Vasas: "Már a bennmaradást követő első napon megkaptuk a figyelmeztetést"

Feltöltve: 2016, május 2 - 16:49 Frissítve: 2016, május 2 - 18:16

Jámbor János angyalföldi főtámogató a Vasas hivatalos honlapján értékelte csapata bravúros körülmények között kiharcolt bennmaradását az NB I-ben. Mint elmondta, a klub és annak vezetésének öröme nem felhőtlen amiatt, ahogyan a piros-kékek teljesítményét "kívülről" értékelték, a jövőt tekintve viszont optimisták és bíznak abban, hogy a sok fiatal játékossal a keretükben jövőre már eredményesebben szerepelnek és már korábban bebiztosítják a bennmaradást.

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

Jámbor János a vasasfc.hu oldalán adott interjút a hétvégén véget ért idényt és az angyalföldiek, az utolsó fordulóban elért bennmaradását értékelve.

A klubvezető természetesen elégedett, ám nehezményezte azt, ahogyan néhányan "kívülről" látták a sikerüket. Az alábbiakban a klubportálon megjelent interjút idézzük.

Gratulálunk a bentmaradáshoz. Nyilván most felhőtlen az öröm.
- Tulajdonképpen ezekben a napokban örülnünk kellene, mert ha nehezen is, csak az utolsó meccsen, de mégis csak sikerült elérni a bennmaradást az NB I-ben - mondta Jámbor János.

Miért a feltételes mód?
- Már a bentmaradást követő első nap megkaptuk a figyelmeztetést: …csak,mint egy „jellegtelen” csapat maradtunk bent nagy nehezen. Köszönjük! Szerencsére ezt nem mindenki látja így, mivel a jövő hétre 2 játékosunk a felnőtt, 6 játékosunk az U21-es válogatottba kapott meghívót. Ennek ellenére egész tavasszal kaptuk különböző szakértőktől a legkülönbözőbb hírforrásokon, médiákon keresztül, hogy mi fogunk kiesni. Ma éppen az NS-ben jelent meg, hogy nem örömködni kellene, hanem búslakodni, hogy milyen rossz is volt ez a szezon.

Akkor most inkább búslakodik a vezetés?
- A magas futballkultúrából érkezett edzőnk, képes örülni, kiélvezni az élményt (igaz, hogy ő csak az MTK meccs elleni győzelemre, és ezzel a bennmaradásra gondolt) ahelyett, hogy most ostorozná a játékosokat. Például azért, mert korábban nem tudtak győzni 2-0-ás vezetés után, vagy 9 ember ellen. Na itt jön be a "magyar" futballkultúra és újságírás (legalábbis egyes szereplői) Ne örüljünk egy pillanatig sem, mert rossz volt a bajnokság színvonala. Az NS szerint. Mi ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy néhány napig mégiscsak örülni fogunk, és a játékosokkal a hibák elemzését is csak később fogjuk megejteni. Ebben a témakörben is van mit tanulni. Ha 10 hibából tízszer „lekiabálják” a játékos fejét, nem fogja tizenegyedszer sem jól megoldani! Viszont ha biztatást kap, akkor nagyobb valószínűséggel igen.

A bentmaradás kiharcolásával az idény eleji tervet teljesítette a csapat. Mi a cél jövőre?
- - Szintén az NS-től kaptuk meg, hogy szezon előtt már „kiesést érő módon” nyilatkoztunk, miszerint a Vasas középcsapat lesz. Nem emlékszünk, hogy bármelyik vezető is ezt mondta volna. Játékos igen, nyilván a feljutás miatti eufóriában. Na de ha megnézzük, hogy ezt még egy 16 csapatos NB I-re vonatkoztatva mondták, akkor azért gondoljunk bele, mi számít középcsapatnak a 16-os létszámnál? Talán a 7-8-9-10. hely, vagy a 6-11-ig?!? …Akkor? Úgy látszik ez a célunk, ill kijelentésünk súlyosabb volt, mint amikor egy másik csapat a dobogóra akart kerülni, és nem sikerült. Szerintünk még ez sem elítélendő, akarjon mindenki minél előrébb végezni, hiszen ez egy sport! Még egyszer ez sport! Ahol vannak nyertesek, vannak vesztesek. Sajnos kell lenni 11. és 12.-nek is, és ők is nyilván mindent megtettek, hogy előrébb kerüljenek. Mi viszont bízunk benne, hogy a valószínűleg az NB I legnagyobb számú 19-22 éves "kontingensével" a keretünkben - akik az elmúlt év NB I-es tagságunkkal több tapasztalatot szereztek -, a következő szezonban előrébb tudunk lépni – ha nem is a középmezőnybe – de minimum annyit igen, hogy nem az utolsó fordulóban biztosítjuk be az élvonalbeli tagságunkat. (Fotó: vasasfc.hu)

SPORTIMÁDÓK: Az utazó szurkolói klub! Csatlakozz hozzánk itt! » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON