Kiütéses sikerrel jutott tovább a Puskás Akadémia az ifi-BL-ben

Feltöltve: 2015, október 21 - 19:50 Frissítve: 2015, október 21 - 23:04

A Puskás Akadémia U19-es csapata 6-1-re legyőzte az APOEL fiataljait, így továbbjutott az UEFA Youth League-ben. A felcsútiak a találkozó elején hátrányba kerültek, de még a szünet előtt fordítottak, majd a második félidőben többek között a két gólt szerző Péter Bence remek játékának köszönhetően simán bebiztosították a továbbjutásukat a következő körbe.

CIKKAJÁNLÓ: Ezért cserélte le Storck a válogatott stábját - a háttér - kattints!

A 3-3-as odavágót követően a Pancho Arénában rendezett visszavágón a vendégek szereztek vezetést, a 15. percben G. Christodoulou volt eredményes (0-1).

Nem kellett azonban sokat várni a Puskás Akadémia egyenlítő találatára: a 20. percben egy szép akciót vezetett a magyar csapat, Péter Bence remek centerezése után pedig Damásdi talált a hálóba (1-1). A felcsútiak ezt követően tovább rohamoztak, és meg is szerezték a vezetést: a 37. percben egy bal oldali beadást követően Péter közelről vette be a ciprusiak kapuját (2-1).

A fordulást követően hatalmasat hibázott a vendégek kapusa, Paraskevas: egy hazagurított labdát nem sikerült jól átvennie, majd ezt követően javítani próbált, de pechére a játékszerre lecsapó Péter lábát találta el, amely után kiállítás és tizenegyes következett. A megítélt büntetőt Szabó magabiztosan értékesítette, így kétgólosra növelték előnyüket a felcsúti fiatalok (3-1).

Péter a 73. percben ráadásul a gólpassza mellé megszerezte a második találatát is (4-1), majd Óvári is betalált egy újabb büntetőből (5-1), sőt mi több, a vége előtt Damásdi is feliratkozott a kétgólosok közé (6-1), így a Puskás Akadémia 6-1-re győzte le az APOEL-t, amelynek köszönhetően simán jutott tovább a következő körbe, ahol a skót Celtic lesz majd a felcsúti fiatalok ellenfele. (Fotó: puskasakademia.hu)

Puskás Akadémia - APOEL 6-1 (Damásdi 20., 89., Péter 37., 73., Szabó 54. - 11-esből, Óvári 78. - 11-esből, ill. G. Christodoulou 15.) - összesítésben 9-4

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON