Kovács Zoltán Siófokon lehet szakmai igazgató

Feltöltve: 2015, július 1 - 16:35 Frissítve: 2015, július 1 - 16:37

Mégis lesz másodosztályú labdarúgócsapata Somogynak, a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan is felkérte az NB II-es indulásra a BFC Siófokot.

– Megérkezett a szövetség felkérése, amire számítottunk és már nagyon vártunk – mondta Bíró Gábor, a BFC Siófok ügyvezetője a sonline.hu-nak. – Első körben egy szándéknyilatkozatban jelezzük, hogy élni kívánunk a lehetőséggel, majd péntekig a nevezésünket is leadjuk a másodosztályra. Nagy munka vár ránk, hiszen szorít az idő, miután augusztus elején már bajnoki mérkőzést kell játszanunk.

Az ügyvezető szerint hétfőre összeáll egy keret, mely megkezdi a felkészülést, hogy ez kikből fog állni, arról egyelőre nem beszélt, ahogy arról sem, hogy ki lesz az új tréner Soós Imre Kisvárdára való távozását követően.

A másodosztályú tagságnak köszönhetően már a befektetők számára is vonzó lehet a klub, melynél a Vasas, illetve a Vasas Kubala Akadémia mögött álló György Tamás érkezéséről „beszélnek”. Neki ráadásul helyi kötödése is van, sőt, már az általa kiválasztott szakmai igazgató is megvan, a volt újpesti labdarúgó Kovács Zoltán személyében.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON