Túl a műtéten az Újpest középpályása

Feltöltve: 2015, július 30 - 19:08 Frissítve: 2015, július 30 - 19:09

Az Újpest nyáron szerződtetett középpályásának, Windercker Józsefnek nem indult túl jól a pályafutása az új klubjánál. A játékos térd keresztszalag-szakadást szenvedett, amelyet meg is műtöttek Belgiumban, és már megkezdte a rehabilitációját is.

Windecker József jelenleg is Belgiumban tartózkodik, és a térdműtétje utáni rehabilitációját tölti a Standard Liege Akadémiáján. A lilák középpályása a beavatkozásról és az utóbbi napok eseményeiről beszélt a klub honlapjának.

- Csütörtökön repültem ki Belgiumba, és már pénteken 9-re mentünk be a kórházba, Antwerpenbe. A műtét egész pontosan fél 4-kor kezdődött. Hazudnék, ha azt mondanám kicsit sem izgultam. Az orvosokkal történő konzultáció után azt mondhatom, hála Istennek, nagyon jól sikerült a beavatkozás. Másnap reggel elhagyhattam a kórházat, és Marosi Gábornak, klubunk munkatársának segítségével már át is utaztunk Liege-be, a Standard Liege Akadémiára, ahol azonnal kezelésbe is vettek. Jelenleg itt lakom, napi 5 órát tornáztatják, kezelik a lábam. Óriási segítség volt számomra, hogy kiutaztak a szüleim. Nélkülük nem tudtam volna elképzelni, hogy oldom meg a műtét utáni időszakot, nagyon nehéz lett volna egyedül. Az akadémián mindenki nagyon segítőkész és rendes, minden adott a gyors és teljes felépüléshez! Ezúton is szeretném megköszönni azt a segítséget, amit a Tulajdonos Úrtól kaptam, hogy ilyen feltételeket biztosít számomra a sikeres felépüléshez - olvasható Windecker beszámolója az ujpestfc.hu-n. (Fotó: ujpestfc.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON