Megvan, ki lesz a Vidi sportigazgatója

Feltöltve: 2015, augusztus 18 - 10:52 Frissítve: 2015, augusztus 18 - 19:09

A csakfoci.hu információi szerint Kovács Zoltán lesz Burcsa Győző utódja a Videotonnál, sportigazgatóként vállal munkát Székesfehérváron a korábbi válogatott labdarúgó, aki Újpesten és Diósgyőrben is dolgozott már sikerrel ezen a poszton.

Mint ismeretes, Burcsa Győző távozását hétfőn jelentette be a Videoton, a klubigazgató azután adta be felmondását, hogy a bajnoki címvédő a hétvégén, a Vasas otthonában elszenvedte negyedik vereségét is az NB I-es szezonban.

A csakfoci.hu információi szerint Kovács Zoltán lesz Burcsa utódja a klubnál.

Az egykori válogatott játékos Újpesten és a Diósgyőrnél is sikeresen dolgozott már sportigazgatóként, júniusban pedig az NB II-es Siófoknál vállalta el ugyanezt a posztot, majd a múlt héten a Vasas Kubala Akadémia sportigazgatójának nevezték ki párhuzamosan, ez a megkeresés viszont nyilván befolyásolhatja az eddigi pozícióit, hiszen Kovácsnak egy szakmailag teljesen széthullott Videotont kellene újra felépítenie. (Fotó: boon.hu)

FRISSÍTÉS: A Videoton FC kedden délután hivatalosan bejelentette Kovács Zoltán kinevezését, két évre szerződött Fehérvárra az új sportigazgató.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON