Vidi: Így maradhat a helyén Horváth Ferenc

Feltöltve: 2015, december 29 - 13:58 Frissítve: 2015, december 29 - 18:29

Kovács Zoltán szerint a bajnoki címvédő jelenlegi kerete is alkalmas arra, hogy újra nemzetközi kupaindulást érő helyen végezzen az OTP Bank Ligában. A Videoton sportigazgatója elárulta, minek kell ahhoz történnie, hogy a szezon után is Horváth Ferenc maradhasson a Videoton vezetőedzője.

Kovács Zoltán jónak értékeli a Videoton 2015-ös szereplését.

- A rosszul sikerült rajt után az idény végén jól szerepelt a Videoton, összességében jónak értékelhető az együttes 2015-ös teljesítménye. A tabellán elfoglalt harmadik hely is ezt mutatja – mondta az InfoRádiónak Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója. - Ahogyan korábban Horváth Ferenc vezetőedző is említette, a csapat képes lehet még látványosabb és dominánsabb játékra is. Ehhez azonban nagyon komoly felkészülésre lesz szükség.

Hozzátette: az együttes felemelkedésében szerepe volt az szezon közben igazolt futballistáknak, akik sokat hozzátettek a Vidi javulásához.

Kovács Zoltán szerint Horváth Ferenc munkamódszerei is segítettek abban, hogy a rossz rajt után a Videoton a körülményekhez képest szépen zárja az évet.

- A kinevezésemkor azt kértem a játékosoktól, hogy ne foglalkozzanak a múlttal, tegyenek meg minél többet a jobb szereplésért, mert a Videotonnál igenis a minimális elvárás a dobogós szereplés, és hogy harcban legyen a nemzetközi kupaindulást érő helyekért.

A vezető arról is beszélt, hogy meddig lehet Horváth Ferenc a Vidi vezetőedzője.

- Ez egy furcsa felállás, hiszen Horváth Ferencnek a bajnokság végéig szól a szerződése, és kimondva-kimondatlanul is arról van szó, hogy nyáron külföldi edzőt szeretnénk szerződtetni. Ettől függetlenül van egy kiskapu, ami még nagyobbra nyílhat, ha jönnek az eredmények, ha májusban is dobogósok vagyunk és a Magyar Kupát megnyerjük. (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON