Doll: "Már csak előre tekintünk"; "hátborzongató hangulat Újpesten" - beharangozó

Feltöltve: 2015, augusztus 1 - 10:06 Frissítve: 2015, augusztus 1 - 15:39

Thomas Doll elismerte, az EL-ből való kiesés mélyen érintette a Ferencvárost, a Diósgyőr elleni győzelem után azonban már csak előre tekint a Fradi mestere, aki Angyalföldön is győzelmet vár. Mészöly Géza figyelmeztetett, nem dőlhetnek hátra a bajnok elleni győzelem után sem, ugyanakkor nem értette, miért nem került bele csapata nagy helyzete a Vidi-meccs összefoglalójába. Az Újpest szerzeménye hátborzongató hangulatra számít ismét a Megyeri úton.

ÚJPEST – BÉKÉSCSABA, 18 óra

Mohl Dávid, (az Újpest játékosa): –Egyértelmű győzelmet várok. Szeretnénk elsősorban folytatni vagy emelni azt a szintet, amit a Vasas ellen képviseltünk. Lendületesen, magabiztosan és gólra törően akarunk játszani, valamint a labdabirtoklási arány mércéje egyértelműen felénk kell, hogy billenjen. Az egész csapat nagyon készül, és szép, közönségszórakoztató játékot szeretnénk adni a szurkolóinknak, akik az első két fordulóban hátborzongatóan jó hangulatot teremtettek a stadionban. Nagyon jó ilyen atmoszférában futballozni. (ujpest.hu)

Zoran Szpisljak (Békéscsaba): –Igyekeztünk rendet tenni a fejekben és ezzel párhuzamosan folytatjuk a megkezdett munkát – hiszem, hogy jó úton járunk, bár az egységesség, összeszokottság kialakításához sajnos nagyon rövid idő állt a rendelkezésünkre. Nem gondolnám, hogy két forduló után messzemenő következtetéseket kellene bárkinek is levonni, de nyilván alakulhatott volna jobban is a sorsunk. Az biztos, hogy a csapatom mindent meg fog tenni a sikerért és nem feltartott kézzel utazunk a fővárosba. (1912elore.hu)

PUSKÁS AKADÉMIA – PAKS, 18 óra

Robert Jarni (Puskás Akadémia): –Felkészültünk a Paks játékából, de a legfontosabb az, hogy megvalósítsuk a saját elképzeléseinket a pályán. Szeretném, ha az igazi arcát mutatná a csapat és kiszolgálná a hazai közönséget. A paksiaknak egy nagyon jó, összeszokott és egységes csapatuk van. Hosszú ideje együtt dolgoznak, így tudják folytatni azt a minőségi munkát, amit korábban elkezdtek. Biztosak vagyunk benne, hogy nagyon kemény ellenfelünk lesz, de mindent el fogunk követni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot. A mi elvárásunk a fiúk felé mindig az, hogy minőségi munkát végezzenek a pályán. Ha betartják a taktikai utasításokat, az eredmény sem fog elmaradni. (paksifc.hu)

Csertői Aurél (Paks): –A Puskás Akadémiánál az idei szezon jócskán eltér a tavalyihoz képest. Új vezetőedző, új játékosok, ebből adódóan új stílus jellemzi őket. Stabil, masszív csapatról van szó, amelyik az első két fordulóban is jól játszott, az MTK otthonában csak egy góllal kaptak ki, Debrecenből pedig elhoztak egy pontot. Ez is azt bizonyítja, hogy erős csapatról van szó. Ebben a szezonban először játszanak otthon, tehát mindent el fognak követni, annak érdekében, hogy otthon tartsák mindhárom pontot. Nekünk is hasonló a célunk, tehát egy jó, de ugyanakkor nehéz mérkőzés várható a két csapat között. (paksifc.hu)

SWIETELSKY HALADÁS – MTK, 18 óra

Mészöly Géza (Haladás): –- Nem dőlhetünk hátra mert úgy nyertünk a bajnok otthonában, hogy gólt sem kaptunk. Ez szép teljesítmény, de látjuk a hibákat is. Még több helyzetet kell kidolgoznunk, hátul pedig még stabilabbnak kell lennünk, nem szabad, hogy ennyi ziccere legyen aktuális ellenfelünknek. És még egy dolog: nem tetszett amit a televízió leadott meccsöszefoglaló gyanánt. Gyakorlatilag a mi helyzeteiket nem mutatták - nem értem hogy maradhatott ki például Martinez százszázalékos ziccere. De hogy ne csak hazabeszéljek: a mi kapunk előtt is adódtak ziccerek, azokat sem láthatták a nézők. Ráadásul kifejezetten izgalmas meccs volt, jó propagandája a futballnak és miután kevés semleges szurkoló volt a stadionban, ők is biztos kíváncsiak lettek volna egy hosszabb összefoglalóra. (haladas.hu)

László Csaba (MTK): – A Haladás ellen nem változik semmi a felkészülésben, ugyanúgy zajlik minden. Cél, hogy ne kapjunk gólt idegenben, és ponttal, vagy inkább pontokkal szeretnénk hazatérni Szombathelyről. A sikerhez pedig mindenkitől maximális figyelmet várok. (mtk.hu)

DVTK – VIDEOTON, 18 óra

Bekő Balázs(DVTK): – Nem a személyekben, hanem csapatban. Aki pályára megy, annak tudnia kell, hogy ez csapatjáték. Az nagyon jó, hogy nagyon jó játékosaink vannak, akik jó egyéni képességekkel rendelkeznek, de ezt csapatszinten kell kivinni a pályára. Ha mi ezt csapatszinten kivisszük a pályára, akkor eredményesek is leszünk. (dvtk.eu)

Lang Ádám, (a Videoton játékosa): –A közönségük segíteni fogja őket, viszont ők is egy formálódó csapat, új edzővel. Láthattuk a legutóbbi meccsükön, hogy mg nincsenek teljesen készen. De azért szervezett csapat a Diósgyőr, amely veszélyes kontrákat képes vezetni, figyelnünk kell. Három pontért megyek Diósgyőrbe, mint ahogy a csapat is, mindenképpen nyerni szeretnénk, mivel nem kezdtük jól a bajnokságot. (vidi.hu)

VASAS – FERENCVÁROS, 18 óra

Grúz Tamás (Vasas): –– Az elmúlt évek legjobb Fradija lesz az ellenfelünk szombaton este. Nekünk azonban mindegy, hogy ki az ellenfél, el kell kezdenünk gyűjtögetni a pontokat. Diósgyőrben nyernünk kellett volna, de az Újpest ellen is rászolgáltunk volna egy pontra. A Ferencvárost remek játékosok alkotják, labdaszerzés után villámgyorsan meg tudnak indulni és jól kerülnek helyzetbe. Fontos, hogy a védekezésünk tökéletesen működjön, valamint az adódó lehetőségeket jobb százalékban kell kihasználnunk, mint tettük azt az első két meccsen. Azt most még nem tudom, hogy pályára léphetek-e, egyelőre nem 100 százalékos a lábam, de nagyon szeretnék játszani. Szombaton délelőtt az átmozgató edzés után derül ki, hogy tudom -e vállalni a játékot vagy sem (vasasfutballclub.hu)

Thomas Doll (Ferencváros): –Nehéz hetünk volt a legutóbbi. Az El-ből való kiesés mélyen érintette a csapatot, de a Diósgyőr elleni győzelemmel jó választ adtunk. Most már előre kell tekintetünk! Természetesen hallottam a Vasas-Fradi párosításról, amely két tradicionális együttes találkozása, örülök, hogy most én is részese lehetek ennek. Az angyalföldiek bizonyítani akarják, hogy nem véletlenül jutottak fel az NB I-be, úgyhogy tudjuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés. Továbbra is nagy céljaink vannak, a csapat két lábbal a földön jár, mindenképpen győzni akarunk. Bár a hátsó alakzatban valóban kevés játékosunk van, eddig Gyömbérnek és Leónak is jól sikerült megoldania a hiányzók pótlását. Ezzel együtt feltétlenül erősíteni szeretnénk még a védelmünkön! (fradi.hu) (Fotó: fradi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON