Csányi fontos pozíciót kapott az UEFA alapítványánál

Feltöltve: 2015, május 6 - 14:50 Frissítve: 2015, május 6 - 14:50

Csányi Sándor bekerült az UEFA rászoruló gyermeket támogató alapítványának kuratóriumába.

Az mlsz.hu közleménye:

"Az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) tisztújító kongresszusán Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét is beválasztotta végrehajtó bizottságába. Az MLSZ első embere a bizottsági tagság után egy újabb megtisztelő feladatot kapott az európai szövetségtől: tagja lett az UEFA Foundation for Children nevű alapítvány kuratóriumának. Az alapítvány a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítését célozza meg, és az UEFA egyik legfontosabb projektje lesz a következő időszakban. Csányi Sándor tapasztalatával nagyban segítheti az kuratórium munkáját, hiszen Magyarországon immár tíz éve segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat saját alapítványán, a Csányi Alapítványon keresztül.

Az UEFA az elmúlt években több olyan kezdeményezést is támogatott, amelynek a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése volt a célja, mostantól saját alapítványával küzd ugyanezért a törekvésért. Az alapítvány természetesen fókuszba helyzeti a sportot, de emellett egészségügyi, oktatásügyi, jogi, kisebbségügyi kérdésekben is segíti a rászoruló gyermekeket.

Az alapítvány kuratóriuma köztiszteletben álló, régóta működő jótékonysági kezdeményezéseket irányító tagokból áll: elnöke José Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi vezetője, a kuratóriumi tagok között található Csányi Sándor mellett Michel Platini UEFA-elnök, Peter Gilliéron a svájci, Norman Darmanin Demajo a máltai labdarúgó-szövetség elnöke, valamint Viviane Reding, az Európa Parlament tagja és Margarita Louis-Dreyfus, a Louis-Dreyfus Alapítvány elnöke.

Csányi Sándor számára komoly elismerés, hogy szerepet kapott az alapítvány vezetésében, a Magyar Labdarúgó Szövetség számára pedig újabb sportdiplomáciai siker a felkérés (azok után, hogy az MLSZ tavaly U19-es Európa-bajnokságot rendezett, immár tagot delegál az UEFA végrehajtó bizottságába, ezen kívül megkapta a jövő évi UEFA-kongresszus házigazda szerepét, illetve ugyancsak jelentős siker, hogy Magyarország mérkőzéseket rendez a 2020-as Európa-bajnokságon).

Az UEFA új alapítványának első kuratóriumi ülésén több projekt átvételéről, illetve elindításáról is döntött. A jövőben a szervezet irányítja a jordániai Zaatariban található menekülttáborban élő gyerekek számára indított sportprogramokat, valamint az Óceániai Labdarúgó Szövetséggel közösen indított, 6-12 éves gyerekeket célzó díjnyertes sportprogramot is. A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon több gyermekjoggal kapcsolatos projektet szervez az alapítvány, illetve egy autista gyermekek életkörülményeit javító programban is főszerepet vállal.

Az UEFA rendkívül fontosnak tartja, hogy minél többen megismerjék és támogassák új gyermekalapítványa programjait, ezért a jövőben a Bajnokok Ligája-, illetve Európa Liga-mérkőzéseken kiemelten hirdeti az alapítvány kampányait.

Csányi Sándor saját alapítványa, az idei Életút Napját éppen a múlt héten tartó, 10 éve alapított Csányi Alapítvány az országban élő hátrányos helyzetű gyermekeket felkarolásáért dolgozik, megadva nekik azt az anyagi és szellemi támogatást, amelyet életkörülményeik nem tennének lehetővé. Működésének különlegessége, hogy a gyermekeket 10 éves koruktól kezdve egészen a végzettségük megszerzéséig támogatják, bevonva az egész családjukat. A támogatás magában foglal önismereti képzést, tehetséggondozást, nyelvi kurzusokat, középiskolai, egyetemi felvételikre és érettségire való felkészítést. Emellett a gyermekek számítástechnikai képzésben, közösségi programokon, tematikus táborokban és kulturális programokon vesznek részt. Az Alapítvány eredményességét igazolja, hogy az eltelt idő alatt a támogatott diákok száma meghaladta a 300 főt. A támogatott fiatalok 124 nyelvvizsgát szereztek, és 55.000 foglalkozásokkal és képzésekkel eltöltött óra áll mögöttük. Idáig 2 fiatal szerezte meg végzettségét és lépett tovább a munka világába."

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON