NB I: Torghelle elnapolta a döntést a kiesésről

Feltöltve: 2015, május 23 - 17:48 Frissítve: 2015, május 23 - 17:49

Az MTK 2-0-s győzelmet aratott hazai pályán a Haladás ellen az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Mindez egyrészt azt jelenti, hogy a kék-fehérek továbbra is harcban állnak az ezüstéremért (a Fradi botlásáért kell szorítaniuk), másrészt azt is maga után vonja, a szombathelyieknek az utolsó fordulóban kell kivívniuk a bentmaradást. Az összecsapás mindkét gólját Torghelle Sándor szerezte.

A Haladás sokkal aktívabban kezdett, érezhetően győzelemmel szerette volna bebiztosítani élvonalbeli tagságát a vendégcsapat. Radó meg is szerezhette volna a vezetést a 7. percben, de nagy helyzetben mellé lőtt. Negyedórával később ismét előtte adódott lehetőség, de Hegedüsön nem tudott kifogni. A túloldalon Pölöskei majdnem meglőtte a forduló gólját, bő 30 méterről lőtt irdatlan nagy kapufát.

Nem sokkal később azonban főszereplő lett: jól tálalt Horváth elé, aki ugyancsak a kapufát találta el, ám a kipattanót Torghelle értékesítette (1-0).

Fordulás után már inkább a kék-fehérek veszélyeztettek, Torghelle kétszer is betalálhatott volna, ám az állás csak a hajrában változott: Gera passzát a hazaiak centere értékesítette közelről, beállítva a 2-0-s végeredményt.

Az MTK ezzel még bízhat az ezüstéremben, a Haladás viszont még nem maradt bent. (Fotó: mtkbudapest.hu)

MTK – Szombathelyi Haladás 2-0 (Torghelle 35., 87.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON