Utolsó Real-roham De Geaért, 30 milliós igazolás Milánóban - nemzetközi körkép

Feltöltve: 2015, augusztus 11 - 18:52 Frissítve: 2015, augusztus 11 - 20:12

Megszerezte az Inter svájci klasszisát a Stoke City, egy utolsó próbát tesz a Real Madrid a spanyol kapus megszerzését illetően, tovább erősödhet az MU, a City nem adja fel a belga középpályásért folyó harcot, Dzsudzsák a Herthára vár, 30 millió euróért vett játékost a Milan, hamarosan lezárulhat a Barca támadó ügye, a Dortmund korábbi sikeredzőjét pedig francia csapat nézte ki magának. A keddi átigazolási hírek.


ANGLIA:

Manchester United: Közel állnak a felek a megegyezéshez Nicolas Gaitánnak, a Benfica argentin válogatott támadó középpályásának átigazolási ügyében. 30 millió euróért érkezhet az Old Traffordra a 27 éves játékos (A Bola) Megegyeztek az ugyancsak argentin Lucas Biglia ügyében a Lazióval, 17,7 millió fontért érkezhet a 29 éves védekező középpályás (Le10Sport)

Manchester City: Újabb, 47 millió fontos ajánlatot tettek a Wolfsburg belga játékosáért, Kevin De Bruyne-ért (Guardian) Klaus Allofs, a német klub spotigazgatója szerint nem lesz egyszerű megtartaniuk az „összezavart fejű” 24 éves középpályást.

Arsenal / Manchester United: Egy brit átigazolási portál elsőre elég meredek híre szerint mindkét klub versenybe szállt a Mario Götze (Bayern) – Julian Draxler (Schalke) német világbajnok duóért, és 86 millió fontot sem sajnálna a párosért.

Stoke City: A gárda hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette az Intertől a svájci válogatott támadót, Xherdan Shaqirit, klubrekordot jelentő, 12 millió fontért.

Aston Villa: A Liverpool és a Stoke City elől szerezhetik meg a Barcelona 19 éves szélsőjét, Adama Traorét. Az ESPN szerint 10 millió eurós vételárban állapodtak meg a katalánokkal és már az orvosi vizsgálatokra várják a tinit, aki három évre írhat alá Birminghamben, és aki a Villa 10. igazolása lehet a nyáron. A spanyol AS is megerősíti ezt a hírt.

West Ham United: A Liverpool brazil középpályását, Lucas Leivát szemelték ki maguknak, aki a sérüléssel bajlódó Alex Song helyett érkezhet Londonba. A Vörösök megfelelő ajánlat esetén elengednék játékosukat. (ESPN)

Wolverhampton: Kölcsönvették az Arsenal kapusát, Damián Martínezt.


SPANYOLORSZÁG:

Barcelona: Hamarosan lezárul a Manchester United által kinézett Pedro ügye – ismerte el Luis Enrique az Európai Szuperkupa-döntő előtt, amelyre – vélhetően Neymar sérülése miatt – még nevezték a szélsőt. (Sky Sports)

Real Madrid: Egy utolsó, 21,2 millió fontos ajánlatot tettek a Manchester United spanyol válogatott kapusáért, David De Geáért. (Daily Star)

Atlético Madrid: A francia Lorient elnöke, Loic Fery „figyelmeztette” a Matracosokat is, hogy a madridiak által is kinézett fiatal védő, Raphael Guerreiro csak komoly összegért válthat klubot a nyáron. Fery szerint a sajtó által pedzegetett 12 millió eurónál biztosan többet ér a 2-szeres portugál válogatott bekk. (L'Equipe)


OLASZORSZÁG:

Milan: Hivatalosan is bejelentették Alessio Romagnoli szerződtetését a Romától, a játékos sajtóhírek szerint 30 millió euró fejében váltott klubot.

AS Roma: A Paris Saint-Germain 22 éves balhátvédje, Lucas Digne a Liverpoolt is kikosarazhatja, csak hogy korábbi edzőjével, Rudi Garciával dolgozhasson Rómában. Egy évre, kölcsönben érkezhet a PSG futballistája a Farkasokhoz (L'Equipe) Andrea Ranocchiát, az Inter játékosát szemelték ki a védelembe (Tuttosport) Fél év után visszaadták kölcsönben az elefántcsontparti csatárt, Seydou Doumbiát a CSZKA Moszkvának, egyelőre januárig marad az orosz fővárosban a támadó.

Internazionale: A Liverpool mellőzött csatárával, Fabio Borinivel pótolnák a Stoke City-hez szerződő svájci Xherdan Shaqirit. Borinit ugyanakkor a Fiorentina is kinézte magának (Corriere dello Sport)

Fiorentina: Az ukrán Dnipro csatára, Nikola Kalinić 4 éves szerződést kötött a firenzeiekkel.


NÉMETORSZÁG:

Hamburg: Peter Knäbel sportigazgató megerősítette azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a HSV érdeklődik a Barcelona fiatal horvát válogatott játékosa, Alen Halilovic iránt. A 19 éves támadó középpályás megszerzése azonban a Kicker szerint anyagi akadályokba ütközhet, kérdés, hogy kölcsönben, hogy végleg szerződtetné-e meg a tehetséget Stieber Zoltán csapata. Halilovic szerződése 2019-ben jár le a BL-címvédőnél.

Borussia Dortmund: A Ruhr-vidékiek korábbi sikeredzőjét, Jürgen Kloppot nézte ki magának a kispadra az Olympique Marseille, amelynek eddigi vezetőedzője, az argentin Marcelo Bielsa mindössze egy bajnokit követően leköszönt posztjáról. De aligha a német tréner ül majd le a helyére. „A Marseille nagyon komolyan érdeklődik Jürgen iránt, de még nem jött el a visszatérése ideje” – mondta a tréner ügynöke, Marc Kosicke a Bildnek.

Augsburg: A német Marko Marint is szeretnék „némi” pénz mellett megkapni a Chelsea-től a Kékek által kinézett fiatal balbekkért, Abdul Rahman Babáért cserébe (Augsburger Allgemeine)

Hertha: "Az mindennél jobban bánt, hogy nem futballozhatok. Száműztek, ez most már világos. (...) A klub vezetői azt várják, hogy eligazoljak, én pedig azt várom, hogy befusson az ajánlat, amire rábólinthatok. Fogalmazhatok konkrétabban is: arra várok, hogy végre elmehessek a Herthába" - Dzsudzsák Balázs szerint azért száműzték a Dinamo Moszkva kezdőcsapatából, mert nem írta alá a szerződés-hosszabbítást, így mindenképpen távozna a közeljövőben. (Nemzeti Sport)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON