"Bőgtem mint egy kisgyerek!" - a Vasas-vezető érzelmes vallomása

Feltöltve: 2016, május 4 - 12:41 Frissítve: 2016, május 4 - 13:08

A Vasasnál a bravúros bennmaradást követően már a jövőt tervezik. Vancsa Miklós ügyvezető, szívhez szóló nyílt levélben köszönte meg a kollégáinak, és minden szimpatizánsnak a segítséget. A Vasas ügyvezetője nem titkolja, hogy az utolsó meccs lefújása után sírva fakadt, a bentmaradásért a legnagyobb köszönet szerinte a “sajátjából embertelen sok pénzt áldozó” tulajdonosnak, Jámbor Jánosnak jár. Az ügyvezető figyelmezteti a most feljutókat is, hogy tudjanak róla, a 12 csapatos NB I és NB II között nem egy, de legalább másfél osztály a különbség. Önkritikusan elismeri, hogy a csapat nem szerepelt jól, kevés pontot szerzett, de hiszi továbbra is a fiatal magyar játékosokra építő Vasas jövőre még komolyabb célokért küzd majd.

SPORTIMÁDÓK: Az utazó szurkolói klub! Csatlakozz hozzánk itt! » »

"Sikerült. Első osztályban maradtunk! Tudom és megértem, hogy volt idő, amikor ennél nagyobb célokat tűztünk ki és értünk el a Vasas labdarúgó szakosztályánál! Ám lehetőségeinket figyelembe véve és azt, hogy két és fél éve honnan indultunk, azt gondolom, hogy öles léptekkel haladunk egy eredményesebb és sikeresebb időszak felé.

…sokat mondtuk, hogy mi nem egy osztályt léptünk fel felé, hanem minimum másfelet. Ennek tükrében még inkább megbecsülendő a bravúros 10. hely.
Nagy teher volt ez mindnyájunknak. Tele fiatal magyar játékossal, akik hirtelen beleesve a nagyobb elvárásokba, bizony váltakozó sikerrel vették hétről-hétre az akadályokat. Ám azonnal hozzá kell tennem, ez teljesen érthető és azt is ki kell jelentenem, hogy összességében nagyon jól helytálltak.

A létszámcsökkentés mellett szintén nagy súllyal terhelt bennünket, hogy a 12-es mezőnyben a közvélemény és labdarúgásunk néhány prominens vezetője is sokallta az öt pesti csapatot. Ebben a „csonkított” szűk elitben, feljutó csapatként ezt éreztük mindig, mindenhol.

Nem segített az sem, hogy hétről-hétre negatív, sőt szinte csak negatív kritikákat hallottunk szakemberektől, a média egyes képviselőitől. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve úgy tekintettek ránk, mint a kiesés első számú esélyeseire és értékeléseikben rendre elbúcsúztattak bennünket az első osztálytól!

Ez a siker nélkületek soha, de soha nem sikerülhetett volna. Ha felidézem a felcsútiak elleni hazai meccs hangulatát, a fergeteges egész stadiont betöltő orkánszerű bíztatást, még most is beleborzongok. Hidegrázásom volt és valami olyan erőt éreztem akkor a klubban, a Vasas-családban, amilyet még soha. Majd Dunaújvárosban előfordult velem olyasmi, ami 2007 szeptembere óta sohasem: a második gólunk után bőgtem, mint egy kisgyerek! (És ahogy láttam, nem voltam egyedül!)

Az ügyvezető teljes nyilatkozata a vasasfc.hu oldalon érhető el.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON