Edzőváltás az NB II-ben: Artner távozik - ez az oka

Feltöltve: 2015, december 27 - 16:26 Frissítve: 2015, december 27 - 22:26

Az NB II-es Dunaújváros klubvezetés és Artner Tamás vezetőedző a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott. Többfordulós egyeztetés után döntöttek a felek az elválásról. Artner elmondása szerint a távlati tervek hiánya miatt kell váltani.

Így nyilatkoztak a felek a vasárnap bejelentett dunaújvárosi edzőváltásról:

Artner Tamás ex-vezetőedző: - A szerződésem jövő nyárig szólt és már az őszi szezon közben jeleztem, hogy számomra fontos tudnom a klub terveit, mert mindig hosszú távon szerettem dolgozni, építkezni. Mivel a klub egyelőre nem tud távolabbi terveket megfogalmazni és nem tud a jövőről érdemben tárgyalni, úgy döntöttünk, már most elválnak útjaink. Jól éreztem magam Dunaújvárosban, a kiesés után, a kezdeti nehézségek után ősz végére szépen összeállt a csapat, de megértem a vezetőket, hogy elsősorban a gazdasági stabilitás a cél. Köszönöm a szurkolóknak a bizalmat, a kollégáknak a támogatást és a játékosoknak a példás hozzáállást!

Sallói István sportigazgató: - Tamással valóban egyeztettünk folyamatosan a jövőről és abban maradtunk, év végén újra leülünk. Sajnos továbbra sincs könnyű helyzetben a klub, így nem tudunk egyelőre nyár után tervezni, ezért sajnáljuk, hogy Tamás távozik, de megértjük és elfogadjuk a döntését. Köszönjük a munkáját, a fáradozásait, amelyet a klubunkért tett és sok sikert kívánunk neki! (Forrás és fotó: dpase.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON