Bajnok és biztos feljutó a Gyirmót - eredmények, tabella

Feltöltve: 2016, május 14 - 21:22 Frissítve: 2016, május 15 - 14:47

Története során először indulhat az NB I-ben a következő szezonban a Gyirmót, miután ma 3-1-re nyert Sopronban, és győzelmével három fordulóval a vége előtt bajnok. Nyert a Mezőkövesd is, a ZTE viszont botlott, így a kövesdiek közelebb került a feljutáshoz.

TABELLA: Az NB II állása itt - kattints!

A Gyirmót évek óta az NB II élcsapatai közé tartozik, ám eddig egyszer sem sikerült feljutniuk az első osztályba, pedig ehhez már többször is közel kerültek. Ma megtört a jég, hátrányból fordítva 3-1-re nyert a csapat az SVSE ellen idegenben, ezzel bajnok, és feljutó. A második helyen győzelmével a Mezőkövesd áll, 2-0-ra győzte le a borsodi csapat a Szigetszentmiklóst. A Zete az utolsó percekben kapott gólt a megfogyatkozó Szegedtől, ezzel távolabb kerültek az NB I-től. A Dunaújváros fordított, de végül csak ikszelt az Ajka ellen, így kieső helyen áll, a sereghajtó Ajkának pedig szinte már csak matematikai esélye van a bent maradásra.

Merkantil Liga NB II., 27. forduló

Vác - Soroksár 0-4 (Gyepes 6., Pál 47., Huszák 67., Bajzát 80.)

ZTE - Szeged 1-1 (Daru 61. ill. Obot 88.)

Siófok - Budaörs 1-2 (Ivancsics 92. ill. Szabó 34., Sajbán 67.)

Mezőkövesd - SZTK 2-0 (Nicorec 72., Fótyik 74.)

Szolnok - Csákvár 0-1 (Molnár 91.)

Dunaújváros - Ajka 2-2 (Lorentz 50., Koval 52. ill. Czár 13., 76.)

Sopron - Gyirmót 1-3 (Baracskai 26. ill. Vass 36., Völgyi 89., Simon 93.) (Fotó: gyirmotfc.hu)

Ott leszel az Eb magyar meccsein? Itt vannak a legolcsóbb szállások! » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON