Doll: "Két sebességgel feljebb kapcsoltunk"; Vignjevic: "Vártuk, hogy a Ferencváros lépjen" - így látták az edzők

Feltöltve: 2015, szeptember 12 - 22:55 Frissítve: 2015, szeptember 13 - 10:49

A szombat esti derbit követően Thomas Doll abban látta a siker titkát, hogy két sebességgel sikerült a Fradinak feljebb kapcsolnia. A Fradi vezetőedzője szerint az volt a legfontosabb, hogy nem elégedtek meg a döntetlennel. Nebojsa Vignjevic viszont amiatt kesergett, hogy túlságosan defenzív lett a játékuk. Íme, a szombati NB I-es mecsek utáni edzői nyilatkozatok.

TABELLA: Így áll az OTP Bank Liga - katt!


HONVÉD – VASAS 0-1 (Osváth 18.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Marco Rossi (Honvéd): - Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ez be is igazolódott, az ellenfél visszahúzódott és kontrákkal operált. Sajnos nem tudtuk feltörni őket, az első félidőben kevés minőséget vittünk a játékba, főleg a támadójátékunk volt halvány. Győzelemre készültünk, de a támadószekcióban az egy-egy elleni szituációkat nem tudtuk megoldani, ráadásul kihagytunk egy 11-est is. (vasasfutballclub.hu)

Simon Antal (Vasas): - Értékes győzelmet arattunk, két vereség után fontos volt, hogy újra három pontot gyűjtöttünk. Végig fegyelmezetten játszottunk, egy bombagóllal megszereztük a vezetést és ezt meg is tudtuk tartani. A Honvéd a második félidőben mindent egy lapra feltéve támadott, várható volt, hogy kinyílnak, így több területünk maradt, meg is tudtunk indulni, egy ilyen szituáció után Adamovic kapufát lőtt. Osváth gólja gyönyörű volt, remek rúgótechnikája van, edzésen ezt már többször bizonyította, szerencsére jókor sült el a lába. (vasasfutballclub.hu)


DVSC – MTK 1-0 (Sidibe 3.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Kondás Elemér (Debrecen): - Nagyon fontos győzelmet arattunk, szerencsére gyorsan tudtunk gólt lőni. Utána is voltak még helyzeteink, nagyon jó csapatot vertünk meg, amelyik nem véletlenül állt a harmadik helyen. Cserélnünk kellett az első félidőben, a védelemben változtattunk, mert a középpályán volt sérültünk, Jovanovicot pedig feljebb toltuk, aztán előrefelé próbáltunk cserélni. Sajnálatos dolog, hogy Baloghot kiállították, megfogyatkoztunk, de a srácok nagyon jól védekeztek, abból kontrázni is próbáltunk, volt egy ígéretes 3-2 elleni megindulásunk, de Castillionnak is volt még lehetősége. Megérdemelten nyertünk. (M4 Sport)

László Csaba (MTK) : - Azért nem tudtunk egyenlíteni, mert a Debrecen jól védekezett. Voltak helyzeteink, meg lehetőségek, amiket nem is vettünk igazán észre, főleg Gerának voltak ilyen szituációi. Most is tartottuk a labdát, jól játszottunk, de saját magunkat megvertük közben. (M4 Sport)


PAKS – VIDEOTON 2-0 (Vinícius 28. – öngól, Szakály 58., 11-esből)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Csertői Aurél (Paks): - Nem egészen így terveztük a meccset, de a lényeg az, hogy a mai napon mindenki hozta azt, ami benne van, megérdemelten nyertünk. A Videotonnak szenzációs játékosai vannak, de lelkesedésben és néha futballban is föléjük kerekedtünk, ennyivel jobbak voltunk ma náluk. Kemény, brusztos meccs volt, mindkét csapat odatette magát, a nézők biztosan élvezték. Edzőként persze ez más, akkor vált igazán izgalmassá a találkozó, amikor kilencen lettünk, de még így is sikerült gólt szereznünk. (vidi.hu)

Pető Tamás (Videoton): - Nagyon masszív, keményen védekező Pakssal találkoztunk. A meccs nagyobb részében irányítottuk a játékot, de kaptunk egy öngólt, majd egy tizenegyest. Utóbbiból véleményem szerint lehetett volna a mi javunkra is ítélni, a játékvezető máshogy döntött. Mindentől függetlenül is kialakítottunk jó néhány lehetőséget, de sajnos a végjátékban hibáztunk. Nagyon kemény meccs volt, férfias küzdelmet láthattak a nézők, szerencsére alattomos szabálytalanságok nélkül. Egy-két játékos átaludta az első félidőt, lassúak voltunk, nem juttattuk gyorsan az első harmadba a labdát, pedig erre készültünk. A második félidőben már más tempóban futballoztunk a cserék miatt is, de nem sikerült betalálnunk. Csapatként nem működtünk rosszul, de az egyéni képességek ma annyira nem mutatkoztak meg. (vidi.hu)


PUSKÁS AKADÉMIA – HALADÁS 1-1 (Pekár 62., ill. Németh M. 28.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Robert Jarni (Puskás Akadémia): - Le a kalappal játékosaim előtt, kilencven percen keresztül jó ritmusban és jól is futballoztak. Az első és a második félidőben is megvolt az a két¬-három lehetőségünk, melyekből gólokat szerezhettünk volna. Nem gondoltuk az egyenlítő gólunk után, hogy nem nyerünk. Labdarúgóimból azonban hiányzott a nyugodtság az utolsó passzoknál. Meccsről¬-meccsre javul a játékunk, most futballoztunk eddig a legjobban. Büszke vagyok a játékosokra, de sajnálom az elveszített két pontot. A Haladás szerencsével szerzett egy pontot, igazságtalan játék a labdarúgás. (haladas.hu)

Mészöly Géza (Haladás): - Az első pár perc nem úgy alakult, ahogy elterveztük, nem találtuk a játék ritmusát, nem volt nálunk a labda. Aztán stabilabbá, labdabiztosabbá vált a csapat, szép támadásokat vezettünk és a vezetést is megszereztük. A második félidőben jött a kiállítás, a Puskás Akadémia gólja. Tudtam, hogy nem szabad magunkra húzni a hazaiakat, de nagyon ránk jött a Puskás Akadémia. Ám emberhátrányban is óriási küzdött a csapat, értékes pontot szereztünk, melyben fantasztikus közönségünk is vastagon benne volt. Olykor úgy éreztem, mintha a Rohonci úton játszanánk. Drukkereink nélkül lehet, hogy nem sikerült volna a pontszerzés. Parázs meccset játszottunk, a mérkőzés forgatókönyve alapján elégedett vagyok a döntetlennel. (haladas.hu)


BÉKÉSCSABA – DIÓSGYŐR 1-1 (Birtalan 18., ill. Okuka 87.

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!
Zoran Szpisljak (Békéscsaba): - A csapat megérdemelte volna a három pontot, de csak eggyel zárta ezt a mérkőzést. Van ilyen a fociban. Ilyenkor a pozitívumokat kell nézni, hogy milyen játékot produkáltunk, és aki itt volt és látta, az valószínűleg meg volt elégedve. Pozitívak a benyomások, és öröm, hogy van mire építeni. Ez a mostani volt a legerősebb felállásunk, lehetett is látni az elejétől, hogy mi voltunk fölényben, mi voltunk, akik uraltuk a pályát, irányítottuk a mérkőzés túlnyomó részét. Talán lehet mondani, hogy ez volt az eddig legjobb meccsünk, de ettől is fontosabb, amit már mondtam: hogy van mire építeni. (boon.hu)

Bekő Balázs (Diósgyőr): - Két részre lehet osztani a találkozót. Az első félidőben a kapott góltól eltekintve jól játszottunk, rengeteg felépített támadásunk volt, többször sikerült az ellenfél mögé kerülni és jó gólszerzési lehetőségeket alakítottunk ki. Ezeket nem tudtuk kihasználni, ugyanakkor egy hibát elkövettünk, amiért megbüntettek minket. Ez nem fér bele, mert ezután ugyanaz következett, mint a korábbi találkozókon, kockáztatni kellett és menni előre. Ez megtörtént, azonban ebben a játékban mindig benne van az is hogy kinyílik a csapat és az ellenfél előtt adódnak lehetőségek. A Békéscsaba ráérzett erre, masszív védekezésből próbáltak kontrázni, benne volt a pakliban, hogy egyszer-kétszer el tudnak menni. Csináltunk egy buta, érthetetlen büntetőt, azonban - és ezen kívül több helyzetben is - Ivan Radoš jól védett. Kellett a kapusunk, hogy a végén partiban legyünk. A nagy nyomásnak meglett végül az eredménye, és egyenlíteni tudtunk. (dvtk.eu)


ÚJPEST – FERENCVÁROS 1-2 (Diagne 3., ill. Böde 78., 90.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Nebojsa Vignjevics (Újpest): - Az első félidőben mi uraltuk a játékot, azonban a vezető gól után picit defenzívebbek lettünk, vártuk, hogy a Ferencváros lépjen. A második félidőben sokkal jobban visszaálltunk, sajnos a hosszú labdákra helyeztük a hangsúlyt, nem tudtuk azt a játékot hozni, amit elterveztünk. Az ellenfél rúgott is két gólt, amivel nyert. A mai meccsen az új igazolások is jól teljesítettek, nem ezen múlt. (M4 Sport)

Thomas Doll (Ferencváros): - Cserékkel próbáltunk változtatni a hajrára, három védővel játszottunk már a végén, hiszen szerettünk volna erősen támadni. Az volt a legfontosabb, hogy a fordulás után két sebességgel feljebb kapcsoltunk az első félidőhöz képest, amikoris nem játszottunk jól. Ez volt a legfőbb tanulsága a derbinek, hogy nem elégedtünk meg a döntetlennel, végig győzelemre játszottunk, ez pedig meghozta a sikert. Mindnyájan egy jó bajnoki mérkőzést láthattunk. Sajnos nem jellemző, hogy minden mérkőzésen ekkora hajtás, ennyi mozgás, ennyi sprint van. Az elején sok gondunk volt a támadásvezetéssel, mert nagyon hamar letámadtak bennünket. Nem sikerült a második sorunkat megjátszani, sok labdát indokolatlanul magasan játszottunk meg, ez nem is jellemző ránk… A második félidőben teljesen más meccset láthattunk, domináltunk, más volt a játékosok testbeszéde, uraltuk a pályát. Játékrendszert váltottunk, három védőre váltottunk, sokkal támadóbban léptünk fel. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, mivel a fiúk a végén mindent beleadtak. Talán egy döntetlen mégis igazságosabb lett volna, hiszen mindkét csapat mindent kiadott magából. A nyolc megnyert mérkőzés közül az Újpest volt a legjobb ellenfelünk. (M4 Sport / fradi.hu) (Fotó: fradi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON