Folytatódik a Nyíregyháza vs. MLSZ csata

Feltöltve: 2015, június 25 - 10:40 Frissítve: 2015, június 25 - 11:44

Levélben reagált az MLSZ honlapján megjelent írásra a Nyíregyháza Spartacus vezetése. A klub több észrevételt is tett.

Egy közleményt tett közzé az MLSZ saját honlapján a Nyíregyháza Spartacus licencügyével kapcsolatban. Erre írásban reagált a klub vezetése. Íme a szövetségnek küldött levél:

Idézet az MLSZ honlapjáról:

„Az UEFA hivatalos tájékoztatása szerint nem felel meg a valóságnak a Nyíregyháza tegnap napvilágot látott állítása, mely szerint egyeztettek az UEFA-val, és az UEFA jogtalannak minősítette a licenckérelem elutasítását.”

Ezzel szemben a Nyíregyháza Spartacus FC honlapján megjelent korábbi közlemény:

„Megerősítette a Nyíregyháza Spartacus igazát az UEFA levelezése. A Balbinot ügyben a Munkaügyi Bíróságnak kellett volna döntenie, de ilyen döntés nem született. A Szpari tovább harcol igazáért.
Miközben a szövetség folyamatosan arról beszél indoklásában a kizárás kapcsán, hogy nem lett időben kifizetve Diego Balbinot, a Szpari korábbi játékosa, az UEFA egyik levelezése megerősítette azt, hogy a Nyíregyházának van igaza, azaz nem is kellett volna kifizetni a játékost. Az UEFA főtitkára és a profi labdarúgók 3 európai szervezetének főtikárai 2014 márciusban és 2015 májusban is azt írták a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, hogy a játékosokkal kapcsolatos munkaügyi vitákat a magyar jogrendszer a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe utalja, vagyis a magyar jogszabályok szerint kell elbírálni. Kiolvasható az angol nyelvű anyagból, hogy még a külföldi szakemberek is azt állítják, hogy ez nyitott, nem rendezett kérdés, az MLSZ 2012 óta nem oldotta meg ezt a problémát és az erre adott 3 éves határidő is letelt ! Sőt "nyitott kérdés"-ek közé teszi és rendezendőnek jelöli meg az MLSZ számára, amelyet az negyedik éve nem teljesít! A Szpari részéről ez volt az egyik legfontosabb érv a licenckérdés kapcsán. - A Spartacus teljesítette az MLSZ-nek a munkaszerződésre vonatkozó szerződési feltételeit, záradékba beletette, hogy mi a jogi fórum (Nyíregyháza Munkaügyi Bíróság), így az alkalmazandó jog (magyar munkajogi szabályok), valamint a nemzeti jog előnyt élvez minden mással szemben. A Szpari ennek megfelelően járt el a Balbinot ügyben, és annak ellenére is rendezte a tartozást, hogy erről a Munkaügyi Bíróság nem rendelkezett - engedve a zsarolásnak, hogy másképp nem kap licencet a klub. Tehát bizonyítékunk az MLSZ saját határozata - melyre az UEFA levelében is utalnak - hogy az MLSZ és az UEFA szerint sem kompetens más fórum (FIFA) hasonló ügyekben. A kizárásnál mégis a FIFA-ra hivatkozik a szövetség. Harcolunk tovább az igazunkért, hiszen mi a szabályoknak megfelelően jártunk el
- mondta Dr. Ökrös András, a Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője."

Tisztelt Magyar Labdarúgó Szövetség!

Kérem legyenek kedvesek megjelölni, hogy a 2. bekezdésben leírtakban (Nyíregyháza Spartacus FC website-on megjelent álláspontunk)
- hol szerepel az az állítás, amely szerint Nyíregyháza Spartacus FC (vagy annak bármely képviselője) azt mondta volna, hogy
a) egyeztetett az UEFA-val?
b) a Nyíregyháza Spartacus FC-nek az UEFA-val történt egyeztetése alapján az UEFA jogtalannak minősítette a licenckérelem elutasítását?
- valóban lehet úgy értelmezni, ahogyan azt az MLSZ közleménye interpretálja?
- lehet fairplay szerintinek értelmezni ezt az MLSZ interpretálást?
" (nyiregyhazaspartacus.hu)

Üdvözlettel: dr. Ökrös András ügyvezető

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON