Rossi: A játék nem fontos, csak az eredmény; Carrillo: Még nem nyertünk semmit - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2015, március 21 - 10:51 Frissítve: 2015, március 21 - 12:14

Az OTP Bank Liga szombati találkozói előtt Marco Rossi arról nyilatkozott, hogy mivel meccsről meccsről fejlődik csapata, így az Újpest ellen is folytatódik reményei szerint ez a tendencia. Az olasz szakember elmondta, ezúttal a játék nem fontos, csak az eredmény. Joan Carrillo a Puskás Akadémia elleni találkozót megelőzően figyelmeztettet, a Vidi még nem nyert semmit, míg Miriuta László százszázalékos koncentrációt vár védelmétől.


PUSKÁS AKADÉMIA – VIDEOTON FC, 14 óra

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): – Nagyon nehéz találkozó lesz, hiszen a Videoton nem véletlenül vezeti a bajnokságot. Egy igazán jó csapat, nagyon komoly játékerőt képviselnek ráadásul jó formában is vannak, a hétközben a Debrecen csapatát verték meg. Polonkai Attila játékára úgy néz ki, hogy nem számíthatok, mivel beteg, Danilovic pedig megsérült az utolsó bajnoki találkozón, valószínű rá sem számíthatok, tehát vannak kisebb nehézségeink. Nem hiszem, hogy külön motiválni kellene a játékosokat, már csak azért sem, mert hazai találkozóra készülünk, a múltkor is nagy számban látogattak ki a szurkolók. Egyre jobb idő is van, egyre jobb a hangulat a stadionunkban, bízom benne, hogy most is sokan fognak kilátogatnak mindkét klub részről a szurkolók, és egy jó találkozót tekinthetnek meg. Mi pedig játsszunk egy olyan mérkőzést, amibe benne lehet a bravúr is, pontszerzés, vagy akár a győzelem. (puskasakademia.hu)
Joan Carrillo (Videoton FC): – Még semmit sem nyertünk. Tíz meccs van még vissza, ráadásul nagyon nehéz mérkőzések. Ha ezeken nem sikerül úgy szerepelnünk, akkor még bármi előfordulhat. A fociban addig semmit sem nyertél meg, amíg az ellenfeleknek matematikai esélyük van arra, hogy megelőzzenek. A Puskás jó csapat, nagyon jó játékosokból áll. Két labdarúgónk is Felcsúton szerepel jelenleg: Kleinheisler illetve Zsótér Donát, aki szintén nagy tehetség. Így miattuk kiemelten figyelem a PAFC szereplését, de csapatuk erőssége Tóth Balázs, Lencse László, Polonkai Attila is, hogy csak pár nevet említsek. Nagyon nehéz, de jó meccsre számítok szombaton. (puskasakademia.hu)

KECSKEMÉT – PMFC-MATIAS, 16 óra

Bekő Balázs (a Kecskemét játékosa): – Nem értek azzal egyet, hogy három megnyert meccs után abszolút esélyesek lennénk, mert a futballnak megvannak a maga törvényszerűségei. Aki ezeket ismeri, az tudja, hogy ilyen nincs, hiszen minden meccs, minden csata más. Hogy ezeket sikerrel vívjuk meg, ahhoz nagyon kellenek drukkereink is, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy ennyien elkísértek és buzdítottak minket Dunaújvárosban! Szombaton is nagyon számítunk rájuk, remélem a tavaszias idő, illetve az, hogy nem adja a TV a meccset, minél több nézőt vonzz majd ki a pályára. (kecskemetite.hu)
Robert Jarni (Pécs): –A Kecskemét az egyik legjobb formában lévő csapat. A játékukat és a keretüket elemezve egyértelmű, hogy nem adják könnyen magukat. Hazai pályán is harcolni fognak ellenünk, így egy nehéz és küzdelmes találkozóra számítok. Folyamatosan azt sulykoljuk a játékosokba, hogy higgyenek magukban. Ez azért is fontos, mert a mérkőzés minden egyes pillanatában koncentrálni kell, így tudunk csak eredményesek lenni. Bekő Balázs együttese nagyon masszív és jól szervezett, ami jó alap a sikerességhez. Van egy olyan gyanúm, hogy a DVTK-nál is nehezebb összecsapás vár ránk. Saját otthonukban a lila-fehérek az esélyesebbek, de nekik is megvannak a gyenge pontjaik. Megpróbálunk ezekre rámenni, amihez persze az is szükséges, hogy stabilak maradjunk hátul. Igyekszünk kapott gól nélkül lehozni a meccset. (pmfc.hu)


LOMBARD PÁPA – NYÍREGYHÁZA, 16 óra

Lengyel Ferenc (Lombard Pápa): – Nehéz megítélni, hogy ki az esélyes, az mindenképp mellettünk szól, hogy itthon játszunk, természetesen nyerni szeretnénk. Azt azonban látni kell, hogy ez már nem az a Nyíregyháza, mely ősszel játszott, egy teljesen új, megerősödött csapattal találkozunk, így óvatosnak kell lennünk. Az idei három meccs alapján úgy érzem, mindegyik csapatrész fejlődött, így bízom abban, hogy a Spartacus ellen sem kapunk gólt és tovább növeljük rúgott góljaink számát. A kezdőben minimális változás várható a múlt héthez képest, hiszen Popin letöltötte eltiltását, Yannick, Vankó és Elouge továbbra is sérült. (papa-ma.hu)
Mátyus János (Nyíregyháza): – Két hónapig dolgoztam Pápán, és sikeresek voltunk. A tavaszi szezonból négy mérkőzésen vagyunk túl, úgy érzem, ezeken jól szerepeltünk. De mostantól kezdődik a bajnokság érdemi része számunkra, hiszen most játszunk majd a közvetlen riválisainkkal, a Pápával és a Dunaújvárossal. Ezek igazi rangadók számunkra. A Pápát jól ismerem, tudom mi az erősségük illetve a gyenge pontjuk. Szeretnénk győzni, a minimális elvárás az, hogy pontot szerezzünk. Tavaly augusztus-szeptember környékén mi abból éltünk Pápán, hogy mentálisan nagyon együtt volt a csapat. Ugyanúgy, mint most a Nyíregyháza Spartacus. Az fog dönteni a hétvégén, hogy mennyire merünk játszani, mert abban biztos vagyok, hogy a Nyíregyháza mind a keretet illetően, mind csapatban erősebb a Pápánál. (nyiregyhazaspartacus.hu)


DUNAÚJVÁROS – GYŐRI ETO, 16 óra

Böőr Zoltán, (a Dunaújváros játékosa): – A tavaszi nyeretlenség miatt nagyon csalódottak vagyunk, hiszen ennél jóval több van bennünk. Különösen fájó a Pápa és a Kecskemét elleni két vesztes találkozó, hiszen itt pontokban gondolkodtunk. De nem hogy ez, de még a gólszerzés sem sikerült. Hasonló időszakban vagyunk, mint amilyeneket már az előző években is megéltünk. Ilyenkor még többet kell rátenni a hétköznapi munkára. Szerencsénk is csak akkor lesz, ha megdolgozunk érte. A folytatásban nem szabad elkerülhető hibákból gólt, gólokat kapnunk, de gólokat kell rúgnunk. Az erős kerettel rendelkező Győr ellen nagyon fontos, hogy ne kapjunk az elején gólt. A saját játékunkat kell játszanunk ahhoz, hogy a magas védők ne legyenek előnyben ellenünk, hiszen mi nem a magasságunkról vagyunk híresek. Az erősségünket, a kombinatív játékot kell elővennünk. Ha a széleket meg tudjuk bontani, az még nem elég, hiszen kellenek a pontos beadások és a jó befejezések. A kapuhoz közel kell helyzeteket kialakítanunk. A hétköznapokon maximális odaadással edzettünk. Hiszek a csapatban, hiszek a célokban, mivel a tapasztalatom az, hogy ez vezet sikerre. A kemény munka eredménye akár már most hétvégén is kijöhet. Elszánt a csapat, és én is az vagyok! Bízom magamban, bízok a csapatban! (dpase.hu)

Miriuta László (Győri ETO ): – A Lombard Pápa ellen a szurkolók megmutatták, hogy fontos számukra az ETO, és a játékosok is megfelelő akarattal léptek pályára, de sajnos hiába játszottunk mezőnyfölényben, nem sikerült megszereznünk a győztes gólt. A játékosok becsülettel teszik a dolgukat, bízom abban, hogy ez szombaton három pontot eredményez majd. Száz százalékos koncentráció kell, hátul nem szabad hibázni, elöl pedig higgadtabbnak kell maradni, mert csak ez hozhat győzelmet. (eto.hu)


HONVÉD – ÚJPEST 18.30

Marco Rossi (Honvéd): – Nagyon rosszul kezdtük a meccset Nyíregyházán, aztán az MTK ellen már jobb meccset játszottunk. A Puskás Akadémia vendégeként még többet javultunk, aztán jött a hétközi Ligakupa-győzelem, ami már tényleg vissza kell, hogy adja az önbizalmunkat. Természetesen van még hová fejlődnünk, de mint az eddig tapasztalatok is mutatják, minden meccsre erősebbek leszünk. Nem tudom, hogy az Újpest ellen is sikerül-e úgy játszanunk, mint kedden, de nem is az a fontos, hanem, hogy a végeredmény legyen hasonló. (honvedfc.hu) (Fotó: honvedfc.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON