Halmosi a 11-eséről és az Európa Ligáról is beszélt

Feltöltve: 2016, április 17 - 12:07 Frissítve: 2016, április 17 - 12:07

Halmosi Péter 11-est harcolt ki a Honvéd elleni meccsen, amely végül győzelmet ért csapatának. A Haladásnak ezzel továbbra is maradt esélye arra, hogy Európa Ligát érő helyen zárja a bajnokságot. A szombathelyiek kulcsembere nyilatkozott erről a mérkőzés után honlapunknak.

A 11-es szituációnál mi történt pontosan?
- Azt gondolom, hogy visszahúzott a Honvéd játékosa, ezt lehetett is látni, igaz, vissza kell még majd néznem a szituációt. Szerintem utolsó emberként szabálytalankodott az ellenfelem, lehetett volna akár egyből piros is. Úgy vélem, hogy a 16-oson belül történt az eset, lefújta a bíró, és az a tizenegyes, amit ő megad. A Honvéd is kapott egyet, mi is, én úgy éreztem, mindkettő jogos volt. Mi értékesítettük a miénket, ezzel nyertünk.

Iszlai legutóbb a Puskás ellen kihagyta a 11-est. Felmerült esetleg, hogy valaki más rúgja most?
- Nem, Iszlai Bence volt elsőnek kijelölve, Williams másodiknak, ilyenkor mindig a kijelöltek döntik el. Ha egyikük sem vállalta volna el, lehet, hogy én jöttem volna. "Isi" mondta a múltkori 11-es után, amit kihagyott, hogy ha lesz még egy, akkor is elvállalja. Ahogy az előbb is említettem, nagyon jó gondolkodású játékosok alkotják ezt a keretet.

Mi volt az idegenbeli siker kulcsa?
- Csapatként együtt dolgozva sikerült egy óriási eredményt elérnünk idegenben. Az egész szezon erről szólt, annak ellenére, hogy volt egy kis hullámvölgy, amikor voltak sérülések, de ez egy nagyon egységes, nagyon jó brigád, minőségi játékosokkal. Nekem az a véleményem, hogy ez csak így működhet, az nem megy, ha valaki "széthúzó" alkat, az előbb-utóbb lemorzsolódik.

Hátra van még három forduló, versenyben vagytok az Európa Ligáért. Mit gondolsz, mit tudtok elérni a folytatásban?
- Most a Debrecen és a Videoton is nyert, így nem rajtunk múlik, hogy odaérünk-e vagy nem, hiszen ha az előttünk levők ugyanúgy nyernek, ahogy mi, akkor nem tudunk előzni. Három meccsünk van még, én azt gondolom, óriási dolog, hogy még mindig versenyben vagyunk, ugyanígy kell tovább küzdeni, harcolni, egységesnek lenni. A három mérkőzésből kettő "otthon" lesz, egy idegenben a Paks ellen. (Fotó: vaol.hu)

Pörge Béla

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON