NB II: Prukner bravúros döntetlennel kezdett a Kaposvárral a Vasas ellen

Feltöltve: 2015, március 20 - 20:22 Frissítve: 2015, március 21 - 20:53

Gól nélküli döntetlennel végződött a Vasas - Kaposvár találkozó az NB II 20. fordulójában. A találkozón újra visszatért a Rákóczi kispadjára Prukner László, aki így egy bravúros pontszerzéssel nyitott a csapattal.

Jól kezdte a találkozót a listavezető Vasas, több lehetőséget is sikerült kialakítaniuk, azonban sem Bori, sem pedig Ferenczi nem tudott a kapuba találni. A Kaposvár erejét a védekezésre összpontosította, ennek ellenére a fordulás után újfent jöttek a hazai lehetőségek: Remili dönthette volna el kétszer is a meccset, de nem tudott a kapuba találni.

A vége így gól nélküli döntetlen lett, a Kaposvár így bravúros pontszerzéssel nyitott Prukner László visszatérésével, aki újfent a kispadról irányította a somogyi együttest. A Vasas 41 pontjával továbbra is vezeti az NB II-t. (Fotó: Szabó Miklós)

Vasas - Kaposvár 0-0

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON