Korábbi bajnokával erősíthet a Loki

Feltöltve: 2016, május 28 - 09:38 Frissítve: 2016, május 28 - 10:08

A csakfoci.hu információi szerint Debrecenben felmerült Laczkó Zsolt megszerzése. A ballábas játékos korábban már játszott a Lokinál, amellyel bajnok is lett. A szélső jelenleg szabadon igazolható.

Mint arról korábban beszámoltunk, Laczkó Zsolt közel került ahhoz, hogy a Videotonhoz igazoljon, ám az utolsó pillanatban nem jött létre a klubváltás. Úgy tudjuk, hogy egy másik Európa Liga-induló klubnál is felmerült a neve, mégpedig a DVSC-nél, értesüléseink szerint az informális egyeztetések már elkezdődtek a felek között.

Laczkó korábban már játszott a Lokinál, 2009 nyarától, másfél éven át. A korábbi válogatott szélső bajnoki címet nyert a klubbal, és az Európa Liga-csoportkörében is játszott a csapatban, majd a Sampdoria igazolta le 830 ezer euróért.

A DVSC-nek egyébként szüksége lehet baloldali játékosra, hiszen Korhut Mihály jó eséllyel pályázik az Eb-kerettagságra, emiatt a felkészülés jelentős részéről például lecsúszhat, a csapat viszont már június végén kupaselejtezőt játszik majd.

Laczkó legutóbb Békéscsabán játszott, de a szerződése lejárt, így szabadon igazolható.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON