"Mint a jereváni rádió" - a klubnál marad a Kaposvár lemondott ügyvezetője

Feltöltve: 2015, március 10 - 12:42 Frissítve: 2015, március 10 - 14:47

Bár távozott az ügyvezetői posztról, valamilyen formában a Kaposvári Rákóczi kötelékében marad Illés János. A sportvezető elmondta, azért nem volt olyan súlyos a helyzet az elmúlt hetekben az öltözőben, mint amilyennek Tamási Zoltán lefestette.

15 év után távozott a Kaposvári Rákóczi ügyvezetői posztjáról Illés János, aki azután vette a kalapját, hogy Szita Károly polgármester felszólította erre a vezetést.

– Nem járok csukott szemmel, tudom, hogy a szurkolók véleménye igencsak megosztott a munkámról és a személyemről. A felszólításnak elsőként és eddig utolsóként tettem eleget, sőt erkölcsi kötelességemnek éreztem. A tulajdonosi kör, a játékosok, arra próbáltak sarkallni, hogy ne fordítsak hátat a klubnak. Szívesen segítetek, de nem akarom magam ráerőltetni senkire. A továbbiakról egyeztettem Szita Károly polgármester úrral, s abban maradtunk, hogy folytatom a munkát a Rákóczinál, az viszont még egyelőre nem dőlt el, hogy milyen pozícióban – mondta Illés a sonline.hu-nak.

Az elmúlt évek nem a stabilitásról szóltak a somogyiak háza táján. A klub sok edzőt fogyasztott el, a legutóbb hivatalban lévő Tamási Zoltán pedig éhező játékosokról beszélt gyors távozása után.

– Selymes Tiborral lehet, hogy felesleges volt az áldozatvállalás, de akinek számított a véleménye megkérdeztük. Mindenki ragaszkodott a bentmaradáshoz, ebben láttuk a legnagyobb reményt. Ennek voltak gazdasági okai is. A sok külföldi játékos szereplése nem került többe, mint az elmúlt évek bármely időszaka, nem innét származtak az anyagi problémák. A nyártól nem volt semmilyen bevételünk, a hiány nagy része ebből keletkezett. Márton Gábor szerződtetése a májusban alakult vezetés döntése volt, egyetértettünk benne. Sólyom Sándor érkezésével bíztam abban, hogy megoldódik a probléma, de akkor nem választhattam, hogy ki legyen az edző. Tamási Zoltán története a jereváni rádióhoz hasonló, mondanak valamit, aztán feltupírozzák. Van igazságtartalma, de túlzás. Valóban nem voltak fizetések, azonban napi kétszeri étkezést biztosítottunk mindenkinek, így senki sem éhezett. Gyúrónk is volt, igaz nem kettő, de egy mindig. Ezzel az eredménytelenségét is akarta magyarázni. Tamási Zoltán egy percig sem volt a Rákóczi alkalmazottja, nem is értem miért várt tőlünk fizetés. Ő Sólyom Sándorral állapodott meg minden részletről, ameddig itt volt neki kellett volna fizetnie. Csak arra írtunk alá egy minimálbéres szerződést, hogy leülhessen a kispadra, végül az MLSZ részéről nem járultak hozzá – nyilatkozta erről a leköszönt ügyvezető.

Illés úgy véli, hogyha nem kellett volna rendszeresen eladniuk a legjobb játékosaikat, most a Rákóczi a dobogóért küzdene az NB I-ben. (Fotó: sonline.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON