Bekő: "Tiszta a lelkiismeretem."

Feltöltve: 2015, december 18 - 22:28 Frissítve: 2015, december 18 - 22:28

Bekő Balázs szerint a legtöbb gond a csapategységgel és a helyzetkihasználással volt Diósgyőrben, azonban úgy érzi, jobb edző lett, és megszerette a DVTK-t.

Bekő Balázs a Digi Sport "Reggeli start" c. műsorának vendége volt ma reggel. Beszélt az ultimátumról, a közegről, és a jövőjéről is.

- Nem vagyok csalódott, azért nem, mert nagyon sokat tettünk azért, hogy ez működjön. Tiszta a lelkiismeretem - kezdte a szakember.

- Nyolc pont volt minimálisan meghatározva az ultimátumban, ötöt szereztünk, úgyhogy ez érthető ilyen szempontból. Én úgy gondolkodtam, hogy ez az ultimátum nem ellenem szólt, hanem az volt ennek a lényege, hogy minél kisebb legyen a szakadék köztünk és az előttünk lévők között. Szerintem a játékunk rendben volt, domináltunk, rengeteg helyzetünk volt, de sajnos azokat rendre kihagytuk. Ugyanakkor nem gondolom azt, hogy ha három ponttal többünk lenne, akkor jobb edző lennék. Kaptunk egy ultimátumot, ezt nem sikerült teljesíteni, menesztettek, ez teljesen rendben van - összegezte a helyzetét.

Arról, hogy mik voltak a legnagyobb problémái, a következőket mondta el:

- Amikor Diósgyőrbe kerültem, én azt gondoltam, kell egy jó csapatot csinálni, egy csapategységet. Mentálisan szépen összerakni a csapatot, ami Kecskeméten is jellemző volt ránk. Viszont itt a játékosok az egójukat nem tudták beállítani a csapat érdekében, tehát működött valami, de azt nem lehetett csapategységnek nevezni. A helyzetkihasználás nagyban függ a személyektől, egyénektől, koncentrációtól, tehát, hogy milyen a hozzáállásom a munkámhoz. Ha az edzésen elszórakozod, akkor a meccsen sem fog sikerülni. Ehhez még hozzátenném azt is, hogy iszonyatos pech-szériánk volt, ennyi sérültet én még nem láttam. Kétszer ugyanabban az összeállításban nem tudtunk játszani - vélekedett.

Összességében elégedett a helyzetével, a jövőjét illetően konkrét megkereséséről még nem beszélt, de bárhol el tudja magát képzelni.

- Nagyon jó emberek dolgoznak a klubba, nagyon megszerettem őket, és azt gondolom, ez kölcsönös. Nagyon jó stábom volt, rettentő jó emberekkel. Minden szuper volt - mondta el a beszélgetés végén.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON