Miriuta kifakadt: "Vagy pár játékos megy, vagy én" - edzői nyilatkozatok

Feltöltve: 2015, április 11 - 21:07 Frissítve: 2015, április 12 - 10:04

Vasile Miriuta, a Győri ETO vezetőedzője kifakadt a csapat körül uralkodó állapotok miatt a Nyíregyháza ellen elszenvedett 3-2-es vereséget követően. Mint mondta, nem adja a nevét ahhoz, hogy a hét közben menedzserek járjanak be az öltözőbe, egyes futballisták pedig a játék helyett a jövőjükkel foglalkozzanak. Kitért arra is, hogy megszűnt a szállása Győrben, és kijelentette, vagy néhány labdarúgó távozik, vagy ő megy. Szivics Tomiszláv a Kispesten elért 1-1-es döntetlent követően lemondott a dobogóról. Edzői nyilatkozatok.


GYŐRI ETO – NYÍREGYHÁZA 2-3 (Lipták 62., Mayer 78. ill. Lang 3. – öngól, Fodor 31., Pekár 94.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Vasile Miriuta (Győri ETO): – Az első félidőben rosszul játszottunk, a másodikban aztán természetesen nagyon jól futballoztunk. A menedzserek már a hét közben ott voltak az öltözőben, beszéltek a játékosokkal, ami zavarta a heti programot. Én ehhez nem fogom adni a nevemet. Akármilyen nehéz helyzetben van egy csapat, ilyen nincs. Ilyen helyzetben voltam én is. Budapestről ingázom, miután megszűnt a szállásom, a saját pénzemből jövök. A szurkolók is megérdemelnének annyit, hogy a menedzserek ne legyenek ott az öltözőben. Vagy pár játékos megy, vagy Vasile megy, ez a helyzet. Ezt nem engedem meg. Hibák voltak, de ha valaki nem képes becsületesen dolgozni, akkor menjen haza, és már ne jöjjön. Ha pedig valaki nem akar játszani, jön a másik, jönnek a fiatalok. (Sport TV, Fotó: eto.hu)

Mátyus János (Nyíregyháza): – Vezetőedzőként nyilván máshogy éli meg az ember a meccseket, de én azt éreztem, hogy a nézők fantasztikus mérkőzést láttak. Színvonalas volt, a végén pedig a csattanó minket segített. Fantasztikus egyéni akció végén szereztük meg a három pontot érő gólt. Pekár László valószínűleg a magyar NB I legtöbb süteményt evő játékosa. A jövő héten Nyíregyházán ki fogunk bérelni neki egy cukrászdát egy órára. A legfontosabb az, hogy a csapat 90 percen át, a holtpontokkal együtt, harcosan, szenvedéllyel futballozott. Nyilván voltak hibák, nekem is volt, de a szívünk a helyén volt. 0-2 után nem volt vesztenivalója a hazai csapatnak, elkezdtek nyomni minket. Az ország talán legjobb keretével találkoztunk, az edzőjük pedig feltüzelte őket a szünetben. (Sport TV)


BP. HONVÉD – DIÓSGYŐR 1-1 (Hidi 31. ill. Marjanovic 7.)

Beszámoló itt! I Gólok itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Marco Rossi (Honvéd): – Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, főleg az első félidő miatt, rúghattunk volna még egy gólt. Alapvetően jó mérkőzést játszottunk, ziccereket alakítottunk ki, de a teljesen tiszta helyzetekkel sem tudtunk élni. Úgy néz ki, a szerencse még mindig nem akar mellénk állni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a DVTK egy nagyon jó csapat tele minőségi játékossal, lehetett is látni, hogy az első tíz percben milyen nehézségek elé állított minket magas és erős ellenfelünk. (dvtk.eu)

Szivics Tomiszláv (Diósgyőr): – Jól játszottunk ma, kontrolláltuk a mérkőzést, nálunk volt a labda. Ez alól az első félidő egy 8-10 perces időszaka jelent kivételt, amikor egyszerűen összezuhantunk, leblokkolt a csapat, kaptunk egy gólt és volt másik ziccere is a Honvédnak. 1-0-nál ismét nem használtuk ki a lehetőségünket, pedig akkor másként alakul a mérkőzés, sajnos már nem először ebben az idényben. Összességében gratulálok a srácoknak, jelen körülmények között jól játszottak, szubjektív véleményem szerint közelebb álltunk a győzelemhez. A Honvédnak sok sikert és bennmaradást kívánok a továbbiakban! Nekünk az a cél, hogy minél jobban szerepeljünk, javítsunk még. Nem mondtunk le semmiről, de a dobogó elment valószínűleg, ez nem olyan merész mondás most már. Az első hatban szeretnénk ott lenni. (dvtk.eu / Sport TV)


DUNAÚJVÁROS – MTK 0-0

Beszámoló itt! I Videó itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Artner Tamás (Dunaújváros): – Csalódott vagyok, nyernünk kellett volna. Remek csapat ellen felügyelet alatt tartottuk a meccset. Kellett volna Böőr és Nikházi, akik az utolsó passzokat meg tudták volna csinálni. (mtk.hu)

Garami József (MTK): – Mindkét csapat szerette volna a győzelmet. Valamivel több helyzetet alakítottunk ki, de nem tudtunk egyet sem kihasználni, így lett döntetlen. Kicsit jobb helyzetkihasználással nyerni kellett volna. (mtk.hu)


LOMBARD PÁPA – PUSKÁS AKADÉMIA 0-1 (Lencse 27.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Lengyel Ferenc (Lombard Pápa): – Gratulálok az ellenfélnek és köszönjük a biztató szavakat. Szeretném megdicsérni a csapatomat, olyan héten vagyunk túl, amit senkinek sem kívánok, és ebből emelt fővel jöhettünk ki, minden játékosom a maximumot nyújtotta. Jól játszottunk, a döntetlen benne volt a játékunkban, de sajnos továbbra sem tudunk gólt lőni, hiába gyakoroltuk egész héten. A szerencse most elpártolt tőlünk, de meggyőződésem, hogy a ma látott játékkal a hátralévő meccseken sok helyen lehet majd nyerni. (papa-ma.hu)

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): – Nagyon nehéz találkozóra számítottam, és az is lett. Ezen a nagyon küzdelmes meccsen véleményem szerint a döntetlen igazságosabb lett volna, de Lencse révén meg tudtuk szerezni a vezetést, és annak ellenére meg tudtuk őrizni a minimális előnyünket, hogy a Pápa sokat tett az egyenlítésért. Játékrendszert kellett váltanunk a meccs előtt, ugyanis arra számítottunk, hogy Popin kezdeni fog. Meglepett minket, hogy nem, emiatt a középpályás játékunk akadozott. Gratulálok az ellenfélnek, mert nagyon kellemetlen pillanatokat okozott nekünk a kapunk előtt. (papa-ma.hu)


PAKS – PMFC-MATIAS 2-0 (Báló 9. – 11-esből, Könyves 32.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

EDZŐI NYILATKOZATOK KÉSŐBB!

TABELLA: Az NB I állása itt!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON