I: Az MTK szakította meg a Fradi nagy sorozatát - videó

Feltöltve: 2015, november 21 - 20:57 Frissítve: 2015, november 21 - 22:44

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában az MTK nyerte a Ferencváros elleni örökrangadót, a hazaiak Torghelle Sándor kapásgóljával 1-0-ra győzték le a zöld-fehéreket. Mindez egyben azt is jelenti, hogy Thomas Doll csapatának megszakadt a bajnoki mérkőzéseken számított, 34 találkozó óta tartó veretlenségi sorozata.

TABELLA: Az NB I állása itt - kattints!

A Fradi már a találkozó elején vezetést szerezhetett volna, de Gera fejesénél a felső léc megmentette az MTK-t. Ezt követően is a zöld-fehérek akarata érvényesült, Hegedüsnek több bravúrt is be kellett mutatnia. A kihagyott vendéghelyzetek azonban a 32. percben megbosszulták magukat, Kanta felívelt szabadrúgását ugynanis a középen érkező Torghelle kapásból a kapuba vágta (1-0). Thomas Doll csapatának ezt követően kevesebb lehetősége adódott, Hajnal remek lövése után azonban majdnem összejött az egyenlítés, de a kapufáról kifelé pattant a labda.

A fordulást követően is jött előre a Ferencváros, de az MTK védelme stabilan állt a lábán. A félidő közepén újfent Hajnal előtt adódott óriási lehetőség, de 12 méterről a felső sarok mellé tekert. A hajrát a zöld-fehérek nagyon megnyomták, de nem találtak fogást László Csaba csapatán, amely így 1-0-ra győzött.

A Fradi ezzel elszenvedte első vereségét a bajnokságban, és megszakadt a bajnoki mérkőzéseken számított, 34 találkozó óta tartó veretlenségi sorozata. (Fotó: MTI)

MTK - Ferencváros 1-0 (Torghelle 32.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON