Kovács Zoltán a Vidi őszéről: "Egy gyenge klub belerokkant volna ebbe"

Feltöltve: 2015, december 20 - 10:31 Frissítve: 2015, december 20 - 13:12

Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója beszélt az elmúlt négy hónapról, a hatalmas formajavulásról, átigazolási tervekről és a januári felkészülésről is. A vezető szerint egyre jobban játszott a Vidi, a legjobban pedig a Ferencváros ellen elveszített bajnoki mérkőzésen. Az igazgató úgy véli, a csapat nagyon jól reagált az új edző stílusára, kiegyensúlyozottabbá váltak a játékosok, és ennek az eredményét láthatjuk most.

Kovács Zoltán augusztus 18-án érkezett a Vidihez, és így emlékszik vissza erre a négy hónapra.

- Megmondom őszintén, amikor kineveztek a Vidi sportigazgatójának, azt sem tudtam, hirtelen mihez kapjak, annyi feladatom volt - kezdte a sportigazgató a vidi.hu-nak. - A csapat nagyon rosszul kezdte a szezont, de közben két nappal később fontos meccsünk volt Poznanban az Európa Liga rájátszásában. Nagyon mélyről kellett visszahozni a játékosokat mentális és fizikai értelemben is. Az edzések és a tétmérkőzések között külön foglalkoznunk kellett velük, hogy kihúzzuk őket és ők kihúzzák magukat a gödörből. Az eredményeinket nézve, úgy érzem, ez sikerült.

A sportigazgató szerint a biztos háttér is segített átlendülni a nehézségeken.

- Pető Tamásnak ezúton is, még egyszer köszönöm, amit ebben a 60 napban tett, remek munkát végzett, nagy szerepe van abban, hogy az új vezetőedző már egy feljövőben lévő csapatot vehetett át októberben. De azt is itt kell elmondanom, hogy a háttérben dolgozók, klubalkalmazottak is végig azt segítették a munkájukkal, hogy a csapat elinduljon felfelé. A klub ereje pedig ott mutatkozott meg igazán, hogy ezekben a nehéz időkben is biztos hátteret tudott nyújtani. Egy kevésbé jól szervezett, vagy gyenge lábakon álló egyesület belerokkant volna egy ilyen szituációba. Az is meghatározó jelentőségű volt, hogy a klub tulajdonosa, Garancsi István végig biztosított a bizalmáról, és mindig részletesen át tudtuk beszélni, hogy mi a legracionálisabb döntés az adott helyzetben.

Sokat javult a Vidi játéka.

- Nem vagyok a statisztikák bolondja, de minden szám azt mutatja, hogy nagy formajavuláson ment át a csapat az elmúlt másfél hónapban. A célok adottak voltak, dobogós helyezés és továbbjutás a kupában, és ezt maximálisan teljesítette is a Horváth Ferenc vezette stáb. A csapat nagyon jól reagált az új edző stílusára, kiegyensúlyozottabbá váltak a játékosok, ennek az eredményét láthatjuk most. Én annak örülök a legjobban, hogy a Fradi elleni meccs kivételével a rangadókat megnyertük, ami mindenképp a csapat erejét mutatja. Egyetértek azonban Ferivel abban, hogy az egyik legjobb játékunkat pont egy vesztes meccsen, a Ferencváros ellenin nyújtottuk. Nagyon nagy iramú, élvezetes mérkőzést játszottunk a Groupama Arénában, ahol minimum az egyik pontra rászolgáltunk volna. De biztos vagyok abban, hogy ezeket az elveszített pontokat visszaadja a sors tavasszal.

A teljes interjú ITT olvasható. (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON