Az NB I-es klubtulajdonosok megválasztották az év edzőjét - exkluzív

Feltöltve: 2015, december 22 - 12:12 Frissítve: 2015, december 22 - 22:29

A csakfoci.hu új, reményeink szerint hagyományteremtő vállalkozásba fogott a 2015-ös lezárásaként: valamennyi, az NB I-ben szereplő klub tulajdonosát felkértük arra, hogy négy kategóriában fejtse ki véleményét és adja le szavazatát. Az OTP Bank Liga klubjainak első emberei az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is voksolhattak, felkérésünkre az összes csapat tulajdonosa, illetve első számú vezetője vállalkozott rá, hogy megnevezze kiválasztottjait. Tegnap kiderült, hogy ki lett az év felfedezettje, most pedig megmutatjuk, hogyan szavaztak a tulajdonosok arra a kérdésünkre, hogy ki volt az év edzője, míg holnap az derül ki, ki lett az év sportvezetője a hazai tulajdonosoknál.

Év vége közeledtével a csakfoci.hu egy rendhagyó, exkluzív szavazással jelentkezik. Honlapunk a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve első számú vezető szavazata alapján választotta meg 2015 legjeit négy kategóriában.

Az élvonalbeli csapatok első emberei voksoltak az év játékosára, felfedezettjére, edzőjére és sportvezetőjére is. A végeredményt kategóriánkét közöljük: ma arra derül fény, ki volt az év edzője az élvonalbeli klubtulajdonosok szerint.


Ki volt az év NB I-es edzője?

(külön szeretnénk hangsúlyozni, hogy a saját klubjának edzőjére természetesen senki nem szavazhatott, a voksolók sorrendjét az NB I-es tabella alapján állítottuk fel)

Kubatov Gábor (Ferencváros):
Marco Rossi (Honvéd)

Roderick Duchâtelet (Újpest):
Horváth Ferenc (Videoton)

Garancsi István (Videoton)
Thomas Doll (Ferencváros)

Haraszti Zsolt (Paks):
Mészöly Géza (Haladás)

Deutsch Tamás (MTK):
Thomas Doll (Ferencváros)

Illés Béla (Haladás):
Csertői Aurél (Paks)

Szima Gábor (Debrecen):
Csertői Aurél (Paks)

George F. Hemingway (Bp. Honvéd):
Thomas Doll (Ferencváros)

Leisztinger Tamás (Diósgyőr):
Csertői Aurél (Paks)

Jámbor János (Vasas):
Csertői Aurél (Paks)

A Puskás Akadémia vezetőségének együttes szavazata:
Horváth Ferenc (Videoton)

Barkász Sándor (Békéscsaba):
Csertői Aurél (Paks)

A végeredmény:

1. Csertői Aurél (Paks) 5 szavazat
2. Thomas Doll (Ferencváros) 3 szavazat
3. Horváth Ferenc (Videoton) 2 szavazat
4-5. Marco Rossi (Honvéd), Mészöly Géza (Haladás) 1-1 szavazat

Így szavaztak a tulajdonosok az év felfedezettjére - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON