Lesújtott az UEFA: Pontlevonás, zártkapu és pénzbüntetés a horvátoknak

Feltöltve: 2015, július 23 - 22:12 Frissítve: 2015, július 23 - 22:14

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Horvátország - Olaszország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a pálya füvén megjelent horogkereszt miatt egy pont levonással sújtotta a horvátokat, akiknek emellett két zárt kapus találkozóval és egy 100 ezer eurós büntetéssel is számolniuk kell.

Komoly büntetést szabott ki a horvátokra az UEFA egy korábbi mérkőzésen tapasztalt kihágás miatt. A Horvátország - Olaszország Eb-selejtező találkozón ugyanis a pálya füvén egy horogkereszt jelent meg, amely miatt eljárás indult a hazaiak ellen.

Az Európai Labdarúgó-szövetség döntésének értelmében a horvátok egy pont levonással folytathatják a selejtezőket, a két soron következő hazai mérkőzésüket pedig zárt kapuk mögött kell megrendezniük. Emellett 100 ezer euró büntetést is fizetniük kell, a döntés ellen azonban fellebbezhetnek.

A horvátok továbbra is vezetik a H-csoportot, előnyük azonban a pontlevonás következtében egy pontra csökkent az olaszokkal szemben.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON