Európában is ritka, amire egy NB I-es csapat készül

Feltöltve: 2016, április 24 - 16:07 Frissítve: 2016, április 24 - 19:45

Szombaton eldőlt, hogy az OTP Bank Liga 2., 3. és 4. helyezettje indulhat az Európa Ligában, ugyanis a kupadöntős és egyébként is eltiltott Újpest kiszállt a versenyből, azaz az 5. hely már nem ér nemzetközi porondot. Négy csapat küzd még a három pozícióért, a Videotonnak elég egy pont is a kijutáshoz az utolsó fordulóban, de a DVSC-nek, az MTK-nak és főként a Haladásnak a győzelem jelentheti a biztos megoldást. Utóbbi esetében külön érdekesség, hogy szinte egyedülálló módon negatív gólkülönbséggel kvalifikálhatnák magukat a szombathelyiek Európába. Ehhez a bajnokot kellene legyőzniük.

TABELLA: Az NB I állása itt - kattints!

A Haladás ugyanis jelenleg mínusz hármas gólkülönbséggel áll a tabellán, de egy utolsó körös, a már bajnok Ferencváros elleni sikerrel megcsíphetik a nemzetközi indulást jelentő helyezések valamelyikét (persze ehhez a riválisok közül legalább az MTK-nak pontokat kell buknia).

A Hali egészen különleges körülmények között juthatna ki Európába, arra ugyanis, hogy valaki mínuszos gólkülönbséggel mutathassa meg magát a "nagyszínpadon", nem sok példa akad.

Az európai bajnokságok élcsapatai közül az osztrák Admira (5. a bajnokságban, -4-es gólkülönbséggel), a dán OB (6., -1), a német Schalke (7., -3), a holland Heracles (6., -1), két északír gárda, a Colerain (5., -2) és Glentoran (6., -8), a lengyel Lech Poznan (7., -3), a román Dinamo Bukarest (4., -1), a szerb Radnik Surdulica (6., -10), valamint a szlovén Gorica (4., -1) mondhatja el magáról, hogy negatív gólmérleggel is versenyben van még Európáért, ám közülük senki nem áll olyan közel a nem mindennapi bravúrhoz, mint a Haladás.

Ami a többi NB I-es, a nemzetközi porondra, azaz a 2-4. helyre pályázó csapatot illeti: a Videoton indul a legkedvezőbb esélyekkel az utolsó fordulóban, nem csak jelenlegi második helye miatt, de azért is, mert már egy Újpesten szerzett pont is elég lehet a fehérváriaknak arra, hogy "európai pozícióban" végezzenek.

A Lokinak viszont a békéscsabai egy, de inkább három pont jelentené a biztos megnyugvást, ekkor ugyanis sem az MTK, sem a Haladás nem veszélyeztetné nemzetközi indulását (tegyük hozzá, egy debreceni pont esetén a Haladásnak kellene legalább 17 góllal legyőznie az FTC-t, hogy megelőzze a DVSC-t...). Ugyanígy az MTK-nak a három pont lenne a "tuti" az utolsó körben, ekkor nem kellene számolgatniuk. (Fotó: haladas.hu)

A VERSENYT FUTÓ GÁRDÁK JELENLEG ÍGY ÁLLNAK:
2. Videoton: 16-4-12, 52 pont (39-29)
3. DVSC: 14-10-8, 52 (48-34)
4. MTK: 14-9-9, 51 (39-35)
5. Haladás: 13-11-8, 50 (33-36)

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON