Szivics: Itt az idő, hogy megmutassuk, jobb csapat vagyunk - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2014, december 7 - 13:11 Frissítve: 2014, december 7 - 16:25

Két mérkőzést rendeznek vasárnap az OTP Bank Liga 17. fordulójában, amely után téli szünetre vonul az NB I mezőnye. A Diósgyőr az Újpestet fogadja, Tomiszláv Szivics pedig igazi fociünnepre készül, és úgy véli, a korábbi lilák elleni meccsek után ideje megmutatni, hogy jobbak az ellenfélnél. Vignjevics elmondta, utoljára még mindenkinek ki kell adnia magából a maximumot, amely nem lesz könnyű a Diósgyőr ugyanis nagyon erős fizikálisan. A Debrecen hazai pályán fogadja az MTK-t, Kondás Elemér ennek ellenére nagyon nehéz meccsre számít Garami József csapata ellen. Edzői nyilatkozatok.


DIÓSGYŐR – ÚJPEST, 16:30-tól

Szivics Tomiszláv (Diósgyőr): - Vasárnap igazi fociünnep lesz Miskolcon, olyan rivális érkezik, amelyik mindig magával hozza a feszültséget. Sok ember kíváncsi erre az összecsapásra, a táblázat alapján is igazi rangadónak számít ez a mérkőzés. Már nagyon várjuk ezt, készülünk lezárni az évet, ami minden szempontból tökéletes volt, és most a pontot szeretnénk feltenni az i betűre. Kétszer megúszta az Újpest, a kupadöntőn, történt pár dolog, Futács nem volt ott, én nem ülhettem le a kispadra, Kádár furcsa piros lapja miatt létszámhátrányban kellett befejeznünk a finálét. Az őszi bajnokin pedig 9 játékossal is lefutballoztuk őket a Megyeri úton, de nem tudtunk nyerni. Most viszont eljött az idő, hogy választ adjunk, hogy megmutassuk: jobb csapat vagyunk. (boon.hu)

Nebojsa Vignjevics (Újpest): - Most már csak a DVTK elleni meccs a fontos számunkra, jól akarjuk zárni az NB I-ben az őszt. A játékosoknak még utoljára erőt kell meríteniük, mindent kiadni magukból. koncentrálni, és minél kevesebb hibával játszani. Rengeteget kell majd dolgoznunk a pályán, nagyon nehéz meccs lesz, mert a Diósgyőr nagyon erős fizikálisan. Ha fáradt valaki, az sem érdekel, adja ki mindenki a legjobbat magából, és én optimista is vagyok.


DEBRECEN – MTK, 18:30-tól

Kondás Elemér (Debrecen): - Az MTK kellemetlen ellenfél, számunkra főleg, hiszen mindig nagyon nehéz meccset játszunk ellene. Jó csapat, amit a tabellán elfoglalt helyezése is mutat. Vannak képzett, jó játékosaik, éppen ezért végig nagyon koncentrálnunk kell, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót. Bízom benne, hogy vasárnap is jól játszanak majd a srácok, és sikerrel tudjuk venni az utolsó bajnokit. (dvsc.hu)

GERA - exkluzív fotóalbum karácsonyra!

Vedd meg most akciósan, több mint 20%-kal olcsóbban! Már a Fradi-shopban és további 16 helyszínen is kapható!
ONLINE ÉS SZEMÉLYESEN KIZÁRÓLAG ITT: Részletekért ide kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON