Doll: "Most már nem mi futunk a többiek után"; Vignjevic szerint a Fradi a legjobb Magyarországon

Feltöltve: 2016, május 7 - 23:39 Frissítve: 2016, május 8 - 09:19

A Ferencváros Magyar Kupa-sikerét követően Thomas Doll köszönhetett mondott mindenkinek, aki hozzásegítette őket a trófea elhódításához, és amondó, egy kemény döntőt játszottak az Újpest ellen. A német tréner elmondta, a szívéhez nőtt a klub, innentől kezdve pedig az európai feladatokra koncentrálnak. Nebojsa Vignjevic szerint a Fradi a legjobb csapat Magyarországon, valamint megköszönte az újpesti szurkolóknak, hogy fantasztikus hangulatot teremtettek.

Ott leszel az Eb magyar meccsein? Itt vannak a legolcsóbb szállások! » »


Újpest - Ferencváros 0-1 (Gera 78.)

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - A Ferencváros a legjobb csapat Magyarországon. Gratulálok az ellenfélnek, de az én csapatomnak is, valamint a szurkolóinknak, akik fantasztikusak voltak. Jobban játszottak, mint mi, most nem ment olyan jól nekünk, mint az előző két meccsen itt. Az első félidőben sérülés miatt kellett lehoznom Hazardot. A legnagyobb problémánk a támadásokkal volt, illetve azzal, hogy kevés helyzetet alakítottunk ki. Ezért változtattunk a 60. percben, de sajnos nem voltunk veszélyesek, nem játszottunk eléggé gólra törően. Andricsot azért kellett lehoznom, mert nagyon elfáradt. Négy-öt könnyű labdát elveszített, ezért döntöttem úgy, hogy Diarrát hozom be a helyére.

Thomas Doll (Ferencváros): - Csodálatos pillanatokat élünk át. Kemény munka volt a mai. Nagyon jó döntőt láttunk, minden volt, érzelmek, feszültség, kiváló szurkolók. Az egyes csapatrészek jól kisegítették egymást, nem engedtünk helyzetet az ellenfélnek. Jól nézett ki a mérkőzés. Tudtuk, hogy nem az elején kell eldönteni, türelmesek voltunk, tudtuk, hogy lesznek lehetőségeink. Sokszor standard szituációból dőlnek el az ilyen döntők, most is ez történt. Kemény, jó ellenfél volt az Újpest. Ilyenkor nem könnyű a helyzet, én már átéltem hasonlót 2008-ban. A részünkről több nem volt ebben a szezonban. Pályafutásomban nagyon előkelő helyen van ez a szezon. A klub a szívemhez nőtt, számomra ez nem csak munka, ez több ennél. A játékosok most pihennek kicsit, mi a vezetőkkel nem, tervezzük a következő szezont, de most egyelőre még élvezzük a győzelmet. Kemény és hosszú út volt, mire ide elértünk a Ferencvárossal. Most már nem mi futunk a többi csapat után. Várjuk az európai feladatokat. Tudjuk a realitást, a sorsolásnál szerencsére is szükségünk lesz. Bízunk benne, hogy ütőképes csapatunk lesz, és tovább jutunk majd, mint tavaly. Köszönetet mondok a szurkolóknak, akik kiváló hangulatot teremtettek. Örülök, hogy boldoggá tudtuk tenni őket. Úgy gondolom, hogy Gera Zoli a nagyszerű szezonját ma megkoronázta. Remek labdarúgó, stabilitást ad a csapatnak. Nagyon fontos játékosunk. A második félidő elején a kés élén táncolt a mérkőzés, Zolinak viszont a helyén volt az esze, sokat tett értünk. Örülök, hogy ilyen idős, mert különben nem lehettem volna az edzője. Holnap délelőtt 11-kor már lesz egy fontos megbeszélésem. Holnap este lesz a búcsú vacsoránk is azokkal az emberekkel, akik sokat tettek ezért az egyesületért. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON