Bundesliga-csapathoz igazolt a Honvéd fiatalja - hivatalos

Feltöltve: 2015, július 22 - 17:55 Frissítve: 2015, július 22 - 19:27

A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a német Bundesligában szereplő Wolfsburg együttese egy évre kölcsönvette a Magyar Futball Akadémián nevelkedett 19 éves csatárt, Bobál Gergelyt. A csapatnak opciós joga van a játékos végleges megszerzésére.

A német VfL Wolfsburg egy évre kölcsön vette a Magyar Futball Akadémián nevelkedett Bobál Gergelyt. A még ma Németországba utazó csatárt a szerződés részleteiről a klub hivatalos honlapja kérdezte:

- Nagyon örülök a lehetőségnek, igyekszem úgy játszani, hogy a kölcsönadási szerződés lejárta után is igényt tartsanak rám a wolfsburgiak (a németeknek opciós joguk van). Három éve már voltam próbajátékon, tehát nem vagyok ismeretlen a németek számára. Új ország, új csapat új impulzusok várnak rám. Holnap délelőtt orvosi vizsgálaton veszek részt, délután pedig már a csapattal edzek - nyilatkozta a játékos.

A német első osztályban (Bundesliga) szerepelő klubot 1945. szeptember 12-én alapították. Legnagyobb sikerüket a 2008–2009-es szezonban érték el, amikor megnyerték a német bajnokságot. Bobál Gergely holnaptól ennél a klubnál kezdi légiós pályafutását.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON