A Loki távozója: "Furcsa érzés volt Vidi-felszerelésben edzeni"

Feltöltve: 2016, június 2 - 21:57 Frissítve: 2016, június 2 - 21:57

A DVSC-től a Videoton csapatába igazoló Bódi Ádám elmondta, furcsa érzés volt számára Vidi-szerelésben edzeni, de nem érzi úgy, hogy idegen környezetbe érkezett volna.

Bódi Ádám nemrégiben csatlakozott a DVSC-től a Videoton csapatához. A középpályás a fehérváriak klubhonlapjának nyilatkozott az első benyomásairól.

- Furcsa érzés volt Vidi-felszerelésben, immár fehérvári játékosként részt venni a csapat első edzésén, hiszen a DVSC-n kívül még soha nem futballoztam más csapatban. Ennek ellenére egyáltalán nem éreztem azt, hogy idegen környezetbe érkeztem volna, hiszen több játékossal is szerepeltem már együtt utánpótlás-válogatottban és a felnőtt nemzeti csapatban is. Ráadásul az elmúlt években ellenfélként is sok mérkőzést játszottam a Vidi ellen, úgyhogy a játékosok többsége már régi ismerősnek mondható számomra. Tavasszal egyébként folyamatosan nyomon követtem a Vidi szereplését, hiszen már télen is téma volt az átigazolásom, és szinte biztos voltam abban, hogy nyáron ismét napirendre kerül a dolog. Az első edzésen a labdás gyakorlatokon volt a fő hangsúly, nagyon tetszett a tréning, kíváncsian várom az előttünk álló időszakot, főleg a hétfőn kezdődő edzőtábort, hiszen ezalatt a tíz nap alatt illeszkedhetek be teljesen a csapatba. Várom már az edzőmeccseket is, szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, ami bebizonyítja mindenki számára, hogy igenis megérte az átigazolásom. Mindent meg fogok tenni a pályán a Vidi sikeréért - mondta el a vidi.hu-nak. (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON