Torghelle meglepő szavai: "A Fradinak nem volt helyzete" - így lett vége a 34 meccses sorozatnak

Feltöltve: 2015, november 22 - 16:50 Frissítve: 2015, november 22 - 17:18

Torghelle Sándor és Vadnai Dániel szerint sem volt nagy helyzete a Ferencvárosnak, stabilan védekezett az MTK az Örökrangadón, ráadásul a kapufa is kisegítette a kék-fehéreket, akik így az elmondásuk alapján megérdemelt győzelmet arattak a mezőnyben végig domináló zöldek ellen. A több nagy védést bemutató Hegedüs Lajos szerint extázisban állt a kapuban, és az első bravúrja után belehergelte magát a meccsbe. Az FTC 34 meccsen át tartó veretlenségi sorozata ért véget szombaton, az MTK-sok szerint ezért.

Az MTK hivatalos Facebook-oldalán értékelt három kék-fehér játékos az FTC szombati, 1-0-s legyőzését követően.

Elsőként az egyetlen gól szerzője, Torghelle Sándor nyilatkozott az Örökrangadóról.

- Egy oldal-pontrúgásnál talált meg a labda, a Ferencváros védelme nem jött velem, nagyon örülök neki, hogy sikerült egy ilyen gólt elérnem, amivel megszereztük a győzelmet. Nagyon nagy csapatmunka volt, stabilan védekeztünk, átadtuk a területet a Ferencvárosnak, de mivel nagyon egységes volt a csapat, helyzeteket nem tudtak kialakítani. Az első félidőben volt egy kapufájuk, volt 1-2 lehetőség, de a második félidőt megoldottuk helyzet nélkül, nem volt semmilyen probléma, semmilyen helyzet, sőt, kontrából még gólt is érhettünk volna el, de ez az 1-0 is bőven elég volt a három ponthoz. Most ebből a győzelemből kell táplálkozni.

Hegedüs Lajos: - Nagyon fegyelmezetten védekeztünk, ez nagyon kellett. Kellett a kapufa is. kétszer. Így működtünk ma csapatként, segített a „hazai” pálya is. Extázisban voltam, feldobott az, hogy az első védés sikerült, belehergeltem magam így a meccsbe. Szerencsére nem volt ma hiba, nagyon boldog vagyok.

Vadnai Dániel: - A Fradi dominálta a játékot, de szerencsére egy pontrúgásból gólt tudtunk szerezni. Nyomott a Fradi, de kimondottan nagy helyzete nem volt, stabilan védekeztünk, megérdemeltük a három pontot. Azt mondta a mester a szünetben, hogy a széleket zárjuk le, hogy ne jöjjön annyi beadás, szerintem teljesítettük a feladatot. (Fotó: mtk.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON