Megtalálták Albert Flórián utódját az NB II-es csapatnál

Feltöltve: 2015, október 9 - 15:27 Frissítve: 2015, október 9 - 15:29

Az NB II-es Soroksár SC vezetősége megállapodott Lucsánszky Tamással, így mostantól ő látja el a felnőtt csapat vezetőedzői teendőit, Albert Flórián munkáját átvéve az együttesnél.

Mint arról beszámoltunk, az NB II legutóbbi fordulójában 2-1-es vereséget szenvedett a Soroksár Budaörsön, ez pedig Albert Flórián vezetőedző állásába került. A Soroksár 9 forduló alatt mindössze hat pontot szerzett, így a 15. helyen áll a tabellán.

Lucsánszky Tamás személyében mostantól új vezetőedző irányítja a szakmai munkát, megállapodtak a trénerrel.

A 49 éves szakember több mint 270 NB II-es mérkőzésen ült már a kispadon. Nyert NB III-as és NB II-es bajnoki címet is, a 2014/2015-ös évadban a másodosztály győzteseként feljuttatta a Nyíregyházát az első osztályba. "Precíz, taktikus edző, aki minden játékosából igyekszik kihozni a legjobbat, reméljük Soroksáron is sikerülni fog ezt véghezvinni" - írja a klub honlapja. (Fotó: szon.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON