Loki: Bemutatkozott egy próbajátékos, Tisza kettőt vágott

Feltöltve: 2016, június 4 - 16:39 Frissítve: 2016, június 4 - 16:44

A Loki egymás közti edzőmeccsén, a kétszer harmincperces találkozón hat gól született.

Egymás közti játékkal zárta a felkészülés második hetét a DVSC-TEVA együttese a Debreceni Labdarúgó Akadémia centerpályáján szombaton délelőtt. A „házi meccsen” hiányzott a csapatból Korhut Mihály, aki a magyar válogatottal készül az Európa-bajnokságra, Varga József, aki injekciós kezelést kap, illetve Máté Péter, aki szintén könnyebb sérüléssel bajlódik. Ők a jövő héten már csatlakoznak a csapathoz. A találkozón pályára lépett a macedón válogatott próbajátékos, Milovan Petrovic, akinek a leigazolásáról később születik döntés.

A találkozón a „kék csapat” a Verpecz – Kinyik, Ludánszki, Mészáros N., Barna – Bereczki, Szakály, Petrovic – Kulcsár, Tisza, Takács, míg a „piros csapat” a Balogh J. – Nagy Z., Brkovic, Szatmári Cs., Ferenczi – Djelmic, Szekulics, Holman, Jovanovic – Castillion, Horváth Zs. összeállításban játszott.

A kétszer harmincperces egymás közti meccs első félidejében Tisza Tibor először büntetőből, majd nem sokkal később egy szép akciót követően talált be. A félidő vége előtt egy jobboldali beadásra Bereczki Dániel érkezett tisztán, majd lőtt az üres kapuba. A második játékrész legelején szintén Bereczki volt a főszereplő, a fiatal játékos egy gyönyörű csel után szerzett gólt. Pár perc múltán Horváth Zsolt lövését védte bravúrral Verpecz, ám a kipattanó labdát Jovanovic közelről lőtte be, így szépítettek a „pirosak”. A végén még Takács Tamás is betalált, így kialakult az 5-1-es végeredmény - írja a Loki honlapja. (Fotó: dvsc.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON