Milliókért árulják a jegyeket a Leicester utolsó hazai bajnokijára

Feltöltve: 2016, április 13 - 07:30 Frissítve: 2016, április 13 - 07:41

A fekete piacon horribilis áron kínálják a Leicester City szezonzáró mérkőzésére a belépőket, amelyekért akár 15 ezer fontot (5,85 millió forint) is kérnek.

Elképesztő összegekért lehet már csak jegyhez jutni a Premier League-ben listavezető Leicester City szezonzáró mérkőzésére, amelyen könnyen elképzelhető, hogy az előző idényben még a kiesés elől menekülő együttes a klub történetének első bajnoki címét ünnepelheti majd.

A BBC és a klub honlapja is arról számolt be, hogy az Everton elleni május 7-i összecsapásra mindössze másfél óra alatt elkapkodták a belépőket, amelyek ezzel szinte egy időben megjelentek a fekete piacon is. Egyes honlapokon egy jegy 3 ezer fontba (1,17 millió forint), egy páros belépő pedig 15 ezer fontba (5,85 millió forint) kerül. A klub ugyanakkor már jelezte, megteszi a jogi lépéseket azokkal szemben, akik a névérték felett adják el jegyeiket.

A Leicester City - amelynek stadionjában 32 312 néző fér el - öt fordulóval a vége előtt hétpontos előnnyel vezeti a tabellát a második Tottenham Hotspur előtt. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON